Healthcare részvénykosár

 

Tarol az Abbott Laboratories vércukor mérője

Az egészségügy piacán egyre hatékonyabb gyógyszerek kerülnek ki a forgalomba, sajnos sok esetben magas árakkal. Ezzel szemben az Abbott Laboratories inkább már a létező gyógyszerek és kezelések tökéletesítésével és megfelelő ár-érték arány kidolgozásával foglalkozik. Főleg olyan betegségekre helyezi a hangsúlyt a vállalat, mint a cukorbetegség, melynek kezelésére és monitorozására feltalált gyógyszerük teljesen új jövőt hozhat a cégnek. A cukorbetegség monitorozásának lényege, hogy a páciens árban és mennyiségben is megfelelő dózist kapjon a betegség tüneteinek csökkentésére. Bár a cég gyengén teljesített eddig az USA piacán, a globális vércukor monitorozás piaca több mint 12 milliárd dollárra volt becsülve a tavalyi évben. A Seeking Alpha elemzői szerint a vállalat bevételének nagy részét ezen új rendszer fogja adni a jövőben. Az Abbott Laboratories részvény árfolyama 2018 júniusa óta 38,60%-kal emelkedett, a vállalat bevétele egy év alatt 18,93%-kal nőtt. Az Abbott Laboratories cég kapitalizációs tőkéje meghaladja a 128,1 milliárd eurót és a vállalat megtalálható a 100 legjobb amerikai vállalat között, a S&P100-ban.

Dominálja a piacot a Novo Nordisk elhízás elleni gyógyszere

A vállalat elhízás elleni medicinája, a Saxenda az első helyen végzett a globális elhízást kezelő gyógyszerek piacán. Az IQVIA szakértői elemzései alapján a gyógyszer a piac 32%-át tette ki az elmúlt hónapokban. Szám szerint 27 millió dolláros bevételt hozott így a Novo Nordisk-nak. A tavalyi évhez képest a gyógyszer kereslete 10%-kal nőtt. A gyógyszer sikereinek köszönhetően a vállalat részvényeinek értéke 48 dollárról 52 dollárra nőtt az elmúlt héten. A Saxenda liraglutid hatóanyagot tartalmazó, fogyást elősegítő gyógyszer, szerkezete hasonló a bélben természetesen előforduló, étkezés után felszabaduló GLP-1 nevű hormonhoz. A Saxenda az agyban lévő, az étvágyat szabályozó receptorokon keresztül hat, fokozza a teltségérzést és csökkenti az éhségérzetet. A Novo Nordisk az utóbbi időben egyre aktívabban kezeli véralvadást gyógyszereiben, illetve olyan gyógyszerek gyártásában is aktív, amely növekedési zavarokat szabályoz, valamint hormonpótlásban segít.

A Stryker az új generációba fektet.

A Stryker vállalat 200 millió dollárt fektet be az Írországban található cork-i kutató intézeteibe, ahol az új generációs termékek és kezelések fejlesztése zajlik. Egyik legfőbb prioritása a cégnek az új gerincprotézis fejlesztése lesz. A SpineMarket Group elemzései alapján a Stryker termékei a gerincsebészeti piac 11%-át fogják birtokolni az idei év végére. Az IDA (a Stryker jövőbeni egyik partnere) Írország ügyvezető igazgatója, Mary Buckley a mondta: „Ezek az izgalmas és ambiciózus RD&I projektek és ez a 200 millió eurós beruházás a Stryker erőteljes elkötelezettségét képviseli nálunk.” A Stryker globális értékesítésének több mint 6%-át a kutatásba és fejlesztésbe forgatja vissza. A vállalat hat helyszínt üzemeltet Írországban, összesen több, mint 3500 alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat image-t az is növeli, hogy beruházások és munkahelyek által az ír kormány és az egyetemek is hozzájárulnak a kutatásokhoz. A vállalat részvényeinek érteké 191 dolláról 197 dollárra nőtt az elmúlt héten.

A Gilead Sciences sikerére még várni kell

Daniel O’Day, a Gilead vezetője a szerdai a Jefferies Healthcare konferencián úgy nyilatkozott, hogy a vállalat új stratégiába kezd. O’Day még csak 3 hónapja ül az elnöki székben és sok szakértő szerint csak az idei év végén fog belekezdeni a vállalat fejlesztésébe. A legtöbben a cég új gyulladás csökkentő gyógyszerében látják a jövőt, illetve a leukémiás betegekre specializálódott gyógyszereikben, melyek a 2018-as Q1-hez képest 140%-os bevételnövekedést produkáltak az idei első negyedévben, mintegy 98 millió dollár értékben. A gyulladáskezelő kezelések és gyógyszerek piaci értékére az elemzők 2020-ra 106 milliárd dollárt várnak. Az AbCellera magántulajdonban lévő kanadai biotechnológia cég bejelentette, hogy az amerikai biotechnológiai céggel, vagyis a Gilead-dal együtt fog a jövőben működni. Az együttműködés elsősorban olyan ritka antitestek felfedezésére fog koncentrálni, amelyek bizonyos meghatározott tulajdonságokkal rendelkeznek egy sor fertőző betegség kezelésére. A Gilead kifejezetten az AbCellera-t választotta erre a szolgáltatásra, hogy együttműködve számos betegség ellen tudjanak fellépni.

Pert nyertek a Johnson&Johnson ellen

A multivállalat két termékét, egy babahintőport és egy tusfürdőt kémiai vizsgálat alá vetettek egy bírói rendelet miatt, melyből kiderült, hogy azbesztet tartalmaznak, aminek következtében a termékeket gyakran használó nőknél rákot állapítottak meg. Egy tusfürdőt használó a kaliforniai bíróság elé vitte az ügyet, melyet meg is nyert a vállalat ellen. A cég elismerte, hogy tudott a termékeinek a káros anyag tartalmáról, ennek következtében 12 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték a céget. Ez a negyedik peres eljárás volt a Johnson&Johnson ellen. A Johnson&Johnson mellett a Colgate-Palmolive egyik terméke is belekeveredett az ügybe, szintén azbeszt tartalom miatt. A vállalat továbbá belső eljárást indított a babahintőporaik vizsgálatában, mivel annak károsanyag tartalmát, illetve rákkeltő hatását tagadják. Decemberben a Reuters egy mélyreható vizsgálatot tett közzé az oldalán, miszerint a Johnson&Johnson tudott az azbeszt tartalomról, azonban érdemben nem foglalkoztak az eredményekkel, amelyet a cég belső vizsgálata is kiderített. A belső vállalati vizsgálatok és a bírósági dokumentumok vizsgálatai megállapították, hogy Johnson&Johnson 1971 óta tudomása volt arról, hogy azbesztet is tartalmazhat a hintőpora, de soha nem osztotta meg ezt az információt a nyilvánossággal. A külső tesztek többsége azonban nem talált azbesztet egyetlen egy termékükben sem.

Május végén viszont az év egyik legfontosabb per zajlott le az oklahomai Normanban, amelyben Oklahoma állam közkárokozással vádolta a Johnson&Johnson amerikai kozmetikai és gyógyszergyártó céget. Mike Hunter oklahomai főügyész perbeszédében “az állam történetének legsúlyosabb ember alkotta közegészségügyi válságának kirobbantásával” vádolta az ópiát alapú gyógyszerek hatóanyagot előállító céget. Ettől függetlenül a Johnson&Johnson az utóbbi egy év alatt 18, 95%-ot tudott emelkedni, míg a héten több, mint 2%-ot erősödött a vállalat.

A Pfizer az Alzheimer kórra talált gyógymódot?

A héten jelent meg a Washington Post egyik kiadásában, miszerint a vállalat egyik gyógyszere lehet a megoldás az Alzheimer kórban szenvedő betegek gyógyítására, viszont ezen kutatást a cég nem tette nyilvánossá. A Pfizer úgy nyilatkozott, hogy a termékük nem volt hatásos, így emiatt semmilyen kutatási eredményt vagy adatot nem szolgáltatnak ki a nyilvánosság elé. A Pfizer Alzheimer kór elleni programjáról még nem lehet tudni, hogy milyen összegű veszteséget okozott a cégnek. A betegségre szánt gyógyszerek piaci értékét az elemzők 2013-ban 4,9 milliárd dollárra helyezték, viszont a kezelések fejlődésének köszönhetően 2023-ra a GlobalData szakértői 13,9 milliárd dolláros értéket várnak.

 

E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Aliababa befektet az elektromos rollerbe

Az Alibaba úgy gondolta, hogy befektet az elektromos rollerrel kapcsolatos üzletágba is. A közösségi elektromos rollerek igen elterjedtek már az USA-ban és a keleti országokban. Az Alibaba és a Hellobike meglátva a potenciált a közösségi e-bike-ban, 145 millió dollár értékben indított közös vállalkozást. Céljuk főként a járművek akkumulátorának fejlesztése, illetve az eszközök népszerűsítése. A Hellobike állítása szerint több mint 200 millió felhasználója van már az e-rollereknek csak Kínában. Továbbá a vállalat az Alibaba-val közreműködve ki akar dolgozni egy új lehetőséget az akkumulátorok cseréjére, mely során töltés helyet lehetőségük lesz az üres akkumulátor leadására egy teljesen feltöltöttért cserébe. Ezen kívül az Alibaba ismét az élelmiszerforgalmazás felé fordult. Kiderült, hogy Auckland lett a központja az első Alibaba online kiskereskedelmi óriás-kiállításának. Az Új-Zéland lakosságát kívánják megkörnyékezni a kínai fogyasztói szokásokkal. Itt a vállalatok megpróbálják önmagukat definiálni, elkülöníteni magukat ezáltal a globális versenytársaktól. Az Alibaba szerint Kína 2022-ig több mint 600 millió középosztálybeli lakosnak fog élelmiszert és szolgáltatást nyújtani, ahol középpontban a fogyasztók lesznek.

Az Intel behozza az e-sportot az olimpiára?

Nemrég került nyilvánosságra az e-sport1 oldalán, hogy az Intel tárgyalásokat folytat a NOB-bal, ahol a fő téma, hogy az e-sport szerepeljen a 2024-es francia eseményeken. A cég nagyon sok e-sport eseményen jelen volt már szponzorként, hiszen a nézőközönség gyakorlatilag 100%-ban célcsoportja. Az viszont már érdekesebb, hogy a cég az Olimpián is fontos támogató. Az e-sport globális értékét ma már 1,1 milliárd dollárra becsülik és a szakértők szerint ez csak növekedni fog a technológia fejlődésével, melyben az Intel új processzorai igen nagy szerepet játszanak. A The Information angol lap szerint az Apple érdeklődik az Intel 5G érintett üzletága iránt. Ugyanis az Intel még áprilisban jelentette be, hogy felhagynak az 5G-s modemek fejlesztésére vonatkozó terveikkel, amely az Apple-re is kihatással volt, ekkor békült ki a Qualcomm az Apple-lel. Tudni kell, hogy az Intel kivégzett részlegének a bázisa Németországban volt, hiszen az egész projekt a 2011-ben 1,4 milliárd dollárért felvásárolt Infineon részlegére épült. Talán az Intel is belemenne az eladásba, hiszen a cég érdemben nem tud mit kezdeni az 5G-s, csődbe ment üzletágával, ilyenkor pedig a legjobb opció az eladás megfontolása. Az Apple egy ilyen üzlettel nemcsak rengeteg mérnököt, de számos szellemi tulajdont is szerezhetne, amelyek mind jól jönnének a saját modemek megtervezéséhez.

A Volkswagen 36000 töltőpont kiépítésére készül

A német cég 250 millió eurót fektet be a töltőhálózatok kiépítésére Európában. A terv szerint 36.000 állomás kiépítését kívánják elérni 2025-ig, melyből 11.000-et maga a Volkswagen márka fejleszt. A vállalat becslései szerint a töltések 70%-a otthon vagy a munkahelyen fog történni a közel jövőben. A csoport töltési infrastruktúrára szakosodott cége, az Elli (Electric Life) által nyújtott „We Charge” töltő szolgáltatással a Volkswagen újabb, a töltéssel kapcsolatos jövedelmező üzleti területekre lép be. Összességében a csoport mintegy 250 millió eurót fektet be európai telephelyeibe. Ezzel egyidejűleg a csoport további intézkedések bevezetését sürgeti, hogy Németországban több töltőállomás kezdje meg működését. A németországi Volkswagen üzemekben a márka mintegy 4.000 töltőpontot telepít majd a munkavállalók számára; ezek közül a legtöbbhöz bárki hozzáférhet majd. Továbbá a Volkswagen már több bevásárlóközponttal is egyeztet arról, hogy parkolóikban megfelelő mennyiségű elektromos töltő kaphasson helyet.

 

 

Telemedia vagyonkezelt számla

 

Hivatalosan is az Amazon a világ legértékesebb cége

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat Brandz Top 100 felmérése szerint az Amazon értéke 315,5 milliárd dollárra nőtt a tavalyi 302,1 milliárd dollárról, ezzel hivatalosan is megelőzte a Google-t. A második legértékesebb cég az Apple 309,5 milliárd dollárral, míg a Google a harmadik helyre esett vissza, 309 milliárd dollárral. A rangsor elkésztése során több mint 3 millió vásárlót kérdeztek meg globálisan 120.000 márkával kapcsolatosan. Az Amazon részvényei az elmúlt héten 1783 dollárról 1880 dollárra emelkedtek. Mindeközben washingtoni forrásra hivatkozva a demokrata politikusok szerint az Amazon jóval kevesebb jövedelemadót fizet a kelleténél, ennek hangot is adtak június 14. napján a The Wall Street Journal napilapban. Szerintük az Amazon.com Inc. nem fizette meg a 2018-as év után járó szövetségi adót, miközben az Amazon vállalat könyvelői szerint az Amazon az adott évben 1,2 milliárd dollárt költött jövedelemadó befizetésre. Az Amazon a héten ismét 4,97%-ot emelkedett, az utóbbi három év alatt a részvényének növekedése viszont meghaladta a 160%-ot.

 

A Microsoft újra 1000 milliárd dollár fölött

Több, mint 2 %-ot emelkedett a héten a Microsoft vállalat árfolyama, ezzel a technológiai cég piaci kapitalizációja az 1000 milliárd dollárt is átlépte. A vállalat igen nagyra akar törni a technológiai fejlesztések terén, ezt jól bizonyítja a Sony-val kötött partneri szerződés és az E3-on történt nagyszabású rendezvény. A cég teljesen újra dolgozta a szórakoztatóiparban árusított játékainak kiadását, mellyel egyaránt a saját konzoljuk és a Windows operációs rendszerrel rendelkező számítógépek összekapcsolását szándékozzák megvalósítani egy úgynevezett Xbox Pass szolgáltatással. Az előfizetés lehetővé teszi a játékosoknak, hogy együtt játszanak különböző platformokon, ami csak tovább növeli a cég image-et és bevételeit. A Microsoft az E3 nagyszabású játékkialításra kb. 60 játékot hozott, és itt beszélt az új streaming szolgáltatásairól és a következő generációs konzoljáról is. A most nyilvánosságra hozott információk alapján az Xbox Scarlett valamivel erősebb lesz, mint a Sony műhelyében szintén készülő PlayStation 5. A Microsoft amerikai információtechnológiai óriásvállalat titokban törölte az egyik adatbázisát, amely több mint tízmillió képet tartalmazott mintegy százezer személyről, jelent meg ez a hír egy június amerikai sajtóban. Ezt azóta a Microsoft is elismerte. A Microsoft a londoni Financial Times-nak azt mondta, hogy az adatbázist akadémiai célokra szánták, és már nincs a cégnél az az alkalmazott, aki a működéséért felelt. A vállalat azt állítja, hogy már egy ideje fellépett az arcfelismerő programok fokozott ellenőrzéséért és használatuk szabályozásáért, hogy ne lehessen visszaélni velük.

Az Oracle a Microsoft-tal multicloud környezetet hoz létre

A közelmúltban jelentette be a Microsoft és az Oracle, hogy szélessávú adatkapcsolattal kötik össze adatközpontjaikat és ezzel együtt átjárást is biztosítanak ügyfeleiknek egymás szolgáltatásai között. A megállapodást szakértők egyértelműen azzal magyarázták, hogy a két vállalat egyesíteni akarja erőforrásait a felhős piacon az Amazon AWS-ével szemben. A Forbes szerint a Microsoft és az Oracle közötti megállapodás révén az iparág első valódi többfelhős környezete jön létre, mivel a felhasználók szempontjából két fontos felhőkörnyezetet tesz zökkenőmentesen átjárhatóvá. Az Oracle kifejtette, hogy a két vállalat már évtizedek óta kiszolgálja a vállalati ügyfeleket. Ezzel a szövetséggel a meglévő alkalmazások egész sorát helyezhetik át felhőbe a közös ügyfelek, anélkül, hogy bármit meg kellene építeniük, és megőrizhetik a már megépített beruházásaikat. Jelenleg a két felhő közötti összeköttetés az Azure US Eastre és az Oracle ashburni (Virginia) adatközpontjára korlátozódik, azonban a két vállalat azt tervezi, hogy a jövőben más régiókra is kiterjesztik az együttműködést. Az Oracle 1996 óta található meg a tőzsdén, átlag éves hozama jelenleg meghaladja a 22%-ot is. A vállalat elég magas osztalékot fizet és törzstőkéje meghaladja a 192,2 milliárd eurót.

 

Kopernikus részvénykosár

 

Fenntartható fejlődésbe fektet a Coca-Cola

A cég namíbiai palackozóüzemének tetejére 1740 szolárpanelt és kilenc invertert telepített, hogy lecsökkentsék a gyár energiafelhasználását. A tesztek alapján a panelek a gyár energiaigényének 9%-át fogják adni. A beruházás összesen 5,7 millió namíbiai dollárba, azaz közel 110 millió forintba került, viszont az elemzések alapján az elkövetkezendő egy év alatt 832 tonna károsanyag kibocsátástól szabadul meg a cég. A Coca-Cola ezen kívül le akarja csökkenteni a termékek előállításához felhasznált víz mennyiségét, szám szerint 1 liter termékhez maximum 1,7 liter vizet szeretnének elhasználni. A Coca-Cola a napokban azt is bejelentette, hogy az „1985-ös New Coke” formula ismét a polcokra kerül. Ezt a bejelentését a Netflix sorozatával, a Stranger Things-szel közösen tette meg. Tudni kell azt, hogy a Stranger Things sorozat 1985-ben játszódik. Akkor forradalmisította először a Coca-Cola a céget. Ugyanis 1985. április 23-án a Coca-Cola egy nagyméretű reklámkampányt követően bejelentette, hogy megváltoztatja a kóla ízét. A Coca-Cola receptváltásának eredménye lett a New Coke. Az új termék bevezetése hatalmas kudarccal járt a Coca-Cola vállalat számára. Hamarosan visszatértek az eredeti recepthez és a terméket a továbbiakban “Classic Coke” néven forgalmazták.

A napokban jelent meg az a hír, hogy a Coca-Cola egyébként a világ egyik legnagyobb hulladék előállítója. Márciusban egy felhívás nyomására története során először közzétette, hogy mennyi csomagolást gyárt, így kiderült, hogy évi 3 millió tonna műanyag csomagolás köthető a Coca-Cola vállalathoz, ami 200 ezer új flakont jelent percenként. A soron következő Nestlé 1,7 millió tonna műanyag csomagolással „szerénykedik”.

Az AptarGroup két gyógyszerészeti szolgáltatással gyarapodik

A vállalat összesen 50 millió dollárból vásárolt fel két vezető gyógyszerészeti céget, a Nanopharm Ltd-t és a Gateway Analytical-t. Mindkét szolgáltatás hozzájárul az AG jelenlegi stratégiájához, miszerint kibővítenék portfóliójukat a biotechnika és az egészségügyi szolgáltatások terén. A cég jelentősen profitál a depresszió kezelésére gyártott Biodose spréből, amit a két újonnan szerzett vállalat további alternatívákkal fog erősíteni, mint az injekciók és az inhaláló berendezések. Az antidepresszáns gyógyszerek piacát 2016-ban 13,5 millió dollárra becsülték, szakértők szerint 2023-ra ez az érték 15,9 millióra fog nőni. Az AptarGroup. Inc. csomagolási üzletága az Egyesült Államokban található, megnézve az elmúlt hónapokat az látható, hogy ezen üzletág miatt is tisztességes részvényárfolyam növekedés (3 hónap alatt18,80%) jött létre, így a vállalat részvénye 106,9 euróra emelkedett. A Morgan Stanley elemzőháza szerint az AptarGroup bevétele az elkövetkezendő néhány évben várhatóan 58%-kal tud növekedni, igaz más elemzőházak szerint ez optimista elvárás, de mindenki egyetért abban, hogy a vállalat bevétele potenciálisan nő.

Több elemzőház átlagosnak nyilvánította a Fuchs Petrolub SE részvényeit.

A Marketbeat.com 14 elemzője készített értékelést a napokban a világ egyik legnagyobb kenőanyag gyártó cég részvényeiről. Két szakértő a részvények eladást, kilenc szakértő a megtartását, míg három a vásárlását javasolja. A vállalat részvényei jelenleg 36,25 dolláros értéken kelnek el, viszont az elemzők az elkövetkezendő 1 éves növekedés után 46,57 dollárt várnak. A globális kenőanyag piac értékét 2018-ban 128,51 millió dollárra számolták, az éves növekedési rátától pedig 3,6%-os növekedést várnak az elemzők egészen 2025-ig. Bárki, aki viszont befektetett, vagy most fektet be a Fuchs Petrolub részvénybe az ipari átlaghoz képest magasabb osztalékot fog kapni, ugyanis a vállalat osztaléka évi 2,7%. Ezért a brit befektetési bank, a HSBC emelte a célárat a Fuchs Petrolub esetében, szerintük az irányár 43-44 euró lesz egy éven belül, így a besorolásnál a „vásárlási opcióra” javasolják a vállalatot.

 

Egyedi kötvények

 

Két évre még mindig jó lehetőség a GAP ruházati cég 5,95%-os vállalati kötvénye

2011-ben Európában és Amerikában több kiskereskedelmi cégnek beruházásai miatt tőkére volt szüksége, így volt ez az amerikai GAP vállalatnál is. Ez a cég nők, férfiak és gyerekek részére árusít lezser ruházatot, kiegészítőket, valamint szépségápolási cikkeket. A The GAP cég USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban és Japánban rendelkezik üzletekkel. 2011-ben a vállalat 1,25 milliárd USD-ben bocsátott ki kötvényeket, hogy fedezze a beruházásait. Eközben a vállalat fejlődött. Jelenleg a GAP vállalat részvényesinek évi 5,35%-os osztalékot fizet és 6,16 milliárd eurós kapitalizációs tőkével rendelkezik. 2011-ben 2000 USD-s árfolyamon bocsátotta ki kötvényeit 5,95%-os kamattal. A GAP 5,95%-os kötvény lejárata pedig 2021.04.15. lett. A GAP ruházati cég támogatja a gazdálkodókat, ugyanis a vállalat célja a minőségi gyapot felhasználása. A GAP emiatt sokat támogatja a fenntartható életet és az ivóvíz fenntartást, ugyanis egy farmer átlagos vízfelhasználása akár 1600 liter is lehet. Ebből a vízfelhasználásból a farmerek kb. 64%-ot használnak gyapot termesztésre. A Bloombergnek a GAP Inc. ügyvezető igazgatója, Art Peck arról nyilatkozott, hogy a cég az idei évben mintegy 5%-ban újrahasznosított gyapotot tartalmazó farmert tervez és készít a piacra.

A GAP várhatóan több kihívással szembesül az elkövetkező negyedévekben, ugyanis a vámok Kína miatt nagymértékben sújtják a céget. A GAP azt tervezi, hogy 2020-ban leválasztja az Old Navy-t és más márkáit a vállalat struktúrájából. Viszont tőkeerőt nem csökkent és nem bocsát ki ehhez új kötvényeket. Így a befektetőknek a másodlagos piacon még mindig jó vásárlás lehet a GAP 5,95%-os Baa2 minősítésű vállalati kötvénye.

  

Az Apache Corporation biztonsággal fizeti ki 2023-ig a 2,625%-os dollár kamatát

Az Apache Corporation egy független energia vállalat, amely részvényeivel 2015 óta újra megtalálható a new york-i tőzsdén. Éves bevétele meghaladja a 7,40 milliárd dollárt, kapitalizációs tőkéje 8,18 milliárd dollár. A vállalatot 1954-ben alapították Minneapolisban, jelenleg a cég 3420 főt foglalkoztat . A társaság földgáz, nyersolaj és folyékony gázok kutatásában, fejlesztésében és bányászásában érdekelt és többek között jelen van az Egyesült Államokban, Kanadában, Egyiptomban, Ausztráliában, az Egyesült Királyság partjainál, az Északi-tengeren, Argentínában és Chilében is. 2012-ben a cég vezetése úgy döntött, hogy beruházások miatt kötvényt kell kibocsátani éves 2,625%-os kamattal. Ennek a kötvénynek a lejárata 2023.01.15. lett és jelenlegi árfolyama 99,52 ponton, tehát kibocsátási árfolyam alatt tartózkodik. Az Apache Corporation részvényei iránt a befektetői hangulat megváltozott, ugyanis az első negyedévben ez 0,92%-kal várakozásokon felüli lett. Az Apache olajtermelésének növekedése az év második felétől felgyorsulhat, írja több nyersanyag kitermelésével foglalkozó média. Az Apache Corporation részvényei után osztalékot fizet, ami éves szinten 3,64%. A Cheniere Energy leányvállalata, a Cheniere Corpus Christi Liquefaction Stage márciusi hónap elején hosszú távú gázellátási megállapodást írt alá az Apache Corporationnel. A megállapodás 15 évre szól, és hosszú távon biztosít cseppfolyósított földgázt az USA Texas államának.

Küldjön üzenetet!