Hírlevelek

43. heti gyorsjelentés

By 2013.10.27. No Comments

2013 43. hetében azonon túl, hogy szembesülünk azzal, hogy 2013-as év 9 hét múlva véget ért, megnyugtathatjuk magunkat, hogy a forintunk acélos és az USD-vel szemben például 1 éves csúcson tartózkodunk. A magyar „blue-k” közül a MOL továbbra is gyengélkedik, mint a magyar kiskereskedelem! Az „amcsik” nagy csibészek és ez sorozatosan beigazolódni látszik, hogy felfoghatatlan méretû spekuláció folyik az „álmok országában”. De Európában is nagy a mámor, hiszen a DAX 9000 fölé ugrott a múlt héten, így a fogyasztói bizalmi is nõtt a németeknél. Mindezek ellenére brutális gyengülésben az USD, viszont a nemesfémek már érzik a kockázatot és a hét második felébe oriás rallyba kapcsoltak!

Ha Isten úgy akarja, pókháló is kõfal lehet. Csupa acél volt a forint a 43. héten. Az euróval szemben 292-ig menetelt a megtáltosodó forintocska. A dollárral szemben egy éve nem látott szintre bikázott a hazai fizetõeszköz, 211-et mutatott az USD/HUF árfolyam. Persze az amerikai dollár más devizákkal szemben is gyengült. A magyar parkett is ugrott. Az OTP (4500) és a Richter (4180) irányításával. Tovább gyilkolták viszont a Mol papírokat, amelyek a nagy bunyóban 15000 alatt zártak. Ennek ellenére végre gyarapodni tudott a BUX index (18849). A kiskereskedelem gyászos teljesítménye érdemel még említést. Ne felejtsük el, november 1-én lejár a bankok számára kitûzött „jóindulatú” határidõ, aztán kezdõdhet a rezsim egyoldalú játéka a devizahitelekkel! Öveket bekapcsolni! Bumm?

Nagy csibészek az amcsik! Még a költségvetési feszültségek miatt is degeszre keresik magukat a részvénypiacok spekulánsai. A gondolatmenet a következõ: A késõn született politikai megállapodás miatt zárva tartottak a hivatalok, számos adatot nem publikáltak. A Fed sem tudta, hogy hányadán áll az amerikai gazdaság. A bizonytalan idõszak óriási károkat okozott, ezt mutatják a pocsékul teljesítõ, azóta publikált adatok. A nem mezõgazdasági álláshelyek bõvülése, az amerikai lakásárak változása, a heti új munkanélküli kérelmek száma és a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe jelentõsen alulmúlták a várakozásokat. Ugyanakkor a munkanélküliségi ráta süllyedt és a tartós cikkek rendelései is emelkedtek. Akkor miért pörögtek a vezetõ indexek? Egyrészt a rosszabb adatok miatt csak jövõ év tavaszára várható a Fed hókusz-pókusz pénznyomda korlátozása. Másrészt közrejátszik még Janet Yellen, következõ Fed elnök asszonyság személye is, aki köztudottan a szinte végtelenségig tartó bankóprés híve. Harmadrészt pedig, megint jól sültek el a vállalati gyorsjelentések.

A fellegekben jártak a német befektetõk. Újabb lendülettel, 9000 pont fölött is pörgött a Dax index. A Eurostoxx 50 megtartotta pozícióját 3000 fölött.  Nem csoda, hiszen hízott az eurózóna fogyasztói bizalmi indexe. Az eurózóna beszerzési menedzser indexe kiábrándította a befektetõket. Ettõl függetlenül a konjunktúrát jelzõ 50 pontérték felett helyezkedtek el az átfogó BMI mutatók, amely mégiscsak jó hír. A Ifo-index viszont kevésbé javult, mint várták. Az egyre jobban erõsödõ euró sem tehet túl jót az eurózónának, az EUR/USD már 1,38.

Lefagyott a befektetõk arcáról a mosoly a mesés keleten. Lezúgott mindhárom vezetõ index. A Hang Seng (22698,34) index, Shanghai Composite (2132,96) és Nikkei (14088,19) index is zakózott.

Emelkedett az arany unciája, amely 1348 dollárba került. Az ezüst jegyzések 22 dollár fölé drágultak. A Brent olajárfolyam 110-rõl 107-ig süllyedt, a WTI jegyzések 98 dollár alá estek.

Szólj hozzá