e-mobilitás

Nokia és az Intel partneri kapcsolata

By 2020.03.09. július 3rd, 2020 No Comments
A világ egyik leghíresebb telefongyártója a Nokia és az egyik legnagyobb processzorgyártó az Intel partneri kapcsolata igen figyelemreméltó lehet a mai gazdasági környezetben.

Az Intel és a Nokia célja, hogy kiterjesszék a telefongyártó vállalat 5G-s portfolióját. Az eddigi elmondások alapján a Nokia saját felhő alapú rendszeréhez, illetve AirScale rádiójához szeretné felhasználni majd az Intel szilícium alapú technológiáját. Egyelőre kétes, hogy a vállalat új okostelefon fejlesztésébe kezd-e, viszont nagy eséllyel a hasonló szolgáltatások be fognak kerülni az Intel által épített számítógépekbe a jövőben.

„Ez a partnerség kiemeli folyamatos elkötelezettségünket annak bizonyításában, hogy 5G-portfóliónk az osztály legjobb technológiája legyen. Az 5G-hálózatoknak több milliárd eszközt kell majd támogatniuk, és ez a méretes növekedés azt jelenti, hogy a meglévő infrastruktúrának gyorsan fejlődniük kell, olyan technológiákat alkalmazva, amelyek lehetővé teszik az 5G-hálózatok gyors telepítését”-nyilatkozta Tommi Uitto, a Nokia hálózati fejlesztéseinek elnöke.

A Nokia részvényei ezen a héten 7,02%-ot estek, míg az Intel részvényei 2,43%-ot korrigáltak.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá