A hó eleji FOMC jegyzõkönyv szerint aggódnak a jegybanki tisztviselõk a piacokon tapasztalható alacsony volatilitás miatt és ígéretet tettek, hogy továbbra is támogatni fogják a megfelelõ gazdasági környezet biztosításával a fenntartható növekedést. A befektetõk elhitték a bizalomgerjesztõ szavakat, amelynek köszönhetõen egyaránt átmeneti erõsödéssel reagálták le az eseményeket az amerikai vezetõ részvényindexek.  A múlthét szerdai bézs könyvben ehhez, már nem tudtak sokat hozzátenni a jegybankárok, így újabb löket sem érkezett, inkább a második negyedéves jelentési szezon került fókuszba, amelynek már a közepén járunk.

A vállalatok eredményei javarészt meghaladják a várakozásokat, rossz eredményrõl egyelõre a Yahoo számolt be, valamint a Citigroup publikált gyenge adatokat, de az utóbbinál hozzá kell tenni, hogy 7 milliárd dolláros bírságban állapodtak meg az Amerikai Igazságügyi Hivatallal a 2003 és 2008 közötti idõszakra vonatkozóan a jelzálogpiaci kötvényekkel kapcsolatosan elkövetett szabálytalanságok okán. Végül pedig akik jobb számokat hoztak a napvilágra: az Alcoa, az Intel, a JP Morgan, a Goldman, az Ebay, az IBM, a Morgan Stanley, a Google, valamint a General Electric is csatlakozott a pozitív meglepetést okozók sorába.

Technikai oldal

Mi történt? Az elõzõ hét során továbbra is kiemelkedõ erõt mutatott a Nasdaq és a Dow Jones index árfolyam. Mind a két részvény újabb csúcsra tudott kimenni, az utóbbi egészen 17 150 dollárig szárnyalt a korábbi, 17 070-es maximumát követõen. A két hetes idõszakot a Dow is korrekcióval indította, de ezt gyorsan le is dolgozta és a visszamozgás mértéke is elenyészõ volt.

 

Mi várható? A hetes indikátorok egyöntetûen egy közeljövõben bekövetkezõ visszaesést jeleznek elõre. Hosszan elnyúló negatív divergencia figyelhetõ meg az RSI és az MACD alakulásán is, az elõbbin az eddig meglévõ felhajtó erõt  kiválóan jelzi, hogy 2012 óta az 50-es középértéke alá sem tudott kerülni, az innen történõ visszapattanások kiváló longos jelzések voltak, amelyeket a Stochastic is rendre erõsített. A Dow Jones index árfolyamában bekövetkezõ releváns korrekció kezdetéhez az idõzítést ezúttal is a Stochastic jelezheti legmegbízhatóbban: ha tudja törni a zölddel berajzolt emelkedõ vonalát, azzal bekövetkezne a short jelzés, mivel az extrém szintben való keresztezés korábban megtörténne, így ennek bekövetkezésekor érdemes tartózkodni a vételektõl egy idõre, bármennyire is csábítóak a folyamatos új csúcsok.

Szólj hozzá