Augusztus 15-én tette közzé az OTP az elsõ félévre vonatkozó jelentését, melyben a várakozásoknak megfelelõen soha nem látott mértékû veszteségrõl számoltak be. Hatalmas mértékû céltartalékot képzett a bankcsoport a devizahiteles csomag miatt, valamint közel 30 milliárd forintos veszteséget voltak kénytelenek leírni a kelet-ukrajnai harcok miatt, ahol nyolc fiókot véglegesen bezártak, tizenhármat pedig ideiglenesen.

Nem csak a veszteségek ugrottak meg, a bevételi oldalon is visszaesés került megállapításra, így összességében adózott eredményként korábban soha nem látott mértékû, 153 milliárd forintos veszteséget állapítottak meg. Mivel a bankcsoport már korábban is hasonló számokra számított a gyorsjelentés közzététele nem okozott további esést az OTP árfolyamában.

A nyár utolsó hónapjával megkezdõdtek a devizahiteles perek is, amelyekben a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el, de a kereseteket sorra utasítja el a bíróság, sokszor formai okokra hivatkozva. Csányi Sándor bankvezér éves sajtótájékoztatóján kitért rá, hogy újra be fogják adni a keresetet, de nem látja bíztatónak a helyzetet. Egy saját magukat kifigurázó poén azért belefért feszültségoldásként a komoly hangvételû interjúba: „Szeretném bemutatni Czibere Károly államtitkár urat, az Emberi Erõforrások Minisztériumától… – jól mondtam? nem változott a nevük? – … aki a szociálpolitikáért és a társadalmi felzárkóztatásért felel. Azért is örülök, hogy itt van, mert várhatóan a jövõ évtõl a bankszektor is hozzájuk tartozik majd… „

Technikai oldal

 

Mi történt? Beteljesült a júliusi OTP árfolyam elõrejelzés, pontosan a berajzolt célár zónába esett be a jegyzés. Jól kereskedhetõ napos idõsíkon a bankpapír: alakzatok alakulnak ki, amelyek meg is valósulnak, de ugyanakkor a meghatározó szintek is mûködnek. A legutóbbi zászló alakzat célárának elérését követõen nagy lendülettel felpattant az árfolyam egészen az 50 napos exponenciális mozgóátlagig.

 

Mi várható? Fölfelé olyan releváns ellenállások húzódnak, amelyeket csak komoly lendülettel tudna sikerrel venni az OTP részvény árfolyam, mint például az 50%-os Fibonacci, vagy a 200 napos exponenciális mozgóátlag, így ajánlott többször átgondolni a vételek létjogosultságát a jelenlegi szinteken. Az indikátorokat tekintve érdemben a Stochasticon lehet megfigyelni szignált, amely ugyancsak lefelé mutat. Long lehetõséget akkor vélnék felfedezni, ha kitörne az OTP árfolyam az enyhén ferde nyakvonalú, kialakulóban lévõ fordított fej-váll alakzatból, amelyet követõen a világoskékkel rajzolt esõ trendvonaláig lehet várni az ármozgást. Egyelõre azonban ehhez túl sok a ‘ha’ és pontosan a kialakított mozgástartománya közepén helyezkedik el éppen az OTP árfolyam, valamint a napvilágot látott hírek sem épp pozitívak, ezért vagy lefelé gondolkodnék, de még inkább kivárnék addig, amíg egy jobban definiálható beszállási pontot rajzol ki az OTP részvény árfolyam grafikon.

Szólj hozzá