Hírlevelek

6.heti gyorsjelentés- Rendkívüli lehetőség részvény vagy befektetési alap olcsó vételére, most az egész világ feszülten figyel-a bitcoin láz kipukkanóban.

By 2018.02.13. március 26th, 2020 No Comments

Hétfő reggel korán reggel indultam dolgozni, mert már 8 órakor tárgyalásom volt a San Marco utcai irodában. Így a reggeli futásom kimaradt. Viszont az elengedhetetlen koffeint nem hagyhattam ki, nyolc órára már két csésze brazil robuszta kávét ittam és egy pár pirítóst ettem. László és Ingrid pontosan érkeztek. Az egy éves értékpapír portfoliót szerették volna átbeszélni és az eseteleges nyereségüket szerették volna realizálni. Ingrid elmondta, hogy arra is gondolt, hogy a nyereségből elutaznának egy wellnessre, de László inkább befektetésen gondolkodik. Hétfő reggel 8 órakor még semmi jele nem volt a tőzsdei mozgásnak. Lászlóéknak 50.000 eurós befektetésük volt, minden megvásárolt kötvényük és részvényük a Partner Bank fókuszkönyvéből volt anno kiválogatva. Egy éve olyan papírokat választottak, ami osztalékot fizet. Így az 50.000 euróból anno megvették a Coca-Cola, a McDonald’s és a Microsoft részvény mellett a Visa és a Stryker részvényeit is. Illetve a fix kamat miatt a 4,625%-os Dell és Bombardier 6%-os dollár alapú kötvényébe is befektettek. Ezeket néztük át együtt és realizáltuk a nyereségeket. Mindeközben elmondtam, hogy Janet Yellen előző pénteken leköszönt a FED elnöki posztjáról. Jerome Powell pedig elfoglalta a FED, Amerikai Jegybank elnöki posztjàt. Ügyfeleim örültek, hiszen 4000 eurónyi nyereségük volt. Sok tanakodás után úgy döntöttek, hogy a nyereségükből egy új részvényt, a Mastercard részvényébe fektetnek be. A tárgyalás után aznap sokat beszéltünk telefonon. Sőt a héten is. Mert rengeteg esemény követte a héten ezt a tárgyalást. Hétfőn a kisbefektetők rosszul reagáltak, a múlt heti pénteki amerikai piaci befolyásolásra. Eladásba kezdtek, ugyanis van egy érdekcsoport, amely piaci zárás után befolyásolja a tőzsdét. Nagybefektetők, akik ilyenkor shortolnak, eladnak, a nyereségüket realizálják, hogy nagyon olcsó legyen az árfolyam és arra számítva, hogy majd olcsó és nagyon alacsony árfolyamon azt vissza és fel tudják vásárolni. Hétfőn reggelre így is lett a kisbefektető rosszul reagált a hírekre és minden részvényétől kezdett megszabadulni. Az nagybefektető pedig kivárt és kivár ilyenkor, hiszen látja, hogy ez egy piaci hiszti, amely ráadásul kedden is folytatódott. A piaci kis befektető ilyenkor mit csinálhatna, hát pont nem azt, amit csinált. Tartani kellene a papírt, hiszen a részvénypiac nem bezuhant, nem esett 20%-ot. Fundamentálisan egyébként is minden rendben van. Amerikában és Európában alacsony a munkanélküliségi index. Kiválóak a makrogazdasági mutatók. Még mindig szigorú a monetáris politika, ezért sem értem a befektetőket, ugyanakkor a dollár pedig erősödött. Lászlóval pont azt beszéltük, hogy a kis befektető ilyenkor adja el a befektetését. Hiszen fundamentálisan minden rendben van. De nem várja ki, hogy a folyamat helyreálljon, realizálódjon a piac. László igazat adott nekem ebben a felvetésben. Szerinte ilyenkor az a legjobb stratégia, ha van pénzünk és tőkénk, hogy kitartunk és vásárolunk. A dollár egy hét alatt ugyanis 1,22 bázispontra erősödött vissza, az euróhoz képest.

