Skip to main content

A Nestlé élére idén érkezett új vezérigazgató, Philipp Navratil komolyan veszi azt a célkitűzését, hogy a vállalatot még hatékonyabbá és nyereségesebbé tegye. Átfogó változásokat ígért, és ennek részeként a következő két évben 16.000 főt bocsátanak majd el. A szerkezetátalakítás nem csak dolgozói létszámleépítéssel, hanem a portfólió részleges átalakításával is jár. A Nestlé igyekszik a legjobban teljesítő márkáira koncentrálni. Az új vezérigazgató prioritása, hogy a legnagyobb potenciális megtérülést kínáló lehetőségeket ragadják meg, amivel a vállalat még gyorsabban tud majd a világ változásaira és a változó gazdasági környezetre reagálni.

A szakszervezetek nem örültek a hírnek, azonban a befektetők igen. A változásokat a hosszú idő óta legjobb, harmadik negyedéves eredményekkel együtt közölték, ami hatására a vállalat részvényei hirtelen 11 százalékot emelkedtek, és az enyhe piaci korrekciót követően is 6%-os erősödéssel stabilizálódtak. Az új vezérigazgató látszólag szakítani kíván a kimért, lassú, megfontolt vállalat képével, és szeretné azt merészebbé és innovatívabbá tenni. Ezeken felül célja a költségbázis jelentős csökkentése is, első lépésként 3 milliárd svájci frankos költségmegtakarítással 2027 végéig.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://youtu.be/hdKx8g2IIIM

Leave a Reply

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.