Skip to main content

A BYD legolcsóbb járműve, a 10.000 dollár alatt kapható Seagull elérte az egymillió eladott példányszámot. Ez a BYD legkelendőbb járműve is, így ne csoda, hogy a globális piacon is hódítanak vele. A 2023 áprilisában debütált jármű Kínában 2024-ben a Tesla Model Y-al fej-fej mellett a legkelendőbb EV volt, majd novemberben minden autós eladást felülmúlt, még a benzinmotoros járművekét is. Az idén májusban eladott 60.000 Seagull autóval már 993.000 volt ez a szám, júniusban pedig elérték az egymilliót.

A BYD június elején árháborút robbantott ki Kínában, a Seagull-t például mindössze 7800 dolláros áron már meg lehetett venni. A különféle modellek 305 és 405 km futótávval bírnak, és idéntől már díjmentesen megkapják a BYD saját okos vezetői rendszerét is. A brit piacra a Seagull Dolphin Surf néven érkezett, és bár itt kb. 25.000 dollárba kerül, még így is az egyik legolcsóbb elektromos autó. A bővített, 507 km futótávú verzió itt 30.000 dollárba kerül.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Leave a Reply

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.