Hétfő zárásra a Dow Jones indexe 680 pontot, 2,5%-ot, az S&P 500 indexe 2,1%-ot csökkent. De ügyfeleim még szombaton is nyugodtak voltak, mert tudták, hogy a Partner Bankban jó helyen van a számlájuk. A héten nem csak Lászlóékkal, hanem több ügyfelemmel is volt tárgyalásom. Keddtől csütörtökig izzott a telefonom. Több ügyfelem a jó lehetőséget és a piacot kihasználva értékpapír vásárláson gondolkodott. A sajtóról az volt a véleményük, mint nekem. Hiszen nem is történt más, csak egy törvényszerű kisebb nagyobb korrekció volt a tőzsdén. Szerdán például majdnem 1000 pontot emelkedett a Dow Jones. De a sajtóban ez már nem volt napirenden. Csütörtökön egy új ügyfél, Gréta jelentkezett ajánlásból. Gréta elmondta, hogy manikűr és pedikűr vállalakozása van. Eddig Zuglóban lakott egy kis családi házban, de válás miatt ez eladásra került és egy kisebb panellakást vásárolt, viszont a fennmaradt három és fél millió forintot szeretné befektetni. Szombat kora délutánra beszéltük meg a találkozót a Károly körúti Frei Kávézóban.

Szombaton a kávézóba érkezve leendő ügyfelem egy spanyol macchiato-t, én pedig egy toszkán risztrettót rendeltem. Gréta bemutatkozás után elmondta, hogy kevésbé kockázatos dolgokat szereti, de a banki kamatoknál nagyobb hozamot szeretne. Tájékoztattam a Mifid2 előírásairól, bemutattam a cégünket és a Partner Bankot, illetve közösen elkészítettük a konstruktív konzultációt. Újfent elmondta, hogy a három és fél millió forintot minimum 5 évre szeretné elhelyezni. Grétának javasoltam, hogy a befektetését kamatmentesen is el tudja helyezni a Partner Banknál Tartós Befektetési Számlán minimum öt évre. Elmondta, hogy a 20 éves lányának ez lesz majd a későbbiekben a beugró egy esetleges ingatlanvásárlásakor. Ügyfelem elmondta, hogy régóta gondolkozik értékpapír vásárláson, mivel az eddigi unit-linked biztosításokban nem bízik, mert magas költségeket tapasztalt, Ügyfelem a konzultáció után érdeklődött a heti gazdasági eseményekről.

Tájékoztattam, hogy a héten Amerikában kétszer is felfüggesztették az amerikai kormány finanszírozásáról folyó vitát a kongresszusban. Illetve elmondtam, hogy a hét elején pánik alakult ki a magas kötvényhozamok miatt a tőzsdén, illetve a befektetők attól féltek, hogy a FED idén többször is tervez alapkamatot emelni. Kedden már elég erős visszaesés volt tapasztalható, mind a három nagy részvényindexnél. A Dow Jones index 30 napon belül csaknem 1.600 pontos mínuszt is mutatott, ami a keddi zárásra 1.175 pontos esésig mérséklődött. „Az árfolyamzuhanások egyik oka a túlzott technikai korrekció, amelynek hátterében a tőzsde spekulánsoknak az alapkamat márciusban várható esetleges emelésére adott ésszerűtlen reakciója áll.” Kedden már a Dow Jones index 4,6%-ot, az S&P500 indexe 4,1%-ot, a Nasdaq 100 indexe pedig 3,8%-ot esett. Hétfőn és kedden a részvények esése mellett az olajár is hatalmasat gyengült. A Brent típusú nyersolaj ára 1,1%-kal ért kevesebbet, mint a hét elején, míg a WTI 1,2%-ot vesztett az értékéből. Nem kis meglepetésre elmúlt heti olajkészletek újra hatalmasat nőttek. A legnagyobb esés a Wells Fargo-nál volt, hiszen a pénzügyi intézetet az amerikai hatóságok felszólították, hogy ne vásároljon többet a mérlegének növekedésére és a FED felszólította, hogy állítsa meg az értékének a növekedését. Kedden az is kiderült, hogy a 10 éves amerikai állampapírok hozamai négyéves csúcsra, azaz 2,8%-os emelkedtek.

Kedden soha nem látott nyilatkozatok láttak napvilágot, mind az amerikai elnöktől, mind az amerikai kormánytól. A washingtoni kormány szerint aggodalomra nincs ok, szerinte a befektetőket meg kell nyugtatni. A FED egyénként két jegybanki alapkamat emelést árazott be erre az évre, de a befektetők azért féltek, mert szerintük a piaci várakozások miatt a FED három esetleg négy kamatemelést is végre fog hajtani. A részvények mellett nem csak az értékpapírok, hanem a kryptovaluta is megsínylette a két napos mínuszos oldalazást. A Bitcoin árfolyama keddre 20000 dollárról 6000 dolláros szint alá esett, amely tavaly november óta a legalacsonyabb értéket jelentette. Szerdán jelent meg az Nvidia a negyedéves számaival, amiből kiderül, hogy a cég 2,9 milliárdos árbevételt ért el. Az Nvidia részvénye a számai közlése után 7%-ot emelkedett. Viszont az is kiderül, hogy az Nvidia a krypto bányászatban is érdekelt, megsínylette a Bitcoin esését, hiszen a grafikus kártyái óriás erővel fogynak a bitcoin kibányászása miatt, de a piaci visszaesés miatt az Nvidia értéke is korrigálódott. De egy hét alatt, péntekre csak 0,62%-kal gyengült az Nvidia részvény értéke.Csütörtökön ugyan kétpárti alku létrejött, de a keményvonalú republikánus párt konzervatív szenátora, Rand Paul obstrukcióval megakadályozta a szavazást a kormányzati kérdésekkel szemben. Viszont tartogatott meglepetést a héten egy két vállalat. A Twitter negyedéves jelentésben évi 2%-os emelkedést tett közzé. A Twitter 732 millió dolláros árbevételt ért el a várt 686 millió dollárral szemben. Péntek délelőtt folytatódott az oldalazás, de végül a nap végére nagyon jól teljesített a piac.

Gréta egy bécsi kapucíner elfogyasztása közben Európáról is érdeklődött, tájékoztattam, hogy Európa lekövette a tengerentúli eséseket. Pedig soha nem látott bizalmi indexek jelentek meg a feldolgozó és szolgáltatói szektorból. Európa is jelentős lefelé irányuló nyomást szenvedett el. A hét végére a német DAX 30 index tavaly szeptemberi árfolyamra esett vissza, 5,31%-os árfolyamesése, 1425 pontos veszteséget jelentett. A héten kiderült, hogy Görögország újra államkötvényt bocsát ki, a pénzügyi válság óta először hét éves államkötvényeket, összesen 3 milliárd euró értékben. A héten régóta első ízben jelentett pozitívan a Commerzbank, illetve magasabb nyerségről adott jelentést ki a francia Societe General és az olasz Unicredit Bank is. A Bank Of England kamatemelést lengetett be, illetve 1,6%-ról 1,8%-ra emelte a 2018-as GDP növekedési előrejelzését. A font erősödött a hír hatására. Az ázsiai és az ausztrál részvénypiacokat is megrázta az amerikai tőzsdék negatív korrekciója és erős árfolyamesése. A japán Nikkei225 indexe 8,13%-ot, míg a honkongi Hang-Seng indexe 9,49 százalékot zuhant. Grétának elmondtam, hogy az ilyen erős árfolyameséseknek köszönhetően nagyszerű lehetőség van a kezében. „Ugyanis sok befektető használja fel az ilyen árfolyamcsökkenéseket arra, hogy kedvező feltételek mellett jusson részvényekhez.”

Gréta megköszönte a tájékoztatást, és több kérdést tette fel. Elmondtam neki, hogy osztom az amerikai elemzők véleményét, hogy a FED-nél, maximum éves szinten három kamatemelés várható, és ha ehhez még hozzávesszük az emelkedő inflációt, akkor gyengébb kötvénypiaci teljesítmény mellett egy erősebb részvénypiacra lehet felkészülni. Elmondtam neki a kérdésére válaszolva, hogy a Goldman Sachs befektetési bank a „riadó lefújása” mellett foglal állást. A tőzsdei összeomlástól való félelmek a Goldman elemzői szerint egyszerűen „eltúlzottak”. A pesszimizmussal szemben inkább optimizmusra van okunk – mondják a Goldman Sachs szakemberei. Gréta megnyugodott és a beszélgetés végén még ügyfelet is ajánlott, majd egy gyors időpont egyeztetést követően jövő szombaton egy új találkozóban állapodtunk meg. A tárgyalást követően viszont siettem haza, mert estére még programom volt a budapesti Arénában, ugyanis a kedvenc zenekarom, a humor nagyágyúi, az Irigy Hónaljmirigy adott koncertet.

Szólj hozzá