Hírlevelek

10. heti gyorsjelentés- A republikánus egészségügyi tervezet

By 2017.03.13. No Comments

Vasárnap reggel egy telefonhívásra ébredtem. Gáspár, egy régi ügyfelem hívott, aki nagy örömmel újságolta, hogy a novemberben vásárolt General Electric részvénye már több mint 7 %-os pluszban áll.

Miután magamhoz tértem, tájékoztattam arról, hogy egy francia vízkezelési társaság, a Suez Environnement szeretné felvásárolni a General Electric vízkezelési technológiai üzletét és vízügyi ágazatát. A Suez szerezné meg az üzlet 70 százalékát, míg a fennmaradó 30 százalék tulajdonosa egy kanadai nyugdíjalap vezető, a Caisse de Dépôtet Placement du Québec lehetne. A tranzakció összege meghaladhatja a 3,2 billió eurót, ami amerikai dollárban 3,4 billió. Így a hétvégére nem meglepően 2,09% nyereséggel zárt a General Electric. Pár perc után egy közös jövő heti időpontot beszéltünk meg.

Délután kettőkor találkoztam a Frei kávézóban Zsanettal és Áronnal. Mindketten ugyanolyan lendületesen és vidáman érkeztek, mint a múlt heti miskolci találkozóra. Feltett szándékuk továbbra is aktuális, hogy a családi örökséget (14,7 millió forintot) szeretnék elhelyezni részvényekben és kötvényekben a Partner Banknál. Két dubaji fűszeres cappuccino és egy toszkán risztrettó rendelése után átbeszéltük, hogy ők milyen kockázattűrő képességbe tartoznak. Nem vállalnák a legmagasabb kockázatot, ezért érdemes több mérsékelt kockázatú kötvényt is vásárolniuk. Majd a hétvégi forint gyengülése miatt tájékoztatást kértek a heti gazdasági eseményekről.

Az eltelt hét bőven adott hideget és meleget is. Meglepetés volt már a hét elején megjelenő hír, miszerint a General Motors megegyezett a Peugeot-t és a Citroen-t tulajdonló PSA Group-pal az Opel értékesítéséről és annak megvásárlásáról. A PSA 1,23 milliárd dollárért vásárolná meg a német székhelyű Opel-t és ennek brit megfelelőjét, a Vauxhall-t. Illetve 0,85 milliárd dollárért a GM európai finanszírozási operációjának az 50%-át. A másik 50% viszont a BNP Paribas-nak kerül majd értékesítésre. Az autóértékesítés világából az is kiderült, hogy a Fiat Chrysler közel 350 millió eurós beruházásra készül Lengyelországban, amivel 800 munkahelyet hozhatnának létre. A héten tette közé negyedéves számait a Deutsche Post, a Linde és a Merck vállalat is. Kiderült, hogy rekorderedménnyel zárta a tavalyi évet a Deutsche Post, hiszen a 2016-os évben 2,639 milliárd euró profitja volt. Nem igazán örültek viszont a befektetők a Linde számainak, mivel a cég üzemi eredménye a tavalyihoz képest 3,6%-kal, 970 millió euróra esett vissza, amely gyengébb a várt 2,3 millió eurónál. A Merck gyógyszeripari cég részvényei 1,5%-os pluszban tudtak kezdeni a jelentésének közzététele után, annak ellenére, hogy a cégnek visszaesett a legutóbbi negyedéves bevétele, majd a pénteki tőzsdezáráskor is 1,10%-os nyereséggel zárt. Március 8-án a Beiersdorf éves jelentésből kiderült, hogy kiváló évet zárt. A világ második legnagyobb bőrápolási specialistája 3,2%-os, úgynevezett organikus növekedést ért el, így a részvényei az 1990-es tőzsdére kerülése óta most a csúcson vannak. Egy részvénye 86,64 eurót ér, ez majdnem a háromszorosa a 2009-es évnek.

A hazai befektetők is örülhettek a héten, mivel 7930 forintra emelte a Richterre vonatkozó célárát a JP Morgan.

