Telemedia részvénykosár

Miért éri meg befektetni a Walt Disney-be? Erről adnak tájékoztatást a Morgan Stanley-nél.

By 2019.05.27. július 2nd, 2020 No Comments
A vállalat legfőbbképpen a parkjairól híresült el, mégis a friss elemzések alapján bevételük 41%-át teszi ki médiahálózata, a Walt Disney Studios.

Legsikeresebb filmük a nemrég megjelent Bosszúállok: Végjáték, már 2,6 milliárd dollár bevételt ért el, az elődje a Marvel Kapitány pedig 1,1 milliárd dollár bevételt hozott. A vállalat az idén nyitja meg a teljesen új Star Wars kiállítást a franciaországi Disney World-ben, köszönhetően az új filmek sikerének. Ennek a bemutatónak a CNET Espanol is hangot adott, ugyanis elárulta a Galaxy’s Edge megnyitásának minden részletét, így kiderült, hogy az első hónapra szóló foglalás nem egészen két óra alatt elfogyott. A vállalat azt tervezi, hogy az első héten csak négy órára korlátozza a résztvevők tartózkodását. A Walt Disney szerint a tavalyi évben 18,67 millió ember látogatott el a Disneylandbe és 20,8 millióan, az Orlandói Magic Kingdom-ba. A Disneylandnek mintegy 726 millió látogatója volt a 64 éves működése alatt. A Disneyland-ben minden évben 2,6 millió hot dogot értékesítenek.

Szólj hozzá