Zsófiával és Zoltánnal a találkozóra a budai VakVarjú étteremben került sor hétfőn. Az asztalnál helyet foglalva nekik egy-egy Wiener Melanget és magamnak egy VakVarjú kávét rendeltem. A találkozó elején egyeztettük, hogy az ifjú házaspár a megörökölt és összespórolt 3 millió forintot szeretné elhelyezni dolláralapú befektetésbe. Zoltán kérésére először csak beszélgettünk, majd elmeséltem, hogy olvastam egy külföldi újságban, hogy a kanadai Bombardier Inc. repülőgép- és vasúti járműgyártó cég szigorításba kezdett. Így a februárban már bejelentett 7 ezer mellett további 7500 dolgozójának az elküldését jelentette be. A cég ezzel a lépéssel évi 300 millió dollárt takarít meg, és így várhatóan 2020-ra ismét nyereségessé válik. Amerikai elemzők így azt vélik, hogy a névérték alatt most érdemes (6%-os éves kamatozással) a 2022-ben lejáró vállalati kötvénybe befektetni. Zoltánnak és Zsófiának, akik 5-7 évig nem nyúlnának a pénzhez, a biztonság mellett a rugalmasság és a pontos információ is fontos számukra. Ezért az e-heti gazdasági események felöl és a tőzsdéről érdeklődnek.
Európában hétfőn az olasz