E-mobility vagyonkezelt részvénykosár
Rekord számú autót adott el a Tesla a harmadik negyedév során
A Tesla eladásaira idén a fokozatos csökkenés volt jellemző, a második évben már 400 ezer alá estek a kiszállítások, azonban a harmadik negyedévben rekord számú, 497.099 járművet tudtak eladni. A gyártási kapacitás 447.450 volt ebben az időszakban. Az előző csúcsot, amelynél kb. 2000 autóval adtak el most többet, előző év negyedik negyedévében láthattuk. A mostani rekordhoz hozzájárult a korábban felhalmozott készletekből való kiszállítás is, illetve a tény, hogy a Trump kormányzat megszüntette az elektromos-autók után járó kormányzati támogatást, így sokan valószínűleg még a kedvezményes áron szerettek volna vásárolni. A most legyártott 447 ezer járműnek legnagyobb része a népszerű Model 3 és Model Y volt (435 ezer darab), míg a kiszállított járműveknél a 497 ezer darabból 481 ezer tartozott ehhez a két modellhez.
A Tesla hamarosan egy új modellt is bejelenthet, amely a pletykák szerint vagy a régóta várt Roadster lehet, vagy a Model Y egy olcsóbb változata. Iparági egyetértés, hogy a Teslának is szüksége lenne egy olcsóbb modellre, lendítene az eladási számokon is. Nemrégiben az Egyesült Államokban szúrtak ki egy ilyen autót, amely arról árulkodik, hogy a megfizethetőbb modell egyszerűbb kialakítású lesz, és valószínűleg a belsejében is lefaragtak pár olyan funkciót, amelyet a költségcsökkentés indokol. Az árcédulát korábban kb. 25 ezer dollárra pletykálták.
Rekordot döntött a Tesla, az év nyertese mégis a BYD lehet
Folytatódik a BYD globális sikere az elektromos autók piacán: már negyedik egymást követő negyedévben szállítottak le több, teljesen elektromos járművet, ezzel kb. 400 ezerrel több autót adtak el eddig idén, mint a Tesla. A negyedik negyedév teljesítményétől függ majd, de lehet, hogy a BYD idén a teljes évre vonatkozóan is lenyomja majd a riválisát, várhatóan a kínai gyártó kb. 2,17 millió, míg az amerikai gyártó 1,61 millió autót értékesíthet idén.
A BYD növekedése az egyes részpiacokon is szembetűnő: a brit piacon szeptemberben 880%-kal nőttek az eladások, ezzel már 2,2%-os piaci részesedéssel rendelkezik. Eddig igén az Egyesült Királyságban több, mint 35.000 darabot adtak el, ebből csak szeptemberben 11.271-et. Ezzel a szigetország a BYD legnagyobb piaca lett Kínán kívül. A szeptemberi piaci részesedés így már 3,6%, amihez hozzájárul, hogy az Egyesült Királyságban egy BYD Dolphin 26 ezer fontba, míg egy Tesla Model 3 40 ezer fontba kerül.
Telemedia vagyonkezelt részvénykosár
A Meta újabb hatalmas AI beruházása
A Meta folyamatosan törekszik a mesterséges intelligencia versenyben való előretörésre, és az elmúlt hónapokban sorra jelentek meg a hírek a dollármilliárdos nagyságrendű fejlesztésekről. Most a CoreWeave kötött 14,2 milliárd dolláros megállapodást a vállalattal, hogy számítási kapacitást biztosítson. Ennek keretében a Meta hozzáférhet az Nvidia legújabb GB300-as rendszereihez. Ezzel a CoreWeave a Microsoft mellett egy újabb nagy technológiai vállalattal szerződött le.
A befektetés azt jelzi, hogy Mark Zuckerberg továbbra is elkötelezett a mesterséges intelligencia modellek fejlesztése és üzemeltetése mellett, ennek eredményeképpen a 2025-re várt tőkekiadás elérheti akár a 72 milliárd dollárt is. Ennek nagy része a számítási kapacitás és a szükséges energia biztosítása, amely elengedhetetlen a nagy energia és adatközpont igényes AI fejlesztéshez.
Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár
Saját chipeket fejleszt adatközpontjaihoz a Microsoft
A technológiai versenyben elképesztő mértékben megnőtt az igény a félvezető gyártók termékeire, ezzel pedig valamilyen szintű függőség is kialakult a tech cégek körében. Míg az olyan nagy vállalatok, mint az Nvidia és az AMD jól járnak a megrendelésekkel, a mesterséges intelligencia piacán egyre magabiztosabb Microsoft csökkentené ezt a függőséget saját fejlesztésű chipek használatával. A döntésben azonban hosszútávon döntő szerepet kap az optimalizáció is. A saját termékekkel létrehozott rendszert könnyebb lesz megtervezni, alakítani és a teljesítményét optimalizálni, ennek elérésére pedig már tettek is lépéseket: már korábban is bemutattak saját fejlesztésű chipeket, ezek új generációján dolgoznak most. Idővel nagyrészt ezek dolgozhatnak a vállalat adatközpontjaiban, amelyek teljesítményéhez a nemrég bemutatott saját mikrofolyadékos hűtés is hozzájárul majd.
Kevin Scott, a Microsoft technológiai igazgatója szerint jelenleg hiány van számítási kapacitásból a piacon, ezért rövid távon a legjobb ár-teljesítmény arányú megoldást választják, függetlenül annak gyártójától. Ez a stratégia azért is indokolt, ugyanis a házon belül fejlesztett chipek létrehozásának folyamata nem egyszerű, maga a Microsoft is több nehézséggel néz szembe a folyamat során. A jelenleg említett új generációs chipeket korábban már 2025-re várták, azonban a mostani tervek szerint a tömeggyártásuk is csak jövőre kezdődhet el.
Best of Income vagyonkezelt részvénykosár
Átszervezi működését a Volkswagen Indiában
A Volkswagen- csoport átalakítja indiai működését, ugyanis több változás is történt a részlegnél. Az elmúlt időszakban 10 felsővezető is távozott a vállalattól, emellett 1,4 milliárd dolláros importadó követeléssel és egyre csökkenő piaci részesedéssel néznek szembe. Ez elmúlt két évtizedben nem tudott jelentős szereplővé válni a világ harmadik legnagyobb autópiacán, bár a törekvés folyamatos volt erre. Jelenleg a kínai elektromos autók technológiájának helyi adaptációját tervezik, ami a Skoda számára is fontos, ugyanis ez egy kiemelt piac számukra.
A Volkswagen még 2020-ban hozta létre a Cariad nevű munkacsoportját, aminek a fő feladata egy a különböző márkák számára létrehozott egységes szoftveralap kifejlesztése volt. A munkát azonban nehéz volt összehangolni, ez a hibás szoftververziókban és a nagyobb késésekben mutatkozott meg. Emiatt Oliver Blume vezérigazgató úgy döntött, hogy elkaszálja ezt a programot, és inkább a Riviannal és az Xpenggel kötött partnerségekre támaszkodik, hogy belépjenek a szoftvervezérelt járművek korszakába. Az új stratégia gazdaságosabb és előnyösebb a cég számára, amire a jelenlegi helyzetben és az elektromos korszak elején a Volkswagennek igencsak szüksége van.
Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár
A kvantumszámítógépeket egyetlen felhőben kapcsolná össze a Cisco
A Cisco egy új szoftvereszközt mutatott be, amivel a különböző gyártók kvantumszámítógépeit egyetlen felhőbe kapcsolná össze – ezzel jelentősen megkönnyítve a hasznos alkalmazások fejlesztését. Ezek a számítógépek a hagyományos számítási technikák helyett a kvantumfizikát használják fel bonyolult számítások sokkal gyorsabb elvégzésére. A nagy technológiai vállalatok egyre többször kezdenek saját kvantumszámítógép fejlesztésébe, a Cisco azonban kvantumhálózati chipekkel összekapcsolva tenné elérhetővé a technológia előnyeit.
A Cisco megközelítése egy új irányt jelent a korábbiakhoz képest: míg az egyes számítógépek eltérő megoldásokat alkalmaznak és a hatékonyságuk is különböző, a Cisco hálózata képes lenne egy feladatot annak a számítógépnek kiadni, amely a leginkább megfelelő az elvégzésére. Az amerikai kormányzat kiberbiztonsági ügynöksége közben arra figyelmeztetett, hogy hackerek a Cisco biztonsági eszközeiben egy korábban nem azonosított hibát használhatnak ki, hogy vállalati hálózatokhoz férjenek hozzá. A tűzfalak hibáinak ilyen jellegű kihasználása az elmúlt években egyre gyakoribbá vált. A mostani sebezhetőség javítására hivatalos útmutatót adtak ki az ügyfelek számára.
Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár
Magyarországon is bővíti gyártását az Unilever
Az Unilever közel 30 milliárd forintos beruházás részeként épít egy új gyárcsarnokot Nyírbátorban, ahol évente 150 millió palack dezodort fognak gyártani. Az Unilever már harminc éve van jelen hazánkban, a mostani fejlesztés pedig az egyik legjelentősebb: az Unilever ilyen jellegű üzemei közül ez a magyar egység lesz a 4. legnagyobb kapacitású a világon. Nyírbátorban már működik a vállalat háztartásvegyipari gyára, ehhez csatlakozik most az új tízezer négyzetméteres üzem.
A 150 millió palack dezodor nagy részét főként exportra gyártják majd és a kelet-európai piacok utánpótlását segítik majd. Az új gyáregység 2026 nyarán indíthatja meg a tesztüzemet, majd a hivatalos átadás után indul meg a maximális termelés. A beruházás mintegy száz új munkahelyet teremt, amivel a helyi és regionális ipari hangsúlyt is erősíti. A nyírbátori fejlesztésekkel kelet-magyarország az Unilever egyik központi helyszíne lehet az aerosolos termékek gyártási térképén. Az Unilever számára kedvezően alakul az év, stabil növekedésről számolnak be és áremeléssel a bevételi mutatókon is tudtak javítani.
Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár
Jelentős áremeléseket hajtott végre a Nike
A DataWeave 3300 Nike terméket vizsgált meg 2024 és 2025 szeptembere között. Az elmúlt egy évben a Nike jelentősebb áremelkedése 2025 januárjában indult, amikor a kiegészítők és lábbelik ára több mint 10%-kal nőtt. Februártól szeptemberig az árak tovább emelkedtek, különösen az alapvető termékkategóriákban. A DataWeave vezérigazgatója, Karthik Bettadapura szerint a Nike tudatosan alkalmaz szelektív áremeléseket, hogy megtartsa a keresletet és megvédje kulcstermékeit. Mindez egy olyan időszakban történt, amikor a vállalat jelentős külső nyomással –például Donald Trump által kivetett vámokkal is szembesül, amelyek potenciálisan csökkentik a vállalat nyereségét.
Az áremelés stratégiai lépésként jelent meg, mely már májusban elkezdődött, és a legutóbbi negyedéves eredmények alapján pozitív hatást gyakorolt az értékesítésre. A vállalat közölte, hogy a vámok 1,5 milliárd dolláros többletköltséget jelentenek, így az új árstratégia javít a bevételi számokon és ideálisabb befektetési opcióvá teszi a Nike részvényeit. Bár 2024 őszén a vállalat igen nagy visszaesést tapasztalt, a jelenlegi gazdasági mutatók az egyértelmű javulást jelzik előre. Elemzői vélemények szerint a Nike részvény jelenleg is egy jó vétel lehet, és jó esély mutatkozik az emelkedésre hosszútávon.
Healthcare vagyonkezelt részvénykosár
A Roche mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközét engedélyezte a hatóság
A Roche gyógyszergyártó vállalat kifejlesztett egy mesterséges intelligenciát alkalmazó vesefunkció-érzékelő eszközt. Az eszköz segít felmérni a vesefunkciók romlásának folyamatát, így használható krónikus vesebetegségben, cukorbetegségben és magas vérnyomásban szenvedő felnőtteknél is. Ez világszerte több, mint 700 millió embert érint, de megelőzési alkalmazása is fontos, ugyanis a korai diagnózissal és kezeléssel hatékonyan késleltethető vagy meg is előzhető a vesefunkció romlása.
A Roche eszköze most egy hatósági teszten ment át, ezzel megkapta az európai CE megfelelési tanúsítványt. Jelenleg Európában érhető el, de később az USA-ban, a Közel-Keleten és Ázsiában is megjelenik. Az új megoldást a Navify digitális platformba is integrálják, ezzel a hálózatba kapcsolt laboratóriumok és klinikák számára is hozzáférhetővé válik. A Roche az elmúlt időszakban több ígéretes eredményt is fel tudott mutatni, nemrégiben a mellrák és a demencia kezelésének területéről is jó híreket közöltek.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →



