Devizák

USD/JPY technikai elemzés – 2014. december

Decemberben sem hagyott alább az amerikai dollár rallyja, kitartott az év végéig a dollárerõsödés lendülete. A japán jen gyengülésében ezzel szemben megtorpanás volt megfigyelhetõ, de így még mindig  felfelé mozdult el az USD JPY keresztárfolyam az év utolsó hónapján. A dollárerõsödés nem volt persze alaptalan, már a hónap elején egy kiváló NFP adat került publikálásra, jóval várakozásokon felüli mértékben növekedett a munkahelyek száma. A hó közepi kamatdöntés után újabb piacbarát információk láttak napvilágot.  Kiderült hogy nem fogják elsietni a kamatemelés megkezdését Janet Yellenék, a következõ néhány kamatdöntõ ülésen még nem szándékoznak növelni a jelenlegi 0.25%-os irányadó kamatrátán. Pozitívnak látja a gazdaság teljesítményét a FED elnöke, elsõsorban a jó munkaerõ-piaci mutatókra hivatkozva.

A pozitív hírdömping az év végén sem szakadt meg, december 23-án szintén a várakozásokat túlszárnyaló GDP adat került publikálásra, amely újabb löketet adott a dollárerõsödésnek. Eközben Japánban meglepetések nélkül zajlottak a decemberben tartott elõrehozott választások, továbbra is az Abe Sindzó által vezetett Japán Demokrata Párt próbálkozhat a szigetország gazdaságának stabilizálásával. Nem lesz könnyû helyzetben a választók által megerõsített kormány, ugyanis a folyamatos gazdaságélénkítési próbálkozások ellenére zsugorodik a japán gazdaság, amelyet a Moody’s  amerikai hitelminõsítõ is leminõsítéssel ‘honorált’.

Technikai oldal

Mi történt? Lelassult decemberben az USD JPY devizapár emelkedése, miután elérésre került az ármozgás által kialakított háromszög korábban említett 120-as szintnél húzódó célára. 2014 egészében így is 13.88%-os emelkedésen van túl a keresztárfolyam, amely igen jelentõs, fõleg hogy ha azt a tényt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy az elsõ félévben folyamatosan erõsödött a japán jen az amerikai dollárral szemben.

 

Mi várható? Az emelkedés lassulásával kezdenek korrekciót jelezni az indikátorok az USD JPY árfolyam esetén. Az RSI éppen a túlvettségét jelzõ szintje és a kékkel berajzolt emelkedõ trendvonala határán mozog, már egy enyhe löket is elegendõ lesz az eladási szignál kialakulásához. Ezzel szemben a Stochastic-on már kialakult a shortos jelzés, elkezdett visszatérni normál tartományba az indikátor. Ennek fényében jó eséllyel kezdi korrekcióval a 2015-ös évet az USD JPY keresztárfolyam, amely több száz pipes elmozdulást is jelenthet a hatalmasat emelkedõ devizapár esetén.

Szólj hozzá