Elsõsorban a HSBC Bank beszerzési menedzser indexeire reagálhat érzékenyen a piac, ezért azokra áprilisban is érdemes volt odafigyelni. A feldolgozóipari BMI javulásnak indult, de az 50 pont alatti érték továbbra is recessziót jelzett. A szolgáltató szektorban mért BMI emelkedése viszont biztató. A kiskereskedelem várt fölötti bõvülése a háztartások erõsebb fogyasztásáról tanúskodott. Az elsõ negyedéves kínai GDP adatokkal összességében elégedettek lehettek a befektetõk.

Technikai oldal

Mi történt? Áprilisban is folytatódott a korrekció a Hang Seng indexben, és egyelõre nem látszik a pozitív fordulat. A chartba integrált technikai indikátorok közül a Slow Stochastic indikátor jelzett vételt.  Februárban 23000 pont közelébe sikerült felkapaszkodnia a kurzusnak, amely jó elõjel lehetett volna egy újabb csúcstámadáshoz. A vágyott célárfolyam a 2013. december 1-én meghódított három éves csúcsérték, hozzávetõleg 24100 lett volna. Tulajdonképpen azóta folyamatosan alacsonyabb lokális csúcsokat láthattunk. A jegyzések februárban és márciusban is egészen 21000 környékéig zuhantak, amellyel a 200 napos mozgóátlag átszakadt ugyan, de a kurzusnak sikerült visszakúsznia, ezért a hosszú távú mozgóátlag támaszvonala elég erõsnek bizonyult. Az áprilisi felívelõ ciklusban 23000 pontig javultak a jegyzések, de hónap végére március végi záró értékre süllyedt az árfolyam.

Mi várható? A kurzus a hosszú távú trendet jelképezõ 200 napos mozgóátlag felett helyezkedett el április végén, de az árfolyam május elején már a hosszú távú mozgóátlag vonalához rendkívül közel helyezkedett el, amellyel megnyílt a lehetõség akár egy komolyabb korrekcióra. A grafikonba épített technikai indikátorok egymástól eltérõ jelzéseket adtak, a visszateszt forgatókönyvét egyedül az MACD indikátor támasztotta alá. Fontosabb támaszvonalak sorrendben: 22000, 21500, 21000, 19500. A 21500-as támaszvonal a 2013. áprilisi kitörés kiindulópontja, amelyet a 200 napos mozgóátlag vonala tovább erõsíthet. A feketével jelölt, 2011 óta formálódó felfelé ívelõ trendvonal nyújthat még támaszt az árfolyam számára. Bízzunk benne, hogy errõl a szintrõl visszafordulnak a jegyzések, mert ha nem, akkor akár intenzívebb zuhanás is kibontakozhat.  Ugyanakkor a 200 napos mozgóátlag esetleges támadási kísérlete során korántsem lehetünk biztosak a negatív fordulatban. A vevõk tombolása során a tavaly decemberi lokális csúcs jelenthet szilárd ellenállást 24000 pontnál. Ehhez nyilván a 23000 pontos ellenállást is át kell szelnie a kurzusnak. Kedvezõ forgatókönyv esetén 24500 elérése után 25000 is reális lehet.

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

Elsõsorban a HSBC Bank beszerzési menedzser indexeire reagálhat érzékenyen a piac, ezért azokra áprilisban is érdemes volt odafigyelni. A feldolgozóipari BMI javulásnak indult, de az 50 pont alatti érték továbbra is recessziót jelzett. A szolgáltató szektorban mért BMI emelkedése viszont biztató. A kiskereskedelem várt fölötti bõvülése a háztartások erõsebb fogyasztásáról tanúskodott. Az elsõ negyedéves kínai GDP adatokkal összességében elégedettek lehettek a befektetõk, de számos egyéb adat várt alatti teljesítményt produkált. Az ipari termelés, a beruházások és az ingatlanárak növekedése is a vártnál alacsonyabb értékeket hozott. A legaggasztóbb talán a kínai export csökkenése a várt növekedés helyett, miközben az import az elemzõi konszenzusnál sokkal intenzívebben bõvült.


Részletek:

(04.03.) A nem feldolgozóipari kínai BMI 55 pontról 54,5 pontra esett vissza. A brit HSBC Bank szolgáltató szektorban mért beszerzési menedzser indexe az elõzõ 51 pontról 51,9 pontra emelkedett. Hong Kong feldolgozóipari BMI az elõzõ 53,3 pontról 49,9 pontra esett vissza, amely már recessziót jelent. (04.10.) A kínai export márciusban a várt 4,8%-os növekedés helyett 6,6%-kal zuhant éves szinten, az import pedig 3,9%-os növekedés helyett 11,3%-al csökkent. Az adatok kiábrándították a befektetõket. (04.11.) A fogyasztói árak 2%-ról 2,4%-ra gyorsultak éves alapon, miközben a termelõi árak -2,2% helyett 2,3%-al zuhantak. Ugyanakkor havi alapon vizsgálva 0,5%-al csökkent a fogyasztói árindex. (04.16.) Éves alapon a kínai GDP 7,4%-al nõtt az idei elsõ negyedévben, az elemzõk 7,3%-os növekedésre számítottak. A elõzõ negyedévhez képest viszont a bõvülés üteme 1,4%-os a várt 1,5%-al szemben. A GDP adatok összességében pozitívan hatottak, bár más számok alulteljesítették a várakozásokat. Az ipari termelés 8,7%-al nõtt a várt 8,8%-al helyett, továbbá a beruházások növekedése is 17,6%-al emelkedett a várt 18%-al szemben. A 12%,2-os kiskereskedelmi növekedés alakult a vártnál kedvezõbben, az elemzõi konszenzus is 12% körül volt. (04.17.) A kínai mûködõ tõkebefektetések 5,5%-al nõttek a várt 10,4% helyett. (04.18.) A kínai ingatlanárak növekedése az elõzõ 8,7%-os értékrõl 7,7%-ra lassult. (04.22.) Hong Kong pénzromlási üteme a vártnak megfelelõ 3,9% lett, a munkanélküliségi ráta maradt 3,1%-on. (04.23.) A brit HSBC Bank Kínában mért feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe 48 pontról 48,3 pontra gyógyult áprilisban, az 50 pont alatti érték még mindig recessziót jelzett. (04.28.) Hong Kong export- és importnövekedése jelentõsen túlszárnyalta a várakozásokat. 

Szólj hozzá