Komoly nyomást mért a piacra a német alkotmánybíróság vizsgálódása az EKB kötvényvásárlási programja kapcsán, ugyanis az említett EKB program egyes vélemények szerint a német alkotmányba ütközik, de döntés csak õsszel születhet az ügyben. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az európai dekonjunktúra elhúzódására hivatkozva 0,3%-ra csökkentette a német gazdaság idei évi gazdasági növekedési elõrejelzését. Ennek ellenére többnyire kedvezõ számok érkeztek a német gazdaságról. Hármat szeretnék kiemelni: Egyrészt a német üzleti bizalmi index (ZEW) jobban emelkedett, mint várták. Másrészt a német kiskereskedelem volumene emelkedett, haramdrészt hirtelen visszaesett a munkanélküliségi ráta 6,9%-ról 6,8%-ra.

Technikai oldal

Mi történt? Június a vezetõ német tõzsdeindex csökkenésérõl szólt, a májusi szárnyalás után várható volt a vevõk pihenése. Május végén már látszottak a korrekció jelei. Írtuk is májusi elemzésünkben, hogy a mozgóátlagoktól jelentõs mértékben elszakadó árfolyam negatív korrekciója a rally természetes velejárója. Az 50 napos mozgóátlag a 100%-os Fibonacci vonal támogatásával június 19-ig tudta tartani a kurzust, majd az árfolyam lefordult és a hosszú távú mozgóátlag felé vette az irányt. Figyelemre méltó a következõ kereskedési napon kialakult „rés” jelensége, amikor a grafikon folytonossága megszakadt.  A technikai elemzés szabályai szerint a grafikon magas valószínûséggel betölti a rést, ezért reménykedhetünk a DAX Várakozásaink negatív forgatókönyve teljesült, hiszen komolyabb visszateszt következett be, a jegyzések 7650 környékérõl fordultak, ahol a 61,8%-os (7645,13) Fibo nyújtott erõteljes támaszt a 200 napos mozgóátlag megerõsítésével. Ezen a szinten a grafikonba integrált technikai indikátorok is megerõsítették a vételi szignált, a vevõk gyõzelmével a jegyzések visszapattantak, de az árfolyam a 100%-os (8074,47) Fibonacci ellenállással nem tudott megbirkózni.

Mi várható? Mivel a német index kurzusa a 200 napos mozgóátlag fölött tartózkodott, ezért továbbra is érvényben maradt a hosszú távú emelkedõ trend. Ez alapján bízhatunk a Dax újbóli feltámadásában. Ehhez mindenképpen szükséges az árfolyam stabilizálódása a 100%-os (8074,47) Fibonacci szint feletti zónákban. Ellenkezõ esetben csúnyára sikerülhet a korrekció, ha a 200 napos mozgóátlag szintje nem képes megtartani a kurzust. A negatív forgatókönyvre felkészülve elmondhatjuk, hogy a 0%-os (6950,53) Fibonacci szint tûnik a legerõsebb ellenállásnak, ha a 200 napos mozgóátlag szakadna, de nem akarok senkit sem megijeszteni…

DAX 2013 június

Fundamentális oldal

Összefoglalás

A teljes nemzetközi piac várta Bernanke és a Fed újabb megszólalását június 19-én, miután a befektetõk félelme egész júniusban elsõsorban a kötvényvásárlás korlátozásával volt összefüggésben. A heti új munkanélküli kérelmek száma a várakozásokat felülmúlva csökkent és nõtt a foglalkoztatottak száma is. Még akkor is kedvezõek a folyamatok, ha a munkanélküliségi ráta egy tizeddel nõt. Utóbbi ráta azért fontos, mert a Fed zsinórmértékként használja monetáris politikája alakítása során. A tartós beruházási cikkek rendelése, a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe, az új lakások értékesítési volumene és a lakásárak is jobban nõttek várakozásoknál. De a Michigan Egyetem indexe is kevésbé esett vissza, mint várták. Az Egyesült Államok elsõ negyedéves GDP-jét jelentõsen lefelé korrigálták a harmadik közzététel során, vagyis ez alapján már nem is annyira kedvezõ az amerikai nemzetgazdasági folyamatokról alkotott összkép. A piac ennél fogva elkezdett bízni az amerikai monetáris politika lassú korlátozásában, amelyet több régiós Fed elnök is megpróbált megerõsíteni.


 

Részletek: (06.03.) Az amerikai feldolgozóipari ISM index értéke jelentõsebben esett, mint az elemzõi várakozások. Felfelé korrigálták az euró zóna feldolgozóipari bizalmi mutatóit, amelyek így is a recessziót jelzõ 50 pont alatt helyezkedtek el. Az áprilisi építõipari termelés viszont rosszabbul szerepelt. A Nemzetköz Valutaalap az európai recesszió elhúzódására hivatkozva 0,3%-ra csökkentette a német gazdaság idei évi gazdasági növekedési elõrejelzését. (06.05.) A Fed amerikai régiókról készített gazdasági körképe enyhe gazdasági javulásról számolt be. A nem feldolgozóipari ISM index jobban teljesített az elemzõi várakozásoknál. Rosszabbak lettek viszont a munkaerõ piaci számok, mert a piac 165000 fõs foglalkoztatás bõvülést várt az USA-ban, de csak 135000 új állás jött létre.  Az EUROSTAT szerint az euró zónában mért kiskereskedelmi forgalom alulmúlta a várakozásokat. (06.06.) Az Európai Központi Bank nem változtatott a monetáris kondíciókon. Az elõzõ héthez képest tovább csökkent az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma. (06.07.) Az amerikai foglalkoztatottak száma 175 ezerrel nõtt ugyan, de a munkanélküliségi ráta 7,6%-ra emelkedett. A Fed a munkanélküliségi rátát tekinti fõ iránymutatójának monetáris döntéseiben, így a ráta emelkedésével alábbhagytak a kötvényvásárlási program hirtelen szûkítésével kapcsolatos várakozások, amelyek hatására szép plusszok alakultak ki a tõzsdéken. (06.10.) A Standard & Poor’s hitelminõsítõ az Amerikai Egyesült Államok adósságának osztályzatát negatívról pozitívra korrigálta, így a minõsítés „AA+” lett. James Bullard, a St. Louis Fed elnöke azzal nyugtatta a piacot, hogy a laza monetáris politika még nem ér véget olyan gyorsan. Biztosat majd június 19-én, a Fed következõ közzététele során tudunk, addig magas volatilitás várható a piacokon. (06.11.) A német alkotmánybíróság vizsgálódása az EKB kötvényvásárlási programja kapcsán komolyan elbizonytalanította a pénz- és tõkepiacot, ugyanis az említett EKB program egyes vélemények szerint a német alkotmányba ütközik, de döntés csak õsszel születhet az ügyben. (06.12.) Az Amerikai Egyesült Államok költségvetési passzívuma a várakozásokat hozta. Az euró zónában márciusról áprilisra 0,4%-al bõvült az ipari termelés volumene. (06.13.) Az USA kiskereskedelmi forgalmának bõvülése felülmúlta a várakozásokat és a heti új munkanélküli kérelmek száma is kedvezõbb lett. (06.14.) Péntek rossz adatokat hozott: fogyasztók bizalma visszaesett a Michigan Egyetem felmérése szerint, magasabbak a termelõi árak és stagnált az ipari termelés. Az euró zóna inflációja a várakozások szerinti 1,4%-ot hozta májusban. (06.17.) New York régió gazdasági aktivitását mérõ Empire State Manufacturing Index erõsen emelkedett a várakozásokhoz képest. (06.18.) Az építkezési aktivitás májusban nagyot ugrott, de mégis kevesebb új házépítés indult májusban az Egyesült Államokban, az amerikai árdrágulás mértéke a várakozásoknak megfelelõen teljesített. A német üzleti bizalmi index (ZEW) jobban emelkedett, mint várták. (06.19.) A Fed Nyíltpiaci Bizottsága határozott a kötvényvásárlások összegének csökkentésérõl az idei második félévben, a program jövõre fejezõdhet be, de a kamatszint várhatóan 2015-ig a jelenlegi alacsony szinten maradhat. (06.20.) Az amerikai lakáseladások szépen alakultak májusban, valamint kicsit több munkanélküli regisztrált az amerikai hivatalokban. (06.24.) Júniusban az elemzõi konszenzusnak felelt meg a német Ifo index. (06.25.) A tartós beruházási cikkek rendelése, a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe, az új lakások értékesítési volumene és a lakásárak is jobban nõttek várakozásoknál. (06.26.) Az Európai Unió pénzügyi vezetõi megállapodtak a bankmentésrõl, az új szabályok 2018-tól lépnek életbe. A bankcsõdök esetén a költségvetési pénzek helyett elsõsorban a banktulajdonosok, nagybetétesek (100.000 eurónál nagyobb vagyonnal rendelkezõk), magánhitelezõk és részvényesek járulnak hozzá a mentéshez. Harmadszor hozták nyilvánosságra az Egyesült Államok elsõ negyedéves GDP számait, amelyet jelentõsen lefelé módosítottak, 2,4%-ról 1,8%-ra. (06.27.) A német kiskereskedelem volumene emelkedett és hirtelen visszaesett a munkanélküliségi ráta 6,9%-ról 6,8%-ra. Az euró zóna gazdasági bizalmi indexe egy éves csúcsra nõtt. A májusi jövedelmek jobban emelkedtek a kiadásoknál az Egyesült Államokban, míg a lakáseladások két számjeggyel bõvültek. (06.28.) Chicago régió beszerzési menedzser indexe hirtelen esett, amely 2008 októbere óta legnagyobb visszaesés. A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe kevésbé csökkent, mint várták.

Szólj hozzá