A Volestalpine AG egy nemzetközi acél alapú technológiára építő társaság, amelynek székhelye Linzben található.
A társaság az acéliparban, autóiparban, vasúti rendszerekben és szerszámacéliparban tevékenykedik. A Linz mellett Stájerországban, Leobenben és Alsó-Ausztriában Kremsben találhatóak meg a vállalat telephelyei. Felső-Ausztria már az 1900-as évek elején szerszámgépgyártásáról és acéliparáról volt híres, már ekkor több ezer embernek adott megélhetési lehetőséget. A társaságot 1946 júliusában hozták létre az 1881-ben létrehozott ÖAMG vállalatból és az Alpine Montangesellschaft társaság összeolvadásából. A társaság összeolvadásának ötletét a náci párt kezdeményezte, hiszen a 1930-as és 40-es években nagy szükség volt a német acélra. A nácik az ipari kapacitás gyors kiépítését követelték ebben az időszakban, míg a nagyvállalatok féltek a túltermeléstől. 1937 első felében a náci vezetés nyíltan kiállt az acélbárokkal szemben, majd elhatározta, hogy állami ellenőrzés alá vonja a vas és acélgyártást. Herman Göring kezdte el felügyelni az osztrák vaskészletet is. 1944-ben az Alpine csúcsévében a vállalat értékesítése elérte a 371 millió német birodalmi márkát. Tulajdonképpen a német Reichwerke volt, aki az új acélgyár alapjait letette Linzben.
A háború után 1946-ban döntöttek az újjáépítésről, azonban a britek ellenezték Linz acélműveinek újjáépítését.
Az amerikaiak viszont javaslatot tettek arra, hogy nyolc kemencére redukálják a munkálatokat, ahol a különböző alkatrészek javítását gyártását elvégezhetik. A szovjetek a megsemmisítésre szavaztak. Az osztrák nemzeti kormány gondosan rábeszélte az amerikaiakat, hogy mentsék meg Linzt. 1948-1990 fejlesztések és átalakítások történtek és kiszolgálták Ausztriát, Csehszlovákiát és Magyarországot.1990-ben az Österreichische Industrieholding AG (Osztrák Ipari Holding AG) megtette az első lépéseket a privatizáció felé. 1993-ban három társaság alakult az Austrian Industries AG-ból, köztük a Voest-Alpine Technologie AG, a Voest-Alpine Stahl AG és a Böhler-Uddeholm. A privatizáció 1995-ben kezdődött, amikor a Voest-Alpine bekerült a bécsi tőzsdére. A kormány 2003-ban eladta a társaság utolsó részvényeit. 1996-ban a Voest-Alpine 118 millió dollárért megvásárolta a Polynorm-ot, a hollandiai Bunschotenben található autóalkatrész-gyártót.
A társaság célja az európai karosszéria alkatrészek 15%-ának részesedése volt. 1998-ban a Voest-Alpine Stahl és a Vossloh AG csatlakozott a VAE csoport 90%-ának megvásárlásához. 2001-ben a Voest-Alpine Stahl csoport neve Voestalpine AG-re változott. Amiatt, hogy illeszkedjen az osztrák állami vállalatok szokásos elnevezési mintájához. 2006-ban a Voestalpine úgy döntött, hogy eladja acélkereskedelmi csoportját. 2018 februárjában a Voestalpine acélgyárat épített az ausztriai Linzben kifejezetten hidrogén-üzemanyag technológiát alkalmazva a szén helyett. Ma a Voestalpine Európa egyik legnagyobb acélgyártója lett. Képviselete megtalálhatóak Magyarországon is, de 50 városban és 5 kontinensen rendelkezik irodákkal. Mára a vállalat kapitalizációs tőkéje meghaladja a 3,18 milliárd eurót. A cég jelenleg fejlesztéseket tervez, mind technológia, mind beruházás terén.
A Voestalpine részvénye jelenleg 17,38 euró, ami 2009-es gazdasági válsághoz képest 68%-os emelkedést jelent.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →