Az exponenciális, három réssel is rallyzó szakasz után, kéthavi oldalazást követõen beszakadt a kínai HSI részvényindex árfolyama és rég nem látott pánikot okozott. Rendszeres Olvasóim emlékezhetnek a figyelmeztetésemre a 3-as, kimerülési rés létrejötte után. A HSI-t a kínai állam lõcsölésére vette meg a végén már a lakosság, persze hitelre. Örökérvényû szabály, hogy amikor már Mari néni is vesz egy adott instrumentumot, akkor elértünk a csúcsra. Hirtelen nagyon szûk lett az ajtó, sokan akartak kimenekülni. Hiába függesztették fel a részvények felének kereskedését, hiába vásárolta az állam a részvényeket, nem tudták megakadályozni, hogy az árfolyam visszatérjen a decemberi mélypontra, letörölve ezzel a 35%-os emelkedést. Jelenleg az esés korrekciója indult be az állami garanciák belengetése után.
Mi várható?
A sötétkékkel kiemelt emelkedõ trendcsatornában egészségesen tudott volna emelkedni a HSI, de a felfûtött hangulattal áttörte a felsõ falát és nagyon hamar új csúcsokra szökött az árfolyam. Amikor kifogyott a lendület, minden szerencsejáték függõ spekit kitömtek, szépen visszacsorgott az emelkedõ csatornába, majd zuhanásba kezdett. A csatorna alsó szára se tudta megtartani, egyedül a 120 napos mozgó elérésekor tudott rövid ideig korrekciózni. Jelenleg ismét visszatért a csatornába, a kínai állam támasztja az árfolyamot, de hogy meddig, az kérdéses. A forgalmi adatok alapján rendkívül heves az érdeklõdés a HSI iránt. Az indikátorok közül a mélybe levert MACD még nem tudott felocsúdni, azonban a gyorsabban reagáló RSI és sztochachtikus oszcillátorok erõs vételi szignált adtak.
Összefoglalva:
A kínai tõzsde nettó szerencsejáték, kerülném mindenki helyében, aki biztonságra vágyik. Extrém sportolók számára jó terep, mert a technikai eszközökkel egész jól kiszámítható a mozgása, de persze ezek sem jelentenek 100%-os biztonságot. Merész jóslatom, hogy akár még újabb csúcsokat láthatunk, hiszen a tõzsde is okozhat függõséget, pláne az erre vevõ kínai lakosságnál.