Más konkurens gyártókhoz hasonlóan a Nio is piacra dob egy remek ár-érték arányú elektromos SUV-t. Az Onvo L90 nevű modell 193 900 jüanért, azaz kb. 10 millió forintos áron lesz kapható, ez az ár azonban a Nio akkubérlési konstrukciójára vonatkozik. A három üléssorral rendelkező autóra már elindult az előrendelés Kínában. Az autó meglehetősen nagy méretű, viszont 5m x 2m x 1,7m-es dimenziói ellenére csupán 2250 kilogramm a tömege.
A Nio elkötelezett a saját akkumulátor töltési megoldásai mellett, ennek pedig központi eleme az akkumulátor csere is. Az akkubérleti konstrukció is itt lép a képbe, a tulajdonos ugyanis így az akkumulátort egy havi kb. 125 dolláros díjért bérli. Lehetőség van az akku megvásárlására is, azonban akkor az ár kb. 12.000 dollárral növekszik. Az autó hatótávja a 85 Kwh kapacitású akkumulátor miatt kb. 605 kilométeres, ami rendkívül energiahatékonynak minősül. Az első példányokat várhatóan augusztus elsején kapják meg a vásárlók.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →




