A multimilliárdos Jeff Bezos további 14 millió Amazon-részvényt adott el, körülbelül 2,4 milliárd dollár értékben. Ezzel a cégben eladott részvényeinek teljes száma körülbelül 50 millióra nőtt, ami megközelítőleg 8,5 milliárd dolláros értéket jelent. Az Amazon-részvények eladásai azután történtek, hogy az elmúlt évben több, mint 76%-kal nőtt az értékük.
Bezos, aki a cég alapítója és ügyvezető elnöke, korábban utoljára 2021-ben adott el Amazon részvényeket. A vezérigazgató még tavaly novemberben elmondta, hogy a részvényeladás szükséges volt a Blue Origin űrprojektjéhez, mely továbbra sem tudja felvenni a versenyt a SpaceX-szel. Az Amazon részvényei 109%-ot emelkedtek az elmúlt öt év alatt. A papírok árfolyama csak az elmúlt negyedévben 19%-kal emelkedett, ami összefügghet az erős piaccal, és az AI szektor növekedésével.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →