A Tesla Model 3-as sokáig dominálta az eladási listákat szerte a világon.
Norvégiában például minden 2. eladott gépjármű Tesla volt az idei év több hónapjában is, lekörözve bármely más elektromos, hibrid vagy hagyományos gépjárművet. Amerikában nem kapott nagy dicséretet Elon Musk járműve a díjátadókon, annak ellenére, hogy az országban több, mint 190.000 darab került eladásra. Európában viszont igen nagy örömmel fogadta minden ország a járművet, köztük Németország, ahol még díjátadón is tarolt a Tesla. A német AUTO BILD az egyik legikonikusabb autós díjátadó az országban. Sokan nem számítottak arra, hogy az idei Aranykormány díjat a Tesla Model 3 viszi majd el, olyan autókat megelőzve, mint a legújabb 3-as BMW vagy az Audi A4. A cég-nél hivatalossá vált, hogy Berlin közelében épül a következő Gigafactory. A 2021-re megépülő létesítmény a tervek szerint a Model 3 és Y-okkal fogja ellátni Európát. Ez lesz a vállalat 4. Gigafactory-ja, ami több, mint 10.000 új munkahelyet fog biztosítani a német lakosságnak. 2020-ra ígérte Elon Musk, hogy megérkezik a Tesla Roadster, ami egészen döbbenetes számokat fog produkálni.
A vállalat ezen a héten 4,29%-ot, míg az elmúlt egy hónap alatt 35,15%-ot emelkedett.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →