Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

A világ legnagyobb egészségügyi egyesülése

By 2019.08.06. július 2nd, 2020 No Comments
A GlaxoSmithKline és a Pfizer végül megegyezett egy több milliárd dolláros üzletben, amely egyesíteni fogja a két egészségügyi vállalkozást, megalkotva ezzel a világ legnagyobb tőzsdén kívüli üzletét.

Mindkét vállalat Észak-Karolinában működik. A GSK jelentős élettudományi kutatócsoportot tart fenn, a Pfizer pedig egy nagy campus-t és gyártóüzemet üzemeltet Stanford-ban, valamint egy másik üzemet a Rocky Mount-ban. Jelenleg a megállapodás pontos összegéről még nincs hivatalos információ.

Emellett egyesítette az Upjohn generikus gyógyszereket fejlesztő részlegét a Mylan-nal, hogy egy új társaságot hozzon létre. A július 29-i bejelentést követően a Pfizer tőzsdei értéke 10,0%-kal esett vissza, míg a Mylan részvénye 16,1%-kal nőtt. Kiderült az elmúlt hónapban, hogy az amerikai Pfizer gyógyszergyár immár 20 éve szabadalmaztatott egyik hatóanyaga, a reumatoid az artritisz mellett az Alzheimer-kórt is megelőzi, sőt esetleg kezeli, lefolyását lassítja. Viszont ezeket a neurológiai kutatásokat már több éve leállították. „A döntésünk, miszerint leállítjuk a vállalaton belüli kutatási munkát az idegtudomány területén, nehéz döntés volt, amit az addigi, valódi előrelépést felmutatni nem tudó munkából fakadó elkeseredettség szült. Tudósaink évtizedeken keresztül dolgoztak, hogy lehetséges kezeléseket találjanak súlyos neurológiai megbetegedésekre, de a befektetett dollármilliók és a megvizsgált számtalan molekula ellenére sem értünk el olyan eredményeket, melyek valóban hatékony terápiák kialakítását támogathatták volna.” Ennek ellenére továbbra is támogatnak külső idegtudományi kutatásokat, amelyek korai fázisban vannak, de már előrehaladottak.

A Pfizer jelenlegi árfolyama több összetevő miatt a héten több, mint 10%-ot esett és hétvégére 34,40 eurón zárt. Viszont potenciálisan hosszútávra emelkedést várnak az elemzők.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá