Hírlevelek

38.heti gyorsjelentés- Pletykára és pánikra a megoldás, vásárolni és tartani kell

By 2018.09.24. július 2nd, 2020 No Comments

Mint, minden reggel, egy dupla kávéval kezdtem a napot. Így kedden is, a kolumbiai Carlos Imbachi kávét kortyolgattam, amikor Dénes, egy régi ügyfelem hívott fel, hogy érdeklődjön, egy két európai nagyvállalat részvényeiről. Dénes 2014-ben több európai részvényt vásárolt, kiskereskedelmi és szolgáltatóiparba fektette be az addig összegyűjtött 5 millió forint tőkéjét. Tájékoztattam, hogy a hétfői napon a svéd textilkereskedő Hennes&Mauritz részvénye meglepően magas negyedéves forgalom miatt 16,6%-ot emelkedett. Továbbá elmondtam, hogy a Strabag vállalatot két nagyobb felkérés érte (lengyelországi autópálya 17 kilométeres részének és Magyarországon a Rehau termelési csarnok megépítése) és ezáltal emelkedett a részvényének árfolyama. Dénesnek elmondtam, hogy a vártnak megfelelően 2%-os inflációs adatok jelentek meg az augusztusi adatokban, melyet az Eurostat is közölt. Tájékoztattam arról is, hogy egyértelmű, hogy sem a fogyasztói bizalmi index, sem az üzleti index nem csökken Európában. Dénessel végezetül csütörtökre beszéltünk meg találkozót, mivel Dénes elmondta, hogy további 2 millió forintot helyezne el hosszútávra részvényalapokban. Ezen a héten is több tárgyalásom volt a 3. kerületi irodában, illetve az Andrássy úton is. Minden tárgyalás előtt viszont átolvastam a gazdasági híreket. Így tettem péntek reggel is. A CNBC oldalát olvastam, ahol figyelmes lettem arra, hogy Theresa May szerint megrekedtek a brit kilépési, a Brexit tárgyalások, hiszen a salzburgi informális csúcstalálkozón Donald Tusk minden javaslatot elutasított. A brit kormányfőnek tehát gyakorlatilag mindent elölről kell kezdenie, amely roppant nehéz lesz, hiszen a tervezet mellé kell állítania a saját pártját és az EU-t is meg kell győzni még a következő csúcstalálkozó előtt. Viszont ugyanekkor a Bloomberg oldalán olvastam, hogy a kínai fél már nem akar leülni az amerikai féllel a kereskedelmi háború miatt, ugyanis szerinte csak hosszútávon érdemes gondolkodni. Így Peking lemondott arról, hogy Liu Heen alelnök és a középszintű küldöttség vezetői Washingtonba utazzanak. Kína szerint az Egyesült Államok elnöke semmilyen megállapodást nem tart be és az amerikai elnök, mindig akadályozza a kínai gazdaság élénkülését és fogyasztói bizalmat, de ami ennél rosszabb, hogy a saját befektetőit sem kíméli. A kínai fél azt is elmondta, hogy a szeptember 24-én életbelépő amerikai 200 milliárd dolláros vámra jogszerű a 60 milliárd dolláros kínai vám. A kínai küldöttség szerint „hosszú távon tárgyalások lesznek, mert a kereskedelmi háború nem tarthat több ezer éven át”. Wilbur Ross kereskedelmi miniszter már a hét elején elmondta, hogy a vámtarifák annyira specifikusak, illetve olyan széles skálán oszlanak meg, hogy ezt az amerikai befektetőknek nem szabad észrevenniük. Péntek este nemcsak a CNBC és a Bloomberg híreit olvastam, hanem Árpáddal is beszéltem. Árpáddal szombatra egy találkozót beszéltünk meg a csepeli Cadillac Étterem és Kávézóba. Árpád telefonban ismét elmondta, hogy olyan befektetést keres az összegyűjtött 3,5 millió forintjának, ami több hozamot hoz, mint a banki kamatok és lehetőleg hosszútávra helyezné el itt a tőkéjét.

Szombat délután találkoztam Árpáddal a Cadillac étteremben. Miután mindketten egy-egy Honey Latte Machiatot rendeltünk, Árpád elmondta jövetele célját. Árpád luxusipari szektor mellett, a szolgáltatóiparban és a ruha és kiskereskedelmi szektorban gondolkodik. Árpád újfent elmesélte, hogy nagy rajongója Warren Buffetnek, mert a nagybefektető olyan cégekbe fektet be, amelynek a részvénye olcsó. Tájékoztattam, hogy Warren Buffet cége mióta bevásárolta magát az Apple vállalatba azóta nem vásárolt nagy összegű részvényt. Így jelenleg a Warren Buffet cégének, a Berkshire Hathaway készpénzállománya 130 milliárd dollárra nőtt. Árpád elmondta, hogy a pénzt a 15 éves gyermekének szánja életkezdésre. Miután Árpáddal átbeszéltük a befektetési politikáját, Árpád érdeklődött a Partner Bank Fókuszkönyvéről és a heti gazdasági eseményekről.

Tájékoztattam, hogy a bank fókuszkönyvébe több részvény és kötvényalap bekerült, mert hosszú távú stratégiának megfelelnek. Elmondtam, hogy több olyan alap található a könyvben, mint a Fidelity Global Comsumer alap, amelynek célja a hosszú távú tőkenövekedés elérése a befektetők számára, és az alapkezelő világszerte fektet be a termelőiparban és kereskedelemben tevékeny vállalatok osztalékfizető értékpapírjaiba.

Európában a hét legnagyobb vesztese a Fresenius Medical Care és a Vonovia részvénye lett. A hét másik vesztese a Danske Bank volt, a hét elején esett is a részvénye, mert kiderült, hogy a dán pénzügyi vállalatnál pénzmosás gyanúja miatt nyomozás zajlik. A héten az euró 1,08%-ot, az angol font 0,08%-ot erősödött a dollárral szemben. Nagymértékben erősödni tudott a Volkswagen, miután a vállalat felügyelőbizottsága a Tratton AG tőzsdére való helyezéséről tárgyalt. A Tratton AG ugyanis a Volkswagen busz és kamion üzletágát fogja össze. A héten a brit online áruház az Ocado csoport kiváló negyedéves számokról, míg a Deutsche Post negatív gyorsjelentésről számolt be. A hét elején a Nestlé részvénye emelkedni tudott, miután a cég a bőrápolási szereket forgalmazó vállalatát sikeresen értékesítette. A belga légitársaság az Air Belgium bejelentette, hogy októbertől törli a járatait Hong-Kongba. Ezen a héten nagyot emelkedett több Fókuszkönyves európai részvény, köztük a BMW, a Bayer, illetve a 7,66%-ot emelkedett a Linde papírja. A héten kiderült, hogy közel két év után sikerül lezárni a francia Luxottica és az Essilor egyesülését. A nemzetközi hírnevet is viselő, Ray-Ban szemüveget gyártó Essilor ha sikeresen befejezi a fúzióját a Luxottica céggel, akkor a piaci kapitalizációs tőkéje 16 milliárd dollárról 50 milliárd dollárra fog nőni, míg az alkalmazottak száma meg haladja a 130 ezer főt. Bennfentes pletykák szerint október első két hetében lezajlik a fúzió a két cégnél.

Amerikában ismét emelkedésnek indult az olaj ára, a WTI típusú kőolaj 3,09%-kal, míg a jobb minőségű Brent 0,14%-os emelkedéssel, 78,1 dolláron zárt. A héten megnyugodtak a befektetők, így újra emelkedésnek indult a piac. Miközben a tőzsdefelügyelet eljárást indított Elon Musk cége, a Tesla ellen (a tőzsdéről való kivezetéses bejelentése miatt), addig a Tesla részvénye 1,32%-ot erősödött. A héten nagyot menetelt a kiskereskedelmi és szolgáltató szektor. Hatalmas pluszban zárt a McDonald’s, a Johnson&Johnson és a Procter&Gamble. Kiderült, hogy tovább csúszhat a megegyezés az Egyesült Államok és Kanada közti kereskedelmi egyezmény, a NAFTA ügyében. Elhangzott több hivatalos fórumon is, hogy mentesülnek az Apple okosórái a vámtarifák megfizetése alól. Ennek ellenére ezen a héten a technológiai eszközök gyártói és a szoftveróriások nem kerülhették el az árfolyameséseket, így az Apple, az Amazon, a Netflix és az Alphabet is mínuszban fejezte be a kereskedési hetet.

Ázsiában ezen a héten ismét erősödött (+10,22%) a BYD Company elektromos akkumulátor gyártó cég részvénye. A héten a Japán Jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott monetáris politikáján. Az alapkamat -10 bázispont maradt, a 10 éves állampapírhozamokat pedig változatlanul 0% környékén kívánják tartani. Örülhetett a héten a Geely Automobily vezetése, mivel 7,78%-kal zárta le a kereskedési hetet az elektromos autógyártó részvénye.

Árpád miután megköszönte a tájékoztatást, 3,5 millió forintját, 500.000 forinttal kiegészítve megbízást adott a Berkshire Hathaway, az Essilor, a Yum!Brands részvényére, illetve vásárolt a Linde, a Bayer részvényéből. Mindezt ráadásul Tartós Befektetési Számlán az adókedvezmények miatt. Majd a tárgyalás után hazasiettem, mivel a család már egy születésnapi tortával várt.

Szólj hozzá