e-mobilitás

Az AMD miatt siet az Intel?

By 2020.02.04. július 3rd, 2020 No Comments
Az elmúlt évben a részvényeseknek öröm volt az Intel Corporation befektetői közé tartozni.

A részvények 5,1%-kal emelkedtek az elmúlt hónapokban, miközben meghaladták a 20 napos SMA-szintet is. Az erős ár-teljesítmény és a kedvező műszaki fejlesztés azt sugallhatja, hogy a vállalat igen jó úton halad. A napokban viszont egy teljesen új fordulatot vett az Intel sikertörténete, mivel a források szerint a cég már 2020 márciusában elindíthatja két új számítógépét, a Comet Lake-H és a Comet Lake-S asztali gépeket. Ez a lépés a legtöbb szakértő szerint arra szolgál, hogy a vállalat fel tudja venni a versenyt a közelgő AMD Renoir Ryzen 4000 H sorozatú processzoraival, melyek szintén ekkortájt jelennek meg. Ezen felül a Dell és az Intel a hírek alapján új életet akarnak vinni az Intel saját vállalkozáskezelő programjába, az Intel Inside-ba. A tervek alapján a Project Athena néven futó projekt még csak tesztfázisban van, de jövőre már minden új PC-be be fog kerülni.

A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 7,18%-ot esett, míg egy év alatt 42,96%-ot emelkedett a vállalat árfolyama. Az AMD részvényárfolyama 5,98%-ot korrigált a héten.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá