Telemedia részvénykosár

A Microsoft az 5G-ben látja a lehetőséget

By 2019.12.02. július 3rd, 2020 No Comments
Az amerikai AT&T és a Microsoft bejelentette a partnerség következő szakaszát, amelynek célja az 5G és a digitális felhő fejlesztése.

A vállalatok még júliusban megállapodást írtak alá az 5G és a felhő innovációival való közös együttműködésről. Az 5G a következő generációs hálózati technológia, amely várhatóan megváltoztatja az emberek életét, a felhő pedig adattárolási technológiát nyújt, amely nem támaszkodik a hagyományos helyszíni adatközpontokra. A Reuters szerint az AT&T beleegyezett abba, hogy adatát és munkafolyamatait a Microsoft Azure felhőbe integrálják egy körülbelül 2 milliárd dolláros üzlet keretében. Kedden a Microsoft és az AT&T üzleti egysége bejelentette az úgynevezett „hálózati határszámítás” technológiájának kísérleti bevezetését, amely a partnerség korai eredménye.

Az előrelépés várhatóan segíteni fogja mindkét vállalat ügyfeleit az 5G előnyeinek kihasználásában, mivel az AT&T vállalata 2020 közepéig az 5G-t tervezi az Egyesült Államokban bevezetni. „Egész évben azt mondtuk, hogy a fejlesztők és a vállalkozások lesznek az 5G korai alkalmazói és ez egyaránt előtérbe helyezi ezt a forradalmat”-nyilatkozta Mo Katibeh, az AT&T Business marketing igazgatója. A Microsoft felhő alapú rendszere egyértelműen az Amazon AWS-szel kívánja felvenni a versenyt, ami a felhő alapú piac szinte felét dominálja. Megjelent az a hír is, hogy a Huawei ismét használhatja a Microsoft szoftvereit. A Microsoft többek közt Windows és Office licenceket árusít a kínaiaknak. Így az is kiderült, hogy ami nemzetbiztonságra és az Egyesült Államok külpolitikára nem jelent kockázatot, azt forgalomba hozható Kínában is. Ezért november 20-án a Kereskedelmi Minisztérium elfogadta a Microsoft kérelmét a Huawei számára történő tömegpiaci szoftverek exportjára.

A Microsoft részvény árfolyama ezen a héten 1,54%-ot, míg ebben az évben 41,68%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá