A Meta vezérigazgatója Mark Zuckerberg bejelentette, hogy több százmilliárd dollár értékben fognak beruházni mesterséges intelligencia modellek betanítását és fejlesztését támogató adatközpontok létrehozására. A Meta elkötelezett az AI területén folyó versenyben, és követi a konkurens vállalatok gyakorlatát. Több, egyenként több gigawatt kapacitású adatközpont létrejöttét tervezik, az első ilyen várhatóan már jövőre megkezdeni működését Prometheus néven.
A Meta nemrég átszervezte az AI részlegét is. Miután több a területen dolgozó munkatárs elhagyta a céget, Zuckerberg megalakította a Superintelligence Labs divíziót, ahová a világ legjobb AI szakembereit toborozza. A vezetője a korábban már a Metához csatlakozott Alexandr Wang, a Scale AI korábbi vezérigazgatója, illetve Nat Friedman, a GitHub korábbi vezetője. A 2025-ös tőkeberuházási terv 64-72 milliárd dollár, amit a Meta a hirdetési bevételeiből finanszíroz.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

