Két ember életét vesztette az önvezető állapotban lévő Tesla autóban. Ezt azonnal mutatta az árfolyamgörbe is, hiszen több, mint 5%-os esést láthattunk hétfőn.
Azóta viszont ismét erősödik a Tesla értéke, ugyanis kiderült, hogy senki sem ült a kormány mögött. Ez azért nagy probléma, mert az önvezetés még nincs olyan szinten, hogy ilyet bárki megengedhessen magának. Ezt a vállalat vezetősége is hangoztatja, hiszen a fejlett vezetősegítő rendszer „növeli a biztonságot és a kényelmet a volán mögött”. De nem helyettesíti még a sofőrt.
A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 1,4%-ot korrigált. Az Electrek beszámolója szerint a Tesla februárban, majd márciusban ismét csökkentette a Modell 3. és az Y modell árát. A legolcsóbb Tesla ára most 39.000 dollárnál kezdődik. A cég célkitűzése továbbra is az, hogy az év végére felülemelkedjen a tavaly évi eladási számokon.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →