Eltelt egy újabb hét, kinek Magyarországon, kinek külföldön. Nekem speciel a híres Párizsban, Franciaországban. Csodás tájakat fedeztünk fel én és a családom.
Bejártuk a híres helyeket, mint pl az Elysée palotát is és a Louvre Museumot is. Maxime – al és Sándorral betértünk, most hétvégén a Cafee Procopeé-ba, aminek kékre festett ajtaját el se lehet téveszteni. A múlt heti kávénak az íze még mindig a számban volt. Ebben a kávézóban volt találkahelye Voltairenek, Benjamin Franklinnak és Thomas Jeffersonnak is. Maxime –al és Sándorral egy La ’Croisette hosszú kávét fogyasztottunk vanília fagylalttal, le öntve és makadámdiós sziruppal ízesítve a nélkülözhetetlen tejszínhabbal. Maxime Didier említést tett arról, hogy a Christian Dior az április 3. hetében részvényenként 2 eurót esett és a cég továbbra is a hosszú távú befektetésben gondolkodik egyelőre 200.000 euró értékben.
Maxime, már múlt hét vasárnap érdeklődött egy – két gazdasági esemény iránt. Ilyen volt a dohai találkozó és az utána történő reakciók, a csütörtöki EKB kamatdöntés, illetve az amerikai vállalatok gyorsjelentései.
Maxime már tőlem tudta, hogy nagy döntés a dohai tanácskozáson nem történt. Már eleve rosszul indult a tanácskozás, mivel a miniszterek többórás késéssel ültek össze, miután Szaúd-Arábia az utolsó pillanatban azt kérte, hogy egy esetleges megegyezés, ne csak arra a 18 országra vonatkozzon, akik ott vannak az ülésen, hanem az összes OPEC-tagállamra, így Iránra is. Végül is az Orosz Olajminiszter azt nyilatkozta, hogy a kitermelés egyelőre nem változik. Viszont a spekulációra ez elég volt, az olaj ára megindult. Így már április 18-án a Brent olaj hordója 42,9 dollárról emelkedett 45,5 dollárra és az elmúlt pénteken kisebb lefele mozdulás után 45,186 dolláron megállt. Sándort, inkább az Európai Központi Bank döntése érdekelte. Kérdéseire válaszolva elmondtam, hogy jelenleg nem módosította az EKB a monetáris politikáját: így azok változatlanok maradtak a kamatok és a kötvényvásárlási program is.
Maxime és Sándor valahogy most többet vártak a gazdaságtól, pedig a DAX index a héten péntekre már 10405 eurón állt, csak a pénteki napon +0,08 % -ot erősödött, egy hét alatt viszont 3,5 %-ot haladt előre. Sándor viszont picit örült a jó vállalati híreknek, mint pl annak, hogy az American Express hitelkártya-társaság 1,2 százalékkal drágult. Viszont a The Travelers biztosító társaság árfolyama 4,9 százalékkal esett, mert a negyedéves gyorsjelentése szerint 17 százalékkal csökkent a profitja. A Coca-Colánál a várthoz képest kismértékben meghaladó gyorsjelentés volt április 20-án a bevételek 10,3 milliárd dollárt értek el. De sajnos ez 4-6 % -os éves visszaesést jelent. Jelenleg viszont két napos esés után a Coca Cola részvények már 44,54 dolláron zártak eladást a hétvégi tőzsdezáráskor.
A Daimler számaiban az látható hogy az első negyedévben 2,68 milliárd euróra esett vissza az eredmény az előző évi 2,93 milliárd euróról.
Maxime és Sándor beszélgetése velem sok kérdésbe torkolt.
Hosszútávon jelenleg mibe érdemes fektetni? Ez volt Maxime kérdése. Tudtam a múltkori beszélgetésből, hogy Cristian Dior képviselője kevésbé kockázatos termékeket szeretné és azt is, hogy 10 éven túli amerikai és európai befektetési alapokat szeretnének. Vegyes alapokban és részvényekben gondolkodnak. Jelenleg a 200.000 eurót, a tájékoztatásomra legalább 10 alapba és 10-15 részvénybe tennék. Ezenkívül a Glencore vállalati kötvényében is gondolkodnak, amely 4,95 % kamat fizetést ígér és fizet is évente 2021-ig. A Glencore cég a világ egyik legnagyobb ipari alapanyag- és nyersanyag beszállítója. Több mint 50 országban jelen van és a pénzügyi mutatói is rendben vannak.
Maxime a Le Figarora hivatkozva elmesélte nekünk, hogy az ismerősének cégje is érintettek abban a hírben, amit Le Figaró jelentetett meg a Fiattal kapcsolatban. Ugyanis a Fiat pénteken bejelentette, hogy több mint 1.000.000 autóját visszahívja beállítás miatt, a 2012-2014 Dodge Charger modellek, a Chrysler 300 Sedan és a 2014-2015 Jeep Grand Cherokee modelleket érinti a visszahívás.Maxime-ot megnyugtatom, mivel picikét idegesebb a hosszú távú befektetések miatt. Ázsiai eredetű befektetéseket nem szeretne, attól függetlenül, hogy most az Ázsiai piac megnyugodott.Az ázsiai részvényindexek a héten, éves csúcson is jártak. De Soros György a híres befektető szerint a kínai hitelalapú növekedés egyre jobban hasonlít a 2007-2008-as világpiaci helyzethez, amiből még gazdasági válság is lehetséges.
Viszont Amerikában jobban bízik az üzletember, hiszen a legnagyobb amerikai részvénytársaságok indexe a Standard & Poor’s 500-as mutatója 5 ponttal, 0,03 százalékkal erősödött, és 2093,04 ponton fejezte be a hetet. Illetve a dollár és japán jen ereje megnőtt. Maxime egy friss adatot hallhatott Kanadáról, a kanadai kiskereskedelmi forgalom februárban várt 0,8%-os csökkenés helyett 0,2%-kal bővült. Viszont a venezuellai csőd már teljes káoszt okoz és Brazília is beteheti a kaput a gazdaságnak. Maxime azt hallotta, hogy a kávénak, mint árutőzsdei terméknek hatalmas áremelése várható. Sándorékat tájékoztattam, hogy a jövő héten gazdasági adatból kevesebb nemzetközi vállalati gyorsjelentésből annál több lesz. Pl Whirpool, Xerox, Procter & Gamble, Apple,Twitter, Lexmark és Ebay illetve a jövő héten lesz újra az MNB kamatdöntő ülése kedden, vagyis április 26-án.
Időközben már a beszélgetésben délutánra járt az idő, rendeltem nekik egy – Créme de Cassis de Dijon koktélt, magamnak meg egy friss narancslét.
Maxime és Sándor a beszélgetések közben többször megnyugodtak, hogy az európai tőzsdék ebben a hónapban inkább pozitívan erősödnek és az Osztrák letétkezelésről is csak pozitív visszajelzést láttak eddig. Ezért, olyan megbízást adtak a Partner Banknak, hogy a 200.000 eurót 10 db mérsékelt vegyes alapba és 10 részvénybe tegye. Olyan vegyes alapok vásárlását kezdeményeztek, mint, Fidelity Fund Euro Balanced és egy növelt kockázatú részvényalapot az Allianz Global Agricult Trendst.
A beszélgetést mindhárman boldogan fejeztük be. Részletes megbeszélésünknek egy Magyarországi viszont meghívás lett a vége. Délután 17:00 kor csekkoltunk be a családdal a repülőre és végül Magyarországra érkeztünk még szombat este, hogy vasárnap az új bolti nyitva tartás első vidám vásárlója lehessünk.