A Fehér Ház megerősítette, hogy az Oracle is annak a konzorciumnak a tagja lesz, amelyik a Tiktok népszerű videómegosztó platform amerikai működését felügyeli majd. Az amerikai kormányzat még tavaly vetette fel, hogy adatvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva betiltja az Egyesült Államokban a Tiktok-ot, ha a ByteDance kínai anyacég nem adja el egy amerikai tulajdonosnak. A Tiktok fellebbezett a döntés ellen, és egészen a határidőig, január 17-ig nem sikerült megegyezniük, így egy napig valóban elérhetetlen volt az oldal és az alkalmazás is. Végül Donald Trump kitolta az eladási határidőt decemberre, így több ideje lett a két félnek tárgyalni.
A jelenlegi megoldás szerint egy olyan felügyelő konzorcium alakul majd, amelynek többségi tulajdonosai a befektetők lesznek, az adatok tárolására pedig az Oracle felhő infrastruktúráját használják majd. Az Oracle megkapja a Tiktok tartalomajánló algoritmusát is, amit az amerikai lakosság adatainak megfelelően dolgoz át és felügyel, hogy semmiféle adatvédelmi aggály ne merülhessen fel vele kapcsolatban. Az Oracle részvényei a hír hatására 6%-ot emelkedtek.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →
https://youtu.be/Pvx6kdIM1tA




