Hírlevelek

13. heti gyorsjelentés- Változó piaci indexek és szigorúbb hangvételt megütő EKB

By 2017.04.03. No Comments

Vasárnap kora reggel szokás szerint olvasással töltöttem az időt, de ezt most kivételesen nem otthon, hanem, egy találkozó előtt- egy szlovák étteremben tettem. Itt olvastam el a Reuters cikkét, amely a venezuelai államkötvények kamatairól és annak veszteségeiről szólt. A cikk Nicolas Maduro elnök elleni tüntetésekről és az általa támogatott olajcégek segítését és hitelezését foglalta össze. Kiderült, hogy Nicolás Maduro államfő vezette a venezuelai nemzetbiztonsági tanácsot, amely felszólította a legfelsőbb bíróságot, hogy vizsgálja felül a csütörtöki döntését. Ugyanis a bíróság parlamenti hatáskörben semmissé nyilvánította a törvényhozás egyes határozatait.

Egy év után találkoztam újra Krisztiánnal, a szlovákiai Komárno Hubert Varga étteremben. Azzal a Krisztiánnal, aki egy éve a Partner Bankon keresztül, 2018-ban lejáró Sixt kötvényt vásárolt. A Sixt Németország vezető bérautó vállalkozása. Akkor Krisztiánnak a konzervatívabb, kisebb kockázatú 3,75%-os kamatú kötvény vásárlása volt a cél. Csütörtök este vidáman hívott fel, hogy azóta több- kevesebb sikerrel összejött a vállalkozása Komárnoban és szeretné a profitját befektetni. Krisztiánt több éve ismerem, valamikor a haverok, buli, fanta vonal volt az élete értelme. Krisztián mára egy letisztult, megkomolyodott üzletemberré vált, hiszen egy sikeres ruházati franchise cég, a Takko Fashion üzleteit vezeti Szlovákiában. Az étteremben helyet foglalva egy Latte Machiattót és colát rendeltünk magunknak.

A beszélgetés elején elmondta, hogy nemrég vásárolt a Takko ruházati cég 2019-ben lejáró, 9,875%-os kamatozású kötvényéből 82%-os árfolyamon, 4000 euróért. De jelenleg rendelkezik még 80.000 euróval, amit a linzi központú Partner Banknál részvényekben és vegyes, illetve magas kockázatú befektetési alapokban helyezne el. Mielőtt a részvényekről és a befektetési alapokról beszéltünk volna, elmesélte, hogy a nyár folyamán megnősül és szeretne majd gyereket is. A vásárlás előtt a heti gazdasági eseményekre terelődött a szó.

Pénteken emelkedett az olaj ára. Az amerikai tőzsde zárásakor a WTI nyersolaj 0,47 százalékkal állt magasabban, hordónként 50,59 dolláron, a Brent olajtípus pedig 0,62 százalékkal magasabban állt, 53,46 dolláron. A negyedévet körülbelül hét százalékos áreséssel fejezte be mindkét olajtípus, így 2015 első negyedéve, illetve 2016 első negyedéve után ismét kemény hónapjai voltak ennek a nyersanyagnak. Ezzel szemben az arany nyolc százalékos áremelkedéssel az elmúlt egy év legjobb negyedévét zárhatja. A pénteki záráskor az arany unciája 1250,72 dolláron, 0,47%-os emelkedéssel zárt. Kedden Donald Trump aláírta a klímaváltozással kapcsolatos szigorítások enyhítését célzó elnöki rendeletet. A rendelet a ”Dekrétum az energetikai függetlenségről” címet kapta, amelyben eltörölte Obama 2013-ban foganatosított klímavédelmi intézkedéseit is. Amerikában megjelentek a februári adatok a jövedelmekről, az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,4%-kal nőttek a múlt hónapban, miután januárban 0,5%-os növekedést regisztráltak, így megállapítható, hogy lassultak a fogyasztói kiadások az Egyesült Államokban.

Ezen a héten úgy érezhettük az amerikai és részvények miatt, hogy hullámvasútra ültünk fel. A múlt heti egészségügyi törvénytervezet elbukása után egy napig estek a részvények és gyengült a dollár, de ez hamar helyre állt. Kedden már begyorsult a dollár erősödése, és visszakúszott az 1,081-es szintre az árfolyama az euróval szemben. A hétvégére pedig már elérte az 1,068-as EUR/USD árfolyamot. Péntekre vegyesen zártak az amerikai indexek. A Dow Jones az egész heti részvényárfolyam oldalazás után, 20663 ponton, míg a Nasdaq100 kisebb csökkenéssel, 5436,23 ponton zárt. Az indexek közül a S&p500 viszont 0,06% emelkedéssel zárta a hetet. A fogyasztási cikkek szektorában az Exxon Mobil 2,02% veszteséggel, míg a Nike 0,55%, a Procter&Gamble 0,39% mínusszal zárt. Viszont megtört a Microsoft árfolyama (0,23%), ötödik napja drágul egy huzamban. Örülhettek a Tesla befektetői, mivel március 21-e óta folyamatosan emelkedik az árfolyama, másrészt egy kínai befektető (Tencent) 5%-ban beszállt a vállalatba. Ez egy újabb siker lehet az elektromos autózás téren. Nem árt tudni, hogy a kínai Tencent a legnagyobb befektetője az Uber kínai riválisának. A hét közepéig tovább emelkedett a félvezető gyártó, az Nvidia árfolyama, péntekre elérte a 1083,9 dolláros árfolyamot. Az Apple, az Amazon.com és a Google is csatlakozott az atomenergia miatt veszteséges Toshiba cég chipgyártó felvásárláshoz. A Toshiba 18 milliárd dollárért értékesíti az amerikai Broadcom részlegét. A művelet bejelentése 3,33%-ot hozott a Toshiba konyhájára. A jó fogyasztási indexnek köszönhetően, illetve a jó makro adatok miatt a Fed döntéshozói már a héten arról beszéltek, hogy a kamatemelések folytatódnak, sőt szerintük akár idén még három kamatemelés is lehetséges.

Egy finom szlovák sztrapacska elfogyasztása közben rátértünk Európára. Európában a cseh jegybank nem emelt kamatot, az alapkamat továbbra is 0,05% maradt a kamatdöntő ülésén. Meghagyta a magyar jegybank is a jelenlegi 0,90%-os alapkamatot, viszont a szigorításról már szó esett. Kiszivárgott hírek szerint az EKB nem nézte jó szemmel a kamatemelési várakozások erősödését és ezzel párhuzamosan a hozamok emelkedését, így nem meglepő, hogy a piaci kamatemelési várakozások a kedvező növekedési adatok ellenére is kitolódtak időben. A brit lakásárindex márciusban 0,3%-kal csökkent, miközben az előzetes konszenzusban 0,4%-os emelkedés szerepelt. A hét elején 2,8%-os erősödéssel zárt a görög tőzsde, ami a likviditási gondokkal küzdő görög bankokkal kapcsolatos kockázatok enyhülésének köszönhette jó szereplését, miután az EKB beleegyezett az ELA keret bővítésébe. Szerdán Theresa May brit miniszterelnök hivatalosan is benyújtotta az Unió felé országa kilépési szándékát, így megkezdődött a legfeljebb kétéves tárgyalás a kilépésről és az új EU-s kapcsolatrendszer kiépítésről. Hétvégére a Dax index 0,50%-os pluszban, 12321,42 ponton zárt. Emelkedtek a szolgáltató ipari indexek, az RWE St. részvénye 3,21%-t, az E.On 1,94%-ot, illetve a Deutsche Post 1,38%-ot növekedett. A Commerzbank 0,77%-kal, a Daimler 0,55 %-kal zárta veszteségesen a hetet.

Ázsiában a kínai feldolgozóipari és szolgáltatóipari indexek jobban teljesítettek a vártnál. Japánban a munkaerő piaci erősödési folyamatok folytatódnak, a munkanélküliségi ráta 3%-ról 2,8%-ra csökkent februárban, az ipari termelés is pozitív meglepetést okozott, a várt 1,2% helyett 2%-kal bővült januárhoz képest. Kedden a Samsung bejelentette az új Galaxy S8 és S8+ okos telefonkészülékeit, amelyek a lényegében keretmentes kialakításukkal áttörik az okostelefonok megszokott határait, miközben számos új szolgáltatást kínálnak. Ezek lesznek az első készülékek a visszahívott akkumulátor hibás Note7-es telefonok óta.

Krisztián a sok információnak örült, majd elmondta, hogy ő a fogyasztás és szolgáltatási szektorban is gondolkozik, a Fidelity Funds-Global Consumer Industries részvényalapját és az autóiparban a Lion–E mobility Ag. részvényét szeretné megvásárolni. Vásárlási szándéka van még a Toshiba és Visa részvényeiből, illetve megbízást adott a 3,125%-os kamatozású Thyssenkrup kötvényre. 

A beszélgetést követően Krisztián megmutatta, hogy milyen aranyékszert vásárolt a párjának meglepetésként, illetve egy frappáns idézettel zárta a napot „Az ízlésem a lehető legegyszerűbb. Mindenből beérem a legjobbal.”

Szólj hozzá