Skip to main content

A technológiai versenyben elképesztő mértékben megnőtt az igény a félvezető gyártók termékeire, ezzel pedig valamilyen szintű függőség is kialakult a tech cégek körében. Míg az olyan nagy vállalatok, mint az Nvidia és az AMD jól járnak a megrendelésekkel, a mesterséges intelligencia piacán egyre magabiztosabb Microsoft csökkentené ezt a függőséget saját fejlesztésű chipek használatával. A döntésben azonban hosszútávon döntő szerepet kap az optimalizáció is. A saját termékekkel létrehozott rendszert könnyebb lesz megtervezni, alakítani és a teljesítményét optimalizálni, ennek elérésére pedig már tettek is lépéseket: már korábban is bemutattak saját fejlesztésű chipeket, ezek új generációján dolgoznak most. Idővel nagyrészt ezek dolgozhatnak a vállalat adatközpontjaiban, amelyek teljesítményéhez a nemrég bemutatott saját mikrofolyadékos hűtés is hozzájárul majd.

Kevin Scott, a Microsoft technológiai igazgatója szerint jelenleg hiány van számítási kapacitásból a piacon, ezért rövid távon a legjobb ár-teljesítmény arányú megoldást választják, függetlenül annak gyártójától. Ez a stratégia azért is indokolt, ugyanis a házon belül fejlesztett chipek létrehozásának folyamata nem egyszerű, maga a Microsoft is több nehézséggel néz szembe a folyamat során. A jelenleg említett új generációs chipeket korábban már 2025-re várták, azonban a mostani tervek szerint a tömeggyártásuk is csak jövőre kezdődhet el.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://youtu.be/-l5ZwD7I8pQ

Leave a Reply

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.