Március 9-én az EKB kamatdöntő gyűlést tartott. Itt elhangzott, hogy az Európai Központi Bank további kamatcsökkentéseket már nem tervez, és jelenleg azt sem látja szükségesnek, hogy nem konvencionális eszközökkel lazítást vezessenek be. Az EKB jegybanki stábja 2018-ra 1,6%-os, 2019-re 1,7%-os inflációt tervez. Csütörtökön Mario Draghi beszéde egy nagyobb löketet adott az az euró árfolyamának, így az EUR/USD keresztárfolyama péntek délelőttre újra 1,06 fölé kapaszkodott.

Zsanett és Áron a beszélgetés szünetében egy közös ismerősüket mutatták be nekem, aki pont akkor érkezett be a könyvesbolt kávézójába. Dénes rövid ideig tartotta fel a társaságot, nemrég érkezett haza unokája miatt Kanadából és számára vásárol ajándékba egy csomag Sydney likőr–kávét. A beszélgetést követően immár újra hármasban, a tengerentúli adatokról tárgyaltunk.

Amerikában megnőtt annak az esélye, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága a jövő heti ülésén 25 bázisponttal megemeli az irányadó kamatot. Az első hét volt hónapok óta, hogy nem erősödtek az indexek. A S&P-500 indexe ugyan 0,38%, a Nasdaq100 indexe 0,64% pluszban zárt, de a Dow Jones a múlt héthez képest veszteségben zárta a hetet. Pénteken a pozitív számokhoz a foglalkoztatási adatok várakozásokon felüli februári növekedése és a munkanélküliségi ráta csökkenése járult hozzá. Viszont a hétvégére veszteséggel zárt a több hónapja emelkedést mutató Boeing (-1,04%) és a Goldman Sachs (-0,72%) is. A Goldman árfolyamának oldalazásában közrejátszhatott Donald Trump pénteki bejelentése, miszerint a Fehér Ház-i sajtótájékoztatón elhangzott, hogy „Az elnök elhivatott a Glass-Steagall törvény visszaállításában”. A héten kiderült, hogy mi lesz az Obamacare törvény helyett, Donald Trump nyilatkozata szerint az új tervezettel senki sem esik majd ki a biztosítási rendszerből, mindezt azért emelte ki, mert a tervezet kritikusai szerint akár 11 millióan is elveszíthetik hozzáférésüket. Donald Trump nyilatkozata szerint a fiatal felnőttek használhatják majd szüleik meglévő dolgait, például az egészségügyi megtakarítási számláikat. A héten a nyersolaj készlettel kapcsolatban egy nem túl kedvező hír jelent meg, miszerint a várt 2 millió hordós bővülés helyett 8,21 millió hordóval bővült a készlet. A hétvégére a WTI ára a december óta nem látott 50 dollár alá került, jelenleg 48,66 dollárba kerül, míg a Brent nyersolaj ára 56 dollárról 51,56 dollárra esett vissza. A Delta Air Lines első negyedévi jelentése nagyon alulmúlta a várakozásokat, így a hét eleje óta 50 dollárról 47,91dollára esett az árfolyama. Március 7-én összeült az ausztrál jegybank és a várakozásoknak megfelelően 1,5%-on tartotta az alapkamatot.

Kínában megjelentek a lassuló növekedésről beszámoló adatok, februárban az export éves szinten 1,3%-kal csökkent, az import viszont 38,1%-kal ugrott, így három éve először deficitet mutatott az árumérleg.

A tájékoztatást követően Zsanett és Áron egy-egy csésze friss Rusztikus Eper-Bazsalikom limonádét rendelt. Majd közösen eldöntötték, hogy mit vásárolnak a pénzükből. Végül az Unicredit várható további tőkeemelése miatt Unicredit részvényt, ezenkívül a most újra a Nokia 3310 mobiltelefonnal megjelenő Nokia részvényt, illetve az akkumulátorgyártó és mobiltelefonos cég, a BYD részvényét vásárolták meg. De a kockázattűrő képességük miatt vettek még 2027-ben lejáró Hypo Bank (HYPO-WOHN.WANDEL) 1,2% fix kamatozású és Bank Austria Wohnbaubank 3,375%-os fix kamatozású kötvényt is.

A beszélgetés jó hangulatban ért véget. Majd Áron még szerdán vásárolt nőnapi meglepetésként, Zsanettal közösen megnézte a Kaliforniai álom című filmet. Ezúttal kívánok utólag is minden női ügyfelünknek boldog nőnapot.

Szólj hozzá