A kötvény – és a részvény – bevezetésének gondolata a modern gazdaság eszköztárába az 1968-as gazdasági reform kapcsán nyert teret. Ekkor hosszan elhúzódó viták indultak a kötvények alkalmazhatóságára és a gazdaságra, a gazdaság szereplõire gyakorolt várható hatására vonatkozóan. A kérdéskör azonban ez idõ tájt megragadt a vita szintjén, és gyakorlati lépésekre nem került sor. Az 1970-es évek végén megint felvetõdött a kötvények bevezetésének szükségessége, melyhez a hátteret a gazdasági növekedés fokozatos lassulása adta. A kötvények bevezetésétõl ugyanis egyaránt várták a nemzetgazdasági szintû megtakarítások növekedését és a rendelkezésre álló pénzeszközök hatékonyabb felhasználását, melyek együttesen a gazdasági élénkülés irányába mutattak.

1. Történeti áttekintés – a magyar kötvénypiacok kialakulása 

1.1. Az elsõdleges kötvénypiac kialakulása 

A hosszas egyeztetõmunkát követõen a kötvénykibocsátásról szóló szabályozás 1982-ben született meg. Azonban már ezt megelõzõen, 1981/82-ben sor került úgynevezett kísérleti kommunális kötvények kibocsátására. A kísérletek célja annak felmérése és gyakorlatbeli megfigyelése volt, hogy hogyan reagálnak az egyes gazdasági szereplõk a kötvényekre, valamint hogyan játszódik le a kötvénykibocsátás folyamata (milyen nehézségekkel, eldöntendõ kérdésekkel kell szembenézni a folyamat során). A kibocsátást az Országos Takarékpénztár (OTP) végezte helyi tanácsok megbízása alapján, azok kommunális fejlesztéseinek finanszírozására. A kötvénykonstrukció kialakításakor az OTP saját betéti kondícióit vette alapul. A kötvények nem arattak teljes sikert; mivel a kötvényekbe foglalt feltételek nem voltak kedvezõbbek a betétekénél, a kötvényeknek megközelítõleg fele kelt csak el. A keresletre negatív hatással volt a tényleges átruházhatóság hiánya is. A kísérletek korlátozott sikerei ellenére 1982-ben kibocsátották a kötvénytörvényt, majd 1983 márciusában megtörtént az elsõ „valódi” kötvénykibocsátás is.

Az ezt követõ években a kötvénykibocsátásnak két szakasza volt megfigyelhetõ:

• Kezdetekben úgy tették vonzóbbá a kötvényeket a potenciális vásárlók számára, hogy a kötvénykibocsátó a kamaton felül valamilyen egyéb, naturális kedvezményt is kínált (pl. a Magyar Posta és az Állami Fejlesztési Bank által kibocsátott telefonkötvények, melyek megvásárlója a kamatok mellett telefonbeszerelési ígérvényre is szert tett).
• A második szakaszban a naturális kedvezmények eltünedeztek, és a vásárlókat a kötvény pénzügyi sajátosságaival igyekeztek ösztönözni.

1.2. A másodlagos kötvénypiac kialakulása

A kötvénykibocsátás intézményesítése, azaz az elsõdleges kötvénypiac alapjainak megteremtése nem hozta rögtön és egyenesen magával a másodlagos piac létrejöttét, azonban az alábbi tényezõk mindenféleképpen a másodlagos piac kifejlõdésének irányába hatottak:

• Pótlólagos kereslet: bizonyos „jól sikerült” kötvénykonstrukciók esetén a kibocsátáskor az elsõdleges piaci kereslet meghaladta a kínálatot, így léteztek olyan gazdasági szereplõk, akik – bár szerettek volna –, az elsõdleges piacon nem juthattak hozzá az adott kötvényhez;
• Vásárlói igény a kötvények továbbadására: a kötvénykibocsátás elsõ hullámában, a naturális kedvezmények dominanciájakor a gazdasági szereplõk jelentõs hányada elvesztette érdekeltségét a kötvény megtartásában, miután a naturális kedvezményt (adott szolgáltatást) igénybe vette.

A másodlagos kötvénypiac intézményi hátterét 1984 szeptemberében, az Állami Fejlesztési Bank kötvényforgalmazási irodájának elindításával, mûködésével nyerte el, majd 1985 júliusától már az OTP is bekapcsolódott a kötvényforgalmazásba.

1.3. Hitelkockázat

A hitelkockázat abban az esetben merül fel, ha a kötvénykibocsátó nem, vagy nem a kötvényben foglalt kötelezettségeinek megfelelõen teljesít, ebbõl adódóan pedig a kötvénytulajdonost veszteség éri. A kötvények esetében a legmagasabb kockázatot jellemzõen a hitelkockázat jelenti, mely természetes módon megjelenik a kötvény árában is; egy magasabb kockázatot rejtõ kötvénytõl a kötvényvásárlók magasabb hozamot és/vagy pótlólagos jogokat várnak el (például, hogy a kötvénytulajdonos választása alapján a kötvényt elõnyös feltételek mellett visszaválthassa).

A hitelkockázat csökkenthetõ fedezett kötvény vásárlásával, de ebben az esetben körültekintõen kell megválasztani a fedezet tárgyát. Például különös figyelemmel kell lenni a tényleges fedezettség mértékére, ha a fedezetet másik értékpapír vagy egyéb pénzügyi termék adja. A hitelkockázat csökkenthetõ még a megfelelõen diverzifikált kötvény-portfolió kialakításával, illetve a kibocsátó hitelkockázati besorolásának folyamatos figyelemmel követésével. Ami a hitelkockázati besorolást illeti, nemzetközi viszonylatban létezik néhány elismert nemzetközi hitelminõsítõ szervezet (Fitch, Moody’s, Standard & Poors). Az általuk használt besorolások elõnye, hogy elterjedtek és következetesek, ugyanakkor hiányuk, hogy jellemzõen csak nemzetközi mércével mérten jelentõs vállalatok besorolását tartalmazzák.

A hitelminõsítõ tevékenységük kettébontható hosszú- és rövidtávra.

1. A hosszú távú hitelminõsítés

A Standard & Poor’s és a Fitch AAA-tól D-ig terjedõ skálán minõsíti a hitelfelvevõket, és az AA és a CCC kategória között +/- jelzést is használ. A Moody’s esetében ez a skála Aaa-tól C-ig terjed.

Megkülönböztetnek befektetési és nem befektetési fokozatot, ez utóbbi más néven a bóvli kategória.

1.1. A befektetési fokozat 

A befektetési fokozat értelemszerûen azokra az országokra, hitelfelvevõkre vonatkozik, ahova érdemes befektetni, ezzel szemben a bóvli kategóriában szereplõkre ez korántsem érvényes a gazdasági helyzet és a kötelezettségek teljesítésének hiánya miatt. Ezeknél a hitelfelvevõknél már jelentõs kockázattal kell számolni.

A legmagasabb kategória mindhárom minõsítõnél az AAA, (a Moody’s-nál Aaa-val jelölik) mely minõsítés a legmegbízhatóbb, legstabilabb, legjobb hitelfelvevõkre vonatkozik, melyek esetében a legalacsonyabb mértékû a kockázat.

Az ezután következõ kategória az AA, mely még mindig a jó hitelfelvevõkre vonatkozik, a kockázat továbbra is nagyon alacsony, de a hosszú távú kockázatokra való hajlam már valamivel nagyobb. Ebben a kategóriában már eltérõ jelöléseket láthatunk az egyes minõsítõknél. A Standard & Poor’s és a Fitch az AA minõsítésen belül megkülönböztet AA+, AA és AA- jelöléseket, melyek közül az AA+ megegyezik a Moody’s Aa1 kategóriájával, azaz a korábban már említett alacsony hitelkockázat, de nagyobb hosszú távú kockázatra való hajlam jellemzi. Továbbá az AA ugyanaz, mint a Moody’s Aa2 jelölése, az AA- pedig megegyezik az Aa3 kategóriával. E minõsítések között az éppen aktuális gazdasági helyzet és az adott ország gazdaságpolitikája alapján változó kockázatok tesznek különbséget.

A következõ fokozat tulajdonképpen a középmezõny eleje, ahol azok a hitelfelvevõk találhatóak, akik még mindig nagymértékben képesek teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeiket, de már valamivel nagyobb az esélye annak, hogy a gazdasági körülmények hatására megnõ a kockázati hajlam. A jelölés a Standard & Poor’s és a Fitch esetében A+, A és A- míg a Moody’s-nál A1, A2 és A3.

A befektetési kategória legalján azok találhatóak, akiknek ugyan megvannak a megfelelõ kapacitásaik a kötelezettségeik teljesítésére, azonban a kedvezõtlen gazdasági körülmények hatására a kapacitásaik jelentõs mértékben csökkenhetnek. Tehát a kevésbé megbízható, a kockázatra nagyobb mértékben hajlamos hitelfelvevõk tartoznak ide. A Standard & Poor’s és a Fitch esetében az erre vonatkozó jelölés BBB+, BBB és BBB-,amely a Moody’s Baa1, Baa2 és Baa3 osztályzatainak felel meg.

1.2. A bóvli kategória

Ezek után már a nem befektetési kategória következik, ismertebb nevén a bóvli kategória, mivel az itt szereplõket nem ajánlják befektetésre a hitelminõsítõk a magas kockázatok és a megbízhatatlanság miatt. Az osztályzatok itt már jelentõsebb mértékben eltérnek az egyes minõsítõknél. A Standard & Poor’s és a Fitch továbbra is ugyanazokat a jelöléseket alkalmazza, a Moody’s azonban kevesebb kategóriát különböztet meg.

Elõször nézzük a Standard & Poor’s és a Fitch jelöléseit:

• A BB (BB+, BB, BB- ) kategóriába tartozók gazdasági értelemben kevésbé sebezhetõek, mint a többi alacsony minõsítésû hitelfelvevõ, azonban a kedvezõtlen gazdasági, üzleti és pénzügyi körülmények miatt folyamatos bizonytalanság jellemzi õket, mely odáig vezethet, hogy nem tudják teljesíteni a kötelezettségeiket.

• A B (B+, B, B-) kategóriában találhatóak azok, akik már nagyobb mértékben sebezhetõek a jövõben, azonban jelenleg még megfelelõen el tudják látni a kötelezettségeiket. A kedvezõtlen gazdasági és pénzügyi körülmények hatására azonban ez a kapacitás jelentõsen csökkenhet.

• A CCC (CCC+, CCC, CCC- ) minõsítés azokat jelöli, akik gazdaságilag jelenleg is sebezhetõek és a kötelezettségeik teljesítése nagymértékben függ a kedvezõ gazdasági és pénzügyi körülmények meglététõl.

• A CC osztályzat azokra vonatkozik, akik gazdaságilag már most is jelentõsen sebezhetõek és a jövõre nézve sincsenek túl rózsás kilátásaik.

• A C kategória pedig azoké, akik már a csõd szélén állnak vagy éppen elkerülik azt, azonban a kötelezettségeiket még mindig tudják teljesíteni, míg a CI minõsítésûek esetében késedelmes kamatfizetéssel is kell számolni. R osztályzat esetén a hitelfelvevõ hatósági felügyelet alá kerül a pénzügyi helyzete miatt, SD minõsítés esetén pedig bizonyos kötelezettségeit már nem is tudja teljesíteni.

• Végül a szinte legrosszabb, D minõsítés a fizetésképtelen hitelfelvevõknek jár, akik a kötelezettségeik egy részét vagy akár az egészét képtelenek teljesíteni.

Most pedig nézzük, hogyan néz ki a bóvli kategória a Moody’s esetében:

• A Ba (Ba1, Ba2, Ba3) minõsítés azoknak jár, akik esetében megkérdõjelezhetõ a kötelezettség teljesítésének képessége.

• B1, B2, B3 a spekulatív kategória, magas hitelezési kockázattal és már megszokottan rossz hitelminõsítéssel.

• Még ennél is rosszabb a Caa (Caa1, Caa2, Caa3) kategória, az itt szereplõk már nagyon gyenge lábakon állnak, kiemelkedõen magas hitelezési kockázat és kimondottan borzalmas hitelminõsítés jellemzi õket.

• A Ca minõsítés az erõsen spekulatív kategória, az itt szereplõk a legtöbb esetben nem tesznek eleget a fizetési kötelezettségeiknek.

• A legalja a C osztályzat, amely a legrosszabb minõsítés az értékelhetõ hitelfelvevõk között. Ebben az esetben elég csekély az esélye annak, hogy a hitelfelvevõ bármilyen mértékben is teljesíti a fizetési kötelezettségét.

2. Rövid távú hitelminõsítés 

Rövid távon mindhárom intézmény eltérõ jelöléseket alkalmaz. A Standard & Poor’s A1-tõl D-ig terjedõ skálán osztályoz, a Fitch F1-tõl D-ig, míg a Moody’s P1-tõl P3-ig minõsít.

• A legmagasabb kategória ahol leginkább jellemzõ a fizetési kötelezettség teljesítése az A1 (S&P), F1 (Fitch) és P1 (Moody’s). A Standard & Poor’s és a Fitch megkülönböztet A1+ és F1+ kategóriát is, ahol a legkiválóbb hitelfelvevõk találhatóak.

• Eggyel alacsonyabb kategóriába tartoznak a még mindig kielégítõ mértékben teljesítõ hitelfelvevõk, melyek osztályzatai A2 (S&P), F2 (Fitch) és P2 (Moody’s).

• A harmadik kategória az elfogadható mértékben teljesítõ hitelfelvevõké, amelyek esetében azonban jelentõs kockázatokat jelentenek a kedvezõtlen gazdasági körülmények. A minõsítések ekkor A3 (S&P), F3 (Fitch) és P3 (Moody’s).

A következõ három minõsítés megegyezik a Standard & Poor’s és a Fitch esetében is.

• B jelöli azokat, akik jelenleg még képesek eleget tenni kötelezettségeiknek, de erõsen függnek a gazdasági és pénzügyi körülmények változásaitól.

• A C minõsítés azokra vonatkozik, akiket erõsen fenyeget a fizetésképtelenség veszélye és a teljesítési képességük komoly mértékben függ a gazdasági és pénzügyi körülményektõl.

• A D minõsítés pedig lényegében a csõdöt jelenti, az adós már nem képes teljesíteni a fizetési kötelezettségeit.

Az egyes hitelminõsítõk által adott értékelés nem feltétlenül egyezik meg, nem is kell, hogy megegyezzen, hiszen elviekben független intézményekrõl van szó. Az alábbi ábrán Magyarország hosszú lejáratú devizaadósság besorolásának idõbeli alakulását láthatjuk.

2. Mi mozgatja a kamatlábakat?

A kamatlábakat leginkább a gazdasági körülmények befolyásolják, az arra hatást gyakorló legbefolyásosabb intézmény a FED (Federal Reserve Board), az USA jegybankja. A FED fõ feladata az infláció, illetve a recesszió visszaszorítása. Mondhatni e két cél ellentmond egymásnak, így a FED feladata, hogy megteremtse a gazdaság egyensúlyát.

Vizsgáljuk meg, hogyan mennek végbe a fenti ábrán jelölt folyamatok a gazdaságban. A vállalatoknak a fejlõdéshez, tevékenységbõvítéshez pénzre van szüksége. Ha a vállalat terjeszkedik, akkor új munkahelyeket is teremt. Egy jól mûködõ gazdaságban elõfordulhat, hogy nem minden vállalat talál elegendõ és megfelelõen képzett munkaerõt, így emelni kényszerülnek a béreket, hogy magukhoz vonzzák a potenciális munkavállalókat. Persze ennek hatására más vállalatok is arra kényszerülnek, hogy emeljék béreiket, hogy az addigi munkaerõt megtartsák, megakadályozva az elvándorlásukat. Ez végül oda vezet, hogy a gazdaság egész területén emelkednek a bérek. A vállalat nyereségét a megnövekedett termelési költségek könnyen felemészthetik, így ezt elkerülendõ a vállalat a termékeinek árában a vevõre hárítja megnövekedett költségeit. A vevõ viszont a megvett terméket vagy saját maga használja fel, vagy csak tovább adja, de kénytelen magasabb árat adni, hisz tevékenységének költségei is nõttek. Ez a folyamat inflációt eredményez. Az inflációt a lakosság többnyire megsínyli és csökken az életszínvonal.

Ha a lakosság számára az infláció terhet jelent, akkor hogyan tudunk tenni ellene? 

Az egyik megoldás lehet a kamatlábak emelése, tehát a kölcsön árának növelése. Ha egy vállalat kölcsönhöz fordul, akkor tervei vannak annak felhasználására, prognosztizálja nyereségét, bevételei és kiadásait. Ha a vállalat a kamatot az árbevételbõl nem tudja visszafizetni, akkor a vállalat terjeszkedésének gátat kell szabjanak, hogy nem folyamodnak hitelfelvételhez. Általában ez a munkahelyek megszûnésével jár. Akit elbocsátanak és elveszti munkáját, annak vásárlóképessége csökken. Ennek folyománya, hogy felduzzadhatnak az eladhatatlan készletek és a költségek csökkentése miatt újabb elbocsátásokra kell számítani.

A FED ott kerül elõtérbe, hogy képes befolyásolni a rendelkezésre álló pénzmennyiséget. Ennek egyik eszköze, hogy megemeli a tartalékrátát. A kötelezõ tartalékráta azt jelenti, hogy a bankok a betétesek pénzeinek egy hányadát kötelesek a FED-nél tartani. Mint ismeretes, a bankok a betétesek pénzét, mint hitelt kínálják magasabb kamatra, mint amekkorát fizetnek a betétekre. A kamatkülönbözet a banknál nyereségként jelenik meg. Ha viszont csökken a kölcsön adott pénz mennyisége, akkor a hitelekért folyó verseny miatt a bankok emelhetik a hitelkamatlábakat. Minél inkább magasabb ez a kamatláb, annál kevesebb vállalat engedheti meg magának a hitelfelvételt, mely az élénk gazdaság visszaesését eredményezi. A FED ezen intézkedése igen drasztikus, így próbál más eszközöket igénybe venni, mint a kölcsön vett pénz árának emelése vagy csökkentése.

Amennyiben a bankok agresszív hitelezésbe kezdenek, kötelezõ tartalékuk a meghatározott szint alá csökkenhet. Ebben az esetben a FED-hez fordulnak rövid lejáratú hitelért, hogy eleget tudjanak tenni a kötelezõ tartalék szintnek. Ez azt eredményezi, hogy az ügyfeleknek nyújtott hitelek drágulnak, hisz a viszontleszámítolási kamatlábak emelkedtek. Ellenkezõ esetben, vagyis a viszontleszámítolási kamat csökkentésével a hitelkamatok is enyhülnek.

A FED egyik eszköze a kamatlábak befolyásolására az állami kötvények vétele és eladása. Ha a FED úgy dönt, hogy kötvényeladásba kezd, akkor a túlkínálat csökkentheti a kötvények árát. Ezen folyamat a hozam emelkedéséhez vezet és a bankoknak – hogy nyereségesek maradjanak – növelniük kell a hitelkamatlábaikat. Ha a FED államkötvények vásárlásába kezd, csökkenti azok hozamát lehetõvé téve a bankoknak a hitelkamatláb csökkentését. Vegyük figyelembe, hogy a bankok a takarékbetétekben elhelyezett pénzt kölcsönzik ki. Ha a bank figyelmen kívül hagyná az államkincstári kötvények kamatát, emelkedõ kamatlábak mellett inkább kötvényt vásárolnánk, és nem raknánk pénzünket takarékbetétekbe. Ha a bankok magasabb kamatot fizetnek a betétekre, magasabb kamatot kell felszámítaniuk a hitelekre is.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy ha a FED szándéka az infláció visszaszorítása vagy a túlfûtött gazdaság visszafogása, akkor eszközeivel a kamatlábakat növelni kívánja, míg a gazdaság serkentése esetén intézkedései a kamatláb csökkentésére irányulnak.

Hogyan befolyásolja mindez a részvénypiacot? 

Magas kamatlábak mellett a vállalatok nem képesek növekedni, nyereségük nem nõ, esetleg csökken. Ennek következtében alacsonyabb az egy részvényre jutó jövedelem, mely a részvényárak csökkenéséhez vezet. Ellenben ha a kamatlábak alacsonyak, a vállalatok nyeresége növekszik, mely a részvényárak emelkedését vonja maga után. Általában azt lehet mondani, hogy a viszontleszámítolási kamatláb három egymást követõ csökkenése a részvényárak emelkedéséhez vezet. Természetesen a befektetõknek más tényezõket is mérlegelniük kell, de ez a megállapítás a részvénypiac történetében legtöbbször igaznak bizonyult.

Ha valaki elõre megtudná, milyen lesz majd a FED politikája, nagy nyereségeket vághatna zsebre a részvénypiacon. Ez azért nehéz, mert bár a FED igazgatótanácsa hetente összeül, hogy a monetáris politikáról döntsön, az ülésrõl csak 90 nap múltán kerül nyilvánosságra információ. Könnyebben követhetõ jelzõszám a prime rate, az a kamatláb, amely mellett a bankok legnagyobb és legmegbízhatóbb ügyfeleiknek hiteleznek. Mivel a legnagyobb kereskedelmi bankok több formában is kapcsolatban állnak a FED-del, õk ismerhetik leginkább a jegybanknak a hitelezés költségeit befolyásoló szándékait. Ugyanakkor tartalékuk egy részét államkötvényekbe fektetik, így azok hozamának emelkedése vagy csökkenése arra készteti õket, hogy ennek megfelelõen módosítsák hitelkamatlábaikat.

A FED a prime rate-et gyakrabban változtatja, mint a viszontleszámítolási kamatlábat, így a részvényárak alakulásának prognosztizáláshoz elsõdlegesen erre figyeljünk oda. Az alábbi ábra a prime rate alakulását mutatja az elmúlt nyolcvan évben. Figyeljük meg, hogy szoros korreláció fedezhetõ fel a prime rate és a részvényindexek alakulása között.

Egy igen fontos jelzõszámot kell még megismernünk, ez a tartalékpiaci kamatláb (federal fund rate). Némely bankok több tartalékkal rendelkeznek, így lehetõségük van ezt a többletmennyiséget olyan bankoknak kölcsön adni, melyek híján vannak a tartalékoknak. A tartalékpiaci kamatláb tehát nem más, mint a két bank között létrejött kölcsönügylet kamatának mértéke. Ezen kamatok igen rövid idejûek, csak egy éjszakára (overnight) szólnak.

A tartalékpiaci kamatlábnak nincs olyan jelentõs hatása a részvénypiacra, mint a leszámítolási kamatlábnak vagy a prime rate-nek. A FED és a világon mûködõ különbözõ országok jegybankjai egységes rendszert alkotnak. Egy bank nem csak a FED-tõl kaphat hitelt, így a kamatlábak és a valutaárfolyamok más országokban bekövetkezõ kamatlábai jelentõs mennyiségû pénzeket vándoroltathatnak az USA és a világ más gazdasága között. A FED pozíciójánál fogva azonban a legbefolyásosabb tényezõje a kamatlábak alakulásának.

A világ vezetõ nagyhatalmainak gazdasága egyre szorosabb kapcsolatban, függési viszonyban van egymással. Tegyük fel, hogy az USA a tevékenységének finanszírozásához államkötvényeket ad el, melyeket nagyrészt egy külföldi ország befektetõi vásárolnak. Tegyük fel azt is, hogy abban az országban a kamatlábak sokkal alacsonyabbak, mint az USA-ban. Ekkor a külföldi országok befektetõi – kik a kötvényeket vásárolták – megkétszerezték nyereségüket (akkor ha a kamat fele annyi, mint az USA kamata). Ez persze addig igaz, amíg sem a kamatlábak sem pedig a két valuta keresztárfolyama nem változik meg. Ha azonban a dollár értéke a felére csökken, akkor a befektetõ – aki a kamatot dollárban kapja, de bevételeit saját pénznemében költi – már nem találja továbbra is olyan vonzó befektetésnek az amerikai államkötvények vásárlását.

Ha a dollár értéke gyengülni kezd a többi valutával szemben, akkor arra számíthatunk, hogy a FED emeli a kamatlábakat, hisz ellenkezõ esetben a külföldi befektetõk nem viszik pénzüket a gazdaságba és az USA – mûködési forrásainak elõteremtéséhez – adóemelésre kényszerülne. Egy másik megoldás lehetne, ha a világ legnagyobb jegybankjai összehangolt intervencióval növelnék a dollár keresletét, ám a dollár megerõsödésének kedvezõtlen hatása lenne az USA kereskedelmi mérlegére, mivel ekkor csökkenne az amerikai termékek versenyképessége a világpiacon. Egy fontos következménye a fenti gondolatmenetnek, hogyha a kockázatmentes államkötvények kamatlába egy bizonyos szintet elér, akkor a kockázat minimalizálására törekvõ nagy tõkepiaci szereplõk – mint a nyugdíj- és vállalati alapok – a részvénypiacról kivonják tõkéjüket. Az így gerjesztett eladási hullám a részvényárak csökkenésének irányába hat. Továbbá a növekvõ kamatlábak önmagukban is csökkenthetik a vállalatok nyereségét és így ösztönzik a részvények eladását.

Az összefoglaló anyagot a Betbulls csapata készítette.