Tavaly év végén még úgy tûnt, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltõ Fed decemberi szigorítása nem hat rövidtávon az EUR/USD árfolyamára. Hiszen jól emlékezhetünk, hogy az EUR/USD jegyzések éves csúcsra emelkedtek a Fed döntés utáni két héten belül. A korrekció mégis beköszöntött, amelynek hátterében az állhatott, hogy a januári kedvezõtlen amerikai makroadatok nem támasztották alá a Fed optimizmusát. A pénz- és tõkepiaci korrekcióban pedig az történt, amit már évek óta megszokhattunk ilyenkor. Erõsödött a dollár nemcsak az euróval szemben, hanem a legtöbb vezetõ devizával szemben is.

Technikai oldal

Mi történt? Az EUR/USD árfolyama január elsõ három hetében korrekciót hajtott végre, miután tavaly a karácsonyi ünnepek alatt 1,38 fölé emelkedtek a jegyzések, ahol utoljára 2011 novemberében kereskedtek a legismertebb devizakereszttel. Mint ismeretes, a kurzus tavaly õsszel felfelé tört ki a több mint egy éve formálódó háromszög formációból, amely rendkívül kecsegtetõ az EUR/USD vételekben érdekelt befektetõk számára. Hiszen elképzelhetõ, hogy az évek óta tartó csökkenõ trend megtörik és megfordul. Az árfolyam januárban messzebb került ettõl a visszateszt miatt, amelyet december végén a grafikonba integrált három technikai indikátor közül kettõ (MACD, Slow Stochastic) is jelzett. A korrekció a 38,2%-os (1,35) Fibonacci szintig nyomta a jegyzéseket.

Mi várható? A korábban megfogalmazott támasz- és ellenállási vonalak érvényesek maradtak. Az 50 és 200 napos mozgóátlag vonala fölött az emelkedés valószínûbb. A 38,2%-os (1,35) Fibonacci szint támasza igen erõs lehet, ezért megtarthatja az EUR/USD árfolyamot. Mivel az árfolyam járt 1,38 fölött tavaly decemberben, annak átszakítása esetén jelentõsebb vételi hullám során 1,40 következhet, amelynek áttörése következtében beszélhetnénk kitörési kísérletrõl, majd trendfordulóról.  Erre akkor kerülhet sor, ha az árfolyam képes 1,37 fölött konszolidálódni, de januárban eddig pont az ellenkezõjét láthattuk. Figyelmeztetõ jelek pedig vannak. A Slow Stochastic és MACD egyértelmûen eladást javasoltak és az RSI oszcillátor is viszonylag magas értékeket vett fel.  A 200 napos mozgóátlag leszakításával újra 1,30-as vagy 1,29-es árfolyamot láthatunk, ha januárhoz elsõ három hetéhez hasonlóan a medvék irányítanak.

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

Tavaly év végén még úgy tûnt, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltõ Fed decemberi szigorítása nem hat rövidtávon az EUR/USD árfolyamára. Hiszen jól emlékezhetünk, hogy az EUR/USD jegyzések éves csúcsra emelkedtek a Fed döntés utáni két héten belül. A korrekció mégis beköszöntött, amelynek hátterében az állhatott, hogy a januári kedvezõtlen amerikai makroadatok nem támasztották alá a Fed optimizmusát. A pénz- és tõkepiaci korrekcióban pedig az történt, amit már évek óta megszokhattunk ilyenkor. Erõsödött a dollár nemcsak az euróval szemben, hanem a legtöbb vezetõ devizával szemben is. Javult az arany árfolyam és lejjebb kerültek az olaj jegyzések.  Lehetséges, hogy a „Beige Book” gazdasági helyzetértékelése túlzottan pozitív gondolatokat fogalmazott meg, de azért néhány év eleji adat alapján nem vonhatunk le messzemenõ következtetéseket. Természetesen egyetlen gazdaság sem képes állandóan magas teljesítményt nyújtani. Mégis aggasztónak vélték a spekulánsok, hogy a munkaerõpiacról és az ingatlanszektorból is várakozáson aluli számok jelentek meg, a fogyasztók bizalma pedig jócskán visszakorrigált. A foglalkoztatottság 74 ezer fõvel bõvült a várt 190 ezer helyett. Decemberben a megkezdett lakásépítések 9,8%-al zuhantak, a kiadott építkezési engedélyek 3%-al csökkentek. Az amerikai ipari termelés 0,3%-al bõvült, de a termelési adatok is összességében vegyesre sikerültek. A Michigan fogyasztói bizalmi index is visszaesett 80,4 pontra, a szakértõk enyhe emelkedésre számítottak. Nem kell megijedni, hiszen az alacsony kamatkörnyezet még akár évekig fennmaradhat és rossz nemzetgazdasági teljesítmény esetén korántsem biztos a kötvényvásárlási program gyors kievezetése. A Fed minden esetben az aktuális gazdasági helyzethez igazítja monetáris politikáját.

Európában vételi hullám uralkodott, mert a tengerentúli eseményekkel most nem foglalkoztak az európai spekulánsok. Ennek hátterében az eurózónában meginduló élénkülés lehet, elsõsorban Németország kiemelkedõ teljesítményével.  Kirobbanó formáról tanúskodott a német ipari termelés. Az eurózóna beszerzési menedzser indexei növekedtek, a kiskereskedelem pedig felülteljesítette a várakozásokat. Az Európai Bizottság üzleti bizalmi indexe is az európai gazdaságok élénkülését mutatta. Mario Draghi EKB elnök nem mondott újat a sajtótájékoztatón, retorikája mégis támogatta a pozitív hangulatot. Az alacsony kamatkörnyezet Európában is maradhat a következõ években, az Európai Központi Bank továbbra is készen áll az újabb élénkítésre, ha szükséges.


Részletek: (01.02.) A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke enyhén, 57,3 pontról 57 pontra csökkent az USA-ban, de kisebb mértékben, mint az elemzõi várakozások. A heti új munkanélküli kérelmek száma tovább csökkent 339 ezer fõre. Az eurózóna feldolgozóipari BMI végleges decemberi értéke erõs, 52,7 pont lett, így megegyezett az elõzetesen közzétett adattal. (01.06.) A Szenátus jóváhagyta Janet Yellen személyét, aki az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elnöke lesz Ben Bernanke után. Decemberben a nem feldolgozóipari beszerzési menedzser index 53,9 pontról 53-ra esett vissza az Egyesült Államokban. A feldolgozóipari novemberi rendelések az elemzõi konszenzus szerint, 1,8%-al emelkedtek. Az eurózóna szolgáltató szektorban mért BMI mutatója a vártak szerint alakult. (01.07.) A német munkanélküliségi ráta maradt változatlanul 6,9%-on, a munkanélküliek száma vártnál jobban, 15000 fõvel csökkent. A novemberi 0,9%-ról 0,8%-ra lassult a pénzromlás üteme az eurózónában. (01.08.) Az ADP adat közel 40 ezer fõvel több foglalkoztatottról számolt be, mint az elemzõi várakozások. Az eurózóna kiskereskedelmi forgalma 1,6%-al bõvült novemberben a várt 0,3%-al szemben. Az eurózóna munkanélküliségi rátája változatlanul 12,1%-on állt. A német ipari rendelések novemberben 6,8%-al pörögtek fel, a várt 6,1% helyett. (01.09.) Az Alcoa jelentésével megindult az amerikai gyorsjelentési szezon. Az alumíniumipari óriás eredménye egyszeri tételek miatt jelentõsebb alulteljesítette a várakozásokat. Mario Draghi EKB elnök nem mondott újat a sajtótájékoztatón. Az alacsony kamatkörnyezet Európában is maradhat a következõ években, az Európai Központi Bank továbbra is készen áll az újabb élénkítésre, ha szükséges. A német ipari termelés novemberben 3,5%-al szárnyal, az elemzõi konszenzus „csak” 3%-ról szólt. Az Európai Bizottság üzleti bizalmi indexe várakozásokat felülteljesítve emelkedett. (01.10.) Az USA-ban a foglalkoztatottság 74 ezer fõvel bõvült a várt 190 ezer helyett. Az amerikai munkanélküliségi ráta 7%-ról 6,7%-ra zsugorodott, amelyet a munkaerõpiac visszahúzódásával magyaráztak. (01.14.) A JP Morgan és Wells Fargo amerikai bankok kedvezõ jelentései támogatták az optimista hangulatot. Az amerikai kiskereskedelem decemberben 0,2%-al emelkedett, felülmúlva a várakozásokat. (01.15.) A Világbank felfelé módosította idei évre tervezett GDP növekedését, a globális növekedés üteme 3,2% lehet az eddig várt 3%-al szemben. A Fed gazdasági helyzetértékelése (Beige Book) meglehetõsen optimista képet festett az amerikai gazdaságról, így folytatódhat a Fed kötvényvásárlási programjának szûkítése. Decemberben 13%-al emelkedtek az európai autóértékesítések, amely kedvezõ hír az európai autógyáraknak. A gyorsjelentései szezon kellõs közepén a Bank of America is jobbat jelentett a vártnál. A havi infláció a várakozásoknak megfelelõ 0,4%-os volt Németországban, éves szinten 1,4% a pénzromlás üteme. (01.16.) Az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma ismét süllyedt, az inflációs ráta pedig a vártnak megfelelõen 0,3%-al emelkedett. Az eurózónában 0,8%-os volt a pénzromlás üteme decemberben. A Goldman Sachs is nagyobb nyereséget produkált az utolsó negyedévben, a Citigroup gyengébben teljesített. (01.17.) Decemberben jelentõsen süllyedt az ingatlanok iránti érdeklõdés az Egyesült Államokban. A megkezdett lakásépítések 9,8%-al, a kiadott építkezési engedélyek 3%-al csökkentek. Az amerikai ipari termelés 0,3%-al bõvült, de termelési adatok összességében vegyesre sikerültek. A Michigan fogyasztói bizalmi index is visszaesett 80,4 pontra, a szakértõk enyhe emelkedésre számítottak. Hiába jelentett erõsebb számokat a Morgan Stanley, a befektetõi hangulat pesszimista maradt a kedvezõtlen makroadatok miatt. 

Szólj hozzá