A francia BNP Paribas a vártnál kisebb bevétel csökkenésről számolt be. Ezzel együtt közzétették az év második felére szóló előrejelzésüket is, amit a befektetők is szívesen fogadtak: várhatóan fellendülnek a lakossági szolgáltatások és a bevétel növekedését is több, mint 5%-ra várják az egy évvel korábbihoz képest. A bejelentések hatására a BNP Paribas részvénye is emelkedni kezdett.
A francia befektetési intézménynek nehéz negyedéve volt, és bár a nettó nyereség 4%-ot esett a tavalyi évhez képest 3,26 milliárd euróra, az eredmény az elemzői várakozásokat is így felülmúlta. A globális kereskedelmi helyzetet megbonyolító vámháború várhatóan nem érinti túl érzékenyen az európai bankszektort, ami szintén jó előjele lehet a második féléves eredményeknek.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →




