A Minnesotában működő maszkgyártó, a 3M Company júniusra 166,5 millió maszkot szállít Kína gyártóüzemeiből.
Ezek kiegészítik a 35 millió N95 légzőkészüléket, amelyet a cég már az Egyesült Államokban gyárt. A társaság hozzátette, hogy továbbra is maszkokat fog értékesíteni más országokban, beleértve Kanadát és Latin-Amerikát is. „Szeretnék köszönetet mondani Trump elnöknek és az adminisztrációk vezetéséért és együttműködéséért”-nyilatkozta Mike Roman, a 3M elnöke és vezérigazgatója. „Ugyanazon célkitűzésünk van, hogy az egész országban az amerikaiak számára szükséges légzőkészülékeket biztosítsunk és harcoljunk azokkal a bűnözőkkel, akik ki akarják használni a jelenlegi válságot.” A 3M azt is kijelentette, hogy az elkövetkezendő hónapokban globálisan növeli a maszkok gyártását. Az Egyesült Államokban az N95-maszkokat júniusban 50 millióval szeretnék növelni havi szinten. Bár a vállalat céljai és erőfeszítései példamutatóak, mégis az amerikai kormány úgy gondolja, hogy a cégnek nem szabadna külföldre exportálnia a maszkokat. Trump szerint a vállalatnak figyelembe kéne vennie, hogy a jelenlegi helyzetben kevés maszk áll rendelkezésre az amerikai lakosság számára.
A 3M Company tavaly év végén több ezer dolgozójától vált meg költségcsökkentés miatt. Jelenleg a vállalat részvényei ezen a héten 7,71%-kal emelkedtek. A 3M Company részvényeket a Goldman Sachs elemzői tartásra és step by step lépéseket betartva vételre javasolják.