Skip to main content

Ha jön a szélesebb piaci korrekció – Henkel

Szerző: Kiss Csaba

A Henkel részvénye az, ami az utóbbi időben felkeltette az érdeklődésemet. A papír 2017 óta tartó korrekcióban volt, a magas, 160–160 eurós árszintről több mint 50%-ot esett, egészen 60 euró környékére. Ez a mozgás triple bottom (három alj) alakzatot hozott létre, melyből a részvény 2024 áprilisában kitört, és azóta magasabb aljakat épít, ami arra utal, hogy nem a korábban várt ékelődő esés következik.

Az utóbbi napokban a részvény felfelé indult, különösen a Stahl Group 2,1 milliárd eurós felvásárlásának bejelentésére, amely jelentősen bővíti Henkel ipari szegmensét. Ez a lépés pozitív befektetői reakciót váltott ki, és együtt a cég stabil árbevételével, organikus profitnövekedésével, valamint az osztalékemeléssel és részvény-visszavásárlási programmal egyértelműen befektetőbarát üzenetet közvetít.

A technikai kép alapján úgy tűnik, hogy a Henkel valószínűleg nem tér vissza az 60 eurós mélypontra, hanem a közeljövőben új csúcsok felé haladhat. Az első fontos ellenállás 75 eurónál található, majd a következő 86–90 euró környékén, végső célként pedig a korábbi all-time high, 110 euró környéki szint képzelhető el. Ez a mozgás 40–50%-os potenciális emelkedést jelenthet a jelenlegi árszintről.

Összegzés: Henkel esetében a fundamentumok és a technikai kép egyaránt támogatják a részvény emelkedő trendjét a hosszú korrekció után, különösen az ipari szegmens bővítése és a befektetőbarát intézkedések fényében.

henkel

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.