A 38. héten a Fed monetáris politikájának lehetséges változására koncentráltak a piaci szereplõk. A 39. héten már az amerikai költségvetési feszültségek és az adósságplafon témaköre tartották nyomás alatt a börzéket, amelynek köszönhetõen korrekció vette kezdetét. A 40. héten már érezték a spekulánsok, hogy a politikusok rövidtávon nem tudnak megegyezni az Egyesült Államokban és a piaci félelem következtében folytatódott a korrekció.

Technikai oldal

Mi történt? Az új történelmi csúcs meghódítása után korrekció indult a vizsgált idõszakban. A 38. héten még a vevõk domináltak, így az árfolyam sikerrel meghaladta augusztusi eleji maximumpontját. Az új csúcs 15700 fölött alakult ki, majd a jegyzések lefelé vették az irányt és az óta is a medvék dominanciáját láthattuk. A korrekció egyelõre komolyabb támaszt nem tört le, egyedül az 50 napos mozgóátlag átszakítása számított fontos eseménynek 15250 környezetében. A 100%-os (14578,67) Fibonacci szintet és 200 napos mozgóátlag vonalát jelentõ sziklaszilárd támaszok érintetlenül álltak. Az eladók irányítását viszonylag pontosan jelezte két technikai indikátor (RSI, Stochastic). Az MACD fáziskéséssel jelezte, hogy az árfolyam túlvett állapotba került.

Mi várható? A hosszú távú mozgóátlag fölött elhelyezkedõ árfolyam alapján továbbra is optimista gondolatokat fogalmazhatunk meg. A vételekben gondolkodó befektetõk legerõsebb ellenállása a 161,8%-os (15877,31) Fibonacci szint lehet, amely már nagyon közel áll a 16000 pontos célárfolyamhoz. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a jegyzések korrekcióban vannak, így rövidtávon további esés jöhet. Csak 200 pontos távolságra található a 200 napos mozgóátlag vonala, amelyet tavaly december óta maximális tiszteletben tartott a piac. A hosszú távú mozgóátlagról visszafordulhatnak a jegyzések, a következõ fontos támasz a 100%-os (14578,67) Fibonacci szint lehet.

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

A 38. héten a Fed monetáris politikájának lehetséges változására koncentráltak a piaci szereplõk. Az elemzõi várakozásokkal ellentétben a Fed kötvényvásárlás havi összege változatlanul 85 milliárd maradt és a vezetõ amerikai indexek természetesen új történelmi csúcsokat döntögettek.

A 39. héten már az amerikai költségvetési feszültségek és az adósságplafon témaköre tartották nyomás alatt a börzéket, amelynek köszönhetõen korrekció vette kezdetét. Az Egyesült Államok történetében még nem fordult elõ, hogy ne rendelkezzen elfogadott költségvetéssel. A helyzet automatikus megszorításokat vonna maga után, amely jelentõsen visszafogná a gazdasági teljesítményt és a világgazdaság növekedését is negatívan befolyásolná. Ez a logikai gondolatmenet állt a félelem hátterében.

A 40. héten már érezték a spekulánsok, hogy a politikusok rövidtávon nem tudnak megegyezni az Egyesült Államokban és a piaci félelem következtében folytatódott a korrekció. Ha az amerikai politikai erõknek nem sikerül megállapodni, akkor katasztrofális gazdasági következmények lehetnek, amely egyetlen szereplõnek sem érdeke. Ezért is gondolhatjuk, hogy a szituáció elõbb-utóbb mégis megoldódik. Addig viszont valószínûleg korrekcióval számolhatunk a részvények világában.


Részletek: (09.16.) A Fed következõ lehetséges elnökjelöltje Lawrence Summers visszalépett, amelyet pozitívan fogadott a piac. A legesélyesebbnek a Fed jelenlegi elnöke tûnik, Janet Yellen, aki támogatja a Fed agresszív mennyiségi ösztönzését. Az amerikai ipari termelés a vártnak megfelelõ +0,4%-os növekedést hozta. (09.17.) Ismét javultak a konjunktúra kilátások Németországban, a ZEW index értéke szeptemberben hatalmasat ugrott az elemzõi várakozásokhoz képest. (09.18.) A Fed változatlanul hagyta kötvényvásárlási programját, amely havonta 85 milliárd dollár értékû likviditást önt a piacra. Az amerikai költségvetési megszorítások mellett a növekvõ hitelkamatok is veszélyeztetik az amerikai gazdasági növekedést, a munkanélküliségi ráta pedig még mindig magas a Fed szerint. A következõ Fed ülés október végén várható, az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed bármikor változtathatja a monetáris kondíciókat. A részvénypiacok befektetõi kirobbanó örömmel fogadták a bejelentést, a dollárgyengülés többhavi értéket döntött meg.  A nap folyamán lakáspiaci adatok is nyilvánosságra kerültek, kevesebb lakásépítés kezdõdött az Egyesült Államokban. (09.19.) Az amerikai használt lakások forgalma felülmúlta az elemzõi várakozásokat, a heti új munkanélküli kérelmek száma a szokásos alacsony szintet hozta. (09.23.) A hétvégi német választásokat Angela Merkel nyerte, ezért maradhat székében. A koalíciós partner nem kapott elegendõ szavazatot, így az FDP helyett a zöldekkel vagy nagykoalícióban  az SPD-vel szövetkezhet a német kancellárnõ. A piacok kedvezõen fogadták a hírt. Mario Draghi, EKB elnök ismét megerõsítette, hogy hosszú ideig marad a laza monetáris politika. Az euró zóna beszerzési menedzser indexe augusztus után szeptemberben is emelkedett. (09.24.) A német IFO bizalmi index szeptemberben várakozások alatt emelkedett. Két mutató alapján is növekedtek júliusban amerikai lakásárak. Az augusztusi csúcshoz képest enyhén visszaesett a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe. (09.25.) Az amerikai tartós beruházási javak rendelésállománya augusztusban emelkedett a júliusi csökkenés után.  Az új lakások kevésbé fogytak az Egyesült Államokban, az elemzõk a kamatok drágulásával magyarázták a gyenge teljesítményt. (09.26.) A folyamatban lévõ lakáseladások jobban visszaestek augusztusban, mint várták. Az elõzetesen nyilvánosságra hozott amerikai GDP számokat megerõsítették, mely szerint 2,5% volt a 2.  negyedéves növekedés mértéke.  A heti új munkanélküli kérelmek száma továbbra is igen alacsony szinten állt az Egyesült Államokban. (09.27.)Az amerikai személyi jövedelmek és kiadások a várakozásoknak megfelelõen emelkedtek, a Michigan egyetem fogyasztói bizalmi indexe alulmúlta az elemzõi konszenzust. Az európai gazdasági bizalmi index szeptemberben is emelkedett. (09.30.) A piacok egyrészt az olasz kormányválságra, másrészt az amerikai költségvetési problémákra és adósságplafon emelésre fókuszáltak. Szeptemberben is alacsony szinten, 1% körül alakult az eurózóna inflációs rátája. (10.01.) A feldolgozóipari ISM index szeptemberben többéves csúcsra futott az Egyesült Államokban. (10.02.) Az amerikai privát szektorban az elemzõi konszenzusnál kevesebb új munkahely jött létre. Az Európai Központi Bank változatlanul hagyta a kamatszintet. Az olasz kormányfõ, Enrico Letta bizalmai szavazásban támogatást kapott az parlamenttõl, így megoldódni látszott a belpolitikai válság. Az eurózóna munkanélküliségi rátája 12% lett. Németország munkanélküliségi rátája 6,9%-ra emelkedett. (10.03.) Az elõzetesen közölt eurózóna feldolgozóipari index értékét felfelé módosították, a kiskereskedelmi forgalom pedig kevésbé csökkent, mint várták. Az USA-ban továbbra is kevesen regisztráltak munkanélkülinek elõzõ héten, de a nem feldolgozóipari index erõsen visszaesett. 

Szólj hozzá