Skip to main content

E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Felülmúlta a várakozásokat az Alphabet

Közzétette második negyedéves eredményét az Alphabet. A Google anyacége mind a bevétel, mind a nyereség tekintetében felülmúlta az elemzői várakozásokat. A bevétel 96,4 milliárd dollár lett, ez 14%-os növekedés az egy évvel ezelőtthöz képest. A részvényenkénti eredmény 2,31 dollár lett. A jó eredményeket a hirdetési bevételek és a felhőszolgáltatási bevételek növekedése hozta.

A Google Cloud iránti érdeklődés 32%-kal nőtt, és külön előnyére vált a cégnek, hogy a konkurens OpenAI is igénybe veszi, hogy csökkentse függőségét a Microsofttól. A Google Cloud jelenleg a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező szolgáltató, csak a Microsoft és az Amazon előzi meg. Az Alphabet igyekszik tovább növelni a felhőszolgáltatásokból származó bevételeket, ezzel ellensúlyozva a hirdetési ágazatnak való kiszolgáltatottságot. Az Alphabet bejelentette azt is, hogy az ide évre várt 75 milliárd dolláros tőkeberuházási célt megemeli 85 milliárd dollárra.

 

 

Csúszhat a szegedi BYD gyár nyitása

A szegedi BYD gyár termelése a hírek szerint csak 2026-ban indul majd be, és várhatóan két évig nem is teljes kapacitáson fog működni. Eközben a BYD felpörgeti a törökországi gyárát, ahol a termelési célt is megemelik. A háttérben az olcsóbb munkaerő állhat.

Az Európai Unió számára és Magyarország számára is kedvezőtlen ez a döntés. Az évi 300.000 jármű gyártására képes, 4,64 milliárd dolláros szegedi gyár termelése így az első időszakban csupán az évi pár tízezret fogja elérni. A BYD jövőre a pakisztáni Karachiban is megnyitja az épülő gyárát. A dél-ázsiai terület nagy népessége és az elektromos autók iránti egyre növekvő igény kiváló célponttá teszi azt a BYD számára. A gyártó célja, hogy minél jobban felpörgesse a külföldi gyártást és eladásokat, ezzel csökkentve a kínai piactól való függőséget.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Accenture akvizíciói

Az Accenture tovább erősíti pozícióját stratégiai felvásárlásokkal. A Maryville Consulting Group-ot azért vásárolta fel, hogy fejlessze technológiai stratégiai képességeit. Az amerikai technológiai tanácsadó cég mintegy 100 szakembere a digitális és technológiai területeken, illetve az üzletmenedzsment terén segíti majd az Accenture-t. A tanácsadó cég már egy kidolgozott és bevált termékmodell-keretrendszert kínál a partnerek számára, ezzel felgyorsítva a technológiai átalakulást.

A pénzügyi terület támogatására vásárolták fel Malajziában az Aristal tanácsadó és digitális átalakulást segítő céget, amely a pénzügyi szolgáltatások és a bankolás szakértője. Az Aristal segíthet, hogy a helyi bankok könnyebben integrálják az Accenture rendszereit és megoldásait Dél-Kelet Ázsiában. Az Accenture számára fontos a régió, korábban is több felvásárlást és befektetést eszközöltek, hogy a helyi vállalkozások számára elérhetőbbé tegyék a mesterséges intelligencia és felhőszolgáltatásokat.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amazon bezárja a sanghaji AI laborját

Az Amazon végleg bezárja a Sanghajban található mesterséges intelligencia laborját, amit még 2018-ban nyitottak a felhőszolgáltatási terület számára. Korábban az Amazon vezérigazgatója levélben tájékoztatta az alkalmazottakat, hogy az AI hatékonyságának növekedésével hamarosan létszámcsökkentés várható. Az Amazon Web Services-nél ennek okán többszáz munkahelyet szüntettek meg. A sanghaji labor bezárása az átfogó költségcsökkentési és hatékonyságnövelési tervbe is beleillik, azonban az Amazon szerint nem ez az egyedüli ok. A labor dolgozóinak nyilatkozata szerint a döntés az amerikai-kínai ellentétekre vezethető vissza.

Az Amazon mesterséges intelligencia iránti elkötelezettsége megjelentik a vállalati kultúrában is. Nemrég az okosotthon megoldásokért felelős részleg szabályzatába került be az, hogy aki előléptetést szeretne, annak be kell mutatnia, hogyan használja az AI megoldásokat és az annak segítségével elvégzett projekteket. A menedzsereknek ezen felül azt is be kell bizonyítaniuk, hogy az AI használatával hatékonyabb munkát végeztek kevesebb erőforrás igénybevételével. Ezzel az Amazon divízió olyan cégek mintáját követi, mint a Shopify vagy a Microsoft, ahol a munkaerő teljesítményének értékelésébe már beletartozik az AI használata és az innovatív gondolkodás is.

 

Best of Income vagyonkezelt részvénykosár

 

Erősödik a BNP Paribas

A francia BNP Paribas a vártnál kisebb bevétel csökkenésről számolt be. Ezzel együtt közzétették az év második felére szóló előrejelzésüket is, amit a befektetők is szívesen fogadtak: várhatóan fellendülnek a lakossági szolgáltatások és a bevétel növekedését is több, mint 5%-ra várják az egy évvel korábbihoz képest. A bejelentések hatására a BNP Paribas részvénye is emelkedni kezdett.

A francia befektetési intézménynek nehéz negyedéve volt, és bár a nettó nyereség 4%-ot esett a tavalyi évhez képest 3,26 milliárd euróra, az eredmény az elemzői várakozásokat is így felülmúlta. A globális kereskedelmi helyzetet megbonyolító vámháború várhatóan nem érinti túl érzékenyen az európai bankszektort, ami szintén jó előjele lehet a második féléves eredményeknek.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A First Solar is aláírja a petíciót az ázsiai gyártók ellen

Az indonéziai, indiai és laoszi termékek visszaszorítására vámintézkedéseket kért egy csoport napelemgyártó az amerikai Kereskedelmi Minisztériumtól. A First Solar is csatlakozott a petícióhoz. A gyártók elkötelezettek az amerikai piacon való befektetésbe, de nehéz helyzetbe kerültek az ázsiai, olcsó termékekkel elárasztott piacon. Ezeket a termékeket gyártási áron alul értékesítik az amerikai piacon, ez pedig a helyi gyártók érdekeit veszélyezteti.

Az Amerikai Napelem Gyártó és Kereskedő Szövetség már korábban is sikerre vitt olyan petíciót, amiben további ázsiai országokra kértek vámokat, köztük Malajziára, Kambodzsára, Vietnámra és Thaiföldre. A kínai gyártóknál egyre gyakrabban alkalmazott stratégia, hogy a gyártást szomszédos országokba telepítik ki, ezzel csökkentve a fizetendő vámokat. Az amerikai napenergia termelés várhatóan a többszörösére nő 2030-ig, így a helyi gyártóknak nem mindegy, milyen piaci viszonyok uralkodnak majd az USA-ban.

 

Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Air Liquide 250 millió eurós támogatása

250 millió euró értékben támogatja az európai félvezető gyártást az Air Liquide. A vállalat egy hosszú távra szóló szerződés keretében épít ipari gáz termelő egységeket a németországi Drezdában. A nagy mennyiségű, tiszta gázt közvetlenül a területen működő félvezető gyártók használják majd fel, ezzel az Air Liquide legnagyobb európai elektronikai ipari befektetése lesz. A beruházás megerősíti a vállalat szerepét is az európai piacon.

A gáztermelő egységek ultratiszta minőségű nitrogént, oxigént, agront, hidrogént, héliumot és szén-dioxidot fognak termelni, várhatóan 2027-től. A helyi termeléssel a szállítási költségeket és annak ökológiai lábnyomát is megspórolják, és várhatóan a létesítmények is 100%-ig megújuló árammal üzemelnek majd.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A L’Oréal és az Nvidia együttműködése

A L’Oréal Groupe és az Nvidia együtt dolgozik, hogy a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket kihasználják a szépségipar minden területén. Az együttműködés keretében a L’Oréal és partnereinek rendszerei az Nvidia AI Enterprise platformját használják majd az AI megoldások fejlesztésére és alkalmazására, mint például termékek 3D-s megjelenítése, a fizikai és generatív mesterséges intelligencia megoldások összehangolása és a kreatív lehetőségek kiterjesztése.

A projektekben várhatóan a vásárlói érdeklődésnek is nagy szerepe lesz, a cél a fogyasztói elvárások teljesítése, növelése és a szépségápolási álmaik megvalósítása. Az együttműködést mindkét vállalat vezetése üdvözölte, kiemelve, hogy ez lehetőséget biztosít a L’Oréal gyors innovatív fejlődésére, személyesebb marketingre, a skálázhatóság növelésére és olyan hirdetési formák alkalmazására, amely nagyobb vásárlói réteget képesek megszólítani. A vállalatot nemrégiben a TIME100 legnagyobb befolyással bíró cégei közé választották.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Csökkent az Abbott Covid tesztek iránti kereslet

Az Abbott bejelentette, hogy az utóbbi negyedévben összesen 1 milliárd dollár értékű veszteséget okozott nekik a Covid tesztek iránti csökkent érdeklődés, a vámháború és a külföldi segélyek az amerikai kormány általi befagyasztása. A vállalat diagnosztikai részlege szenvedte el ebből a legnagyobb veszteséget, a koronavírus tesztek iránti csökkenő érdeklődésnek és az orvosi eszközök tömeges, áron aluli kínai felvásárlása okozta árnyomásnak 700 milliárd dolláros hatása volt.

A kiesés miatt az Abbott enyhén alulmúlhatja negyedéves várakozásokat. A részvényenkénti eredmény a várt 1,34 dollár helyett 1,28-1,32 dollár között alakulhat, az eladások számának éves növekedése pedig a várt 7,5-8,5% helyett 7,5-8% között lehetnek. A második félévben a részvényenkénti eredmény 1,26 dollár lett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Leave a Reply

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.