Pénzügyi elnyomás: hogyan fizették ki az amerikaiak a háborús adósságot a zsebükből – és észre sem vették
Egy gazdaságpolitikai trükk, amit már egyszer bevetettek – és lehet, hogy ma is visszatért
Szerző: Kiss Csaba
Mi az a pénzügyi elnyomás?
A pénzügyi elnyomás (angolul financial repression) olyan kormányzati és jegybanki eszköztárat jelent, amelynek célja a reálkamatok mesterséges leszorítása, és így az államadósság lassú elinflálása. A lényeg:
- az infláció magasabb, mint a kamatszint
- a lakosság, a nyugdíjalapok és a bankok kénytelenek alacsony kamatozású állampapírokat tartani
- az állam így olcsóbban finanszírozza az adósságát, miközben annak reálértéke csökken
Ez nem új eszköz – a második világháború után például az USA is sikerrel alkalmazta.
Történelmi példa: az Egyesült Államok a II. világháború után
A kiindulópont: hatalmas adósság
1945-ben az Egyesült Államok GDP-arányos államadóssága meghaladta a 120%-ot – ez akkoriban példátlan szint volt.
A kormányzat célja világos volt: nem lehetett egyszerűen adót emelni vagy brutálisan megszorítani. Ehelyett egy sokkal kevésbé látványos, de hatékony megoldást választottak:
A pénzügyi elnyomást
Hogyan működött a gyakorlatban?
Az USA gazdaságpolitikája a következő eszközökkel élt:
1. Kamatplafon bevezetése
- A Fed és az állam maximálta az állampapírok kamatát – például a 10 éves papírokét 2,5%-on tartották, még akkor is, amikor az infláció 4–6% között mozgott.
- Ezzel a reálkamat gyakran negatív volt.
2. Tőkekorlátozások és kötelező vásárlás
- A pénzügyi intézmények (pl. nyugdíjalapok, bankok) szabályozással kötelezve voltak, hogy állampapírokat tartsanak portfóliójukban.
- A háztartások számára nem volt könnyű külföldi befektetést választani – a tőkeáramlás erősen korlátozott volt.
3. Infláció csendes tűrése
- A Fed nem emelte a kamatokat inflációs nyomás esetén sem – így az adósság reálértékben fokozatosan leolvadt.
- Az infláció „csendes adóként” működött.
Az eredmény: az adósság szépen lassan eltűnt
- 1946: államadósság ≈ 120% GDP
- 1970-re: államadósság ≈ 35% GDP
Ez nem a valódi törlesztés miatt történt, hanem mert:
- a GDP nőtt (bébibumm, technológiai fejlődés, termelékenység),
- az adósság reálértéke csökkent a negatív reálkamat miatt.
Ki fizette meg az árát?
Nem a kormány – hanem a megtakarítók:
- A reálhozamuk negatív volt.
- A nyugdíjalapok és a kisbefektetők értékvesztést szenvedtek el, miközben „biztonságos” állampapírokban tartották vagyonukat.
- A gazdagok könnyebben elkerülték, a középosztály viselte a terhet.
Pénzügyi elnyomás ma is?
A 2020-as évek elején sok elemző figyelmét felkeltette, hogy a világban újra megjelentek a negatív reálkamatok. A COVID-válság után a jegybankok éveken át alacsony kamatokkal próbálták életben tartani a gazdaságot, miközben az infláció elszabadult.
Ez felveti a kérdést:
Ma is pénzügyi elnyomás zajlik?
Ha a kötvényhozamok hosszú távon alacsonyabbak maradnak az inflációnál, akkor igen.
Mit jelent ez a befektetőknek?
- A konzervatív kötvénytartás veszélyes lehet – nem a kockázat, hanem az értékvesztés miatt
- Inflációvédett eszközök, részvények, ingatlanok, arany és egyes alternatív befektetések kulcsfontosságúvá válhatnak
- A történelem ismétlődhet – csak csendben, politikai vita nélkül
Összefoglalás
| Időszak | Politika | Infláció | Kamat | Reálkamat | Következmény |
| 1945–1970 (USA) | pénzügyi elnyomás | 3–6% | 2,5% | negatív | Adósság csökkent, megtakarítók veszítettek |
| 2020-as évek | hasonló jegyek | 4–9% | 0–4% | gyakran negatív | Az adósság újra „olvad”, a befektetők fizetnek |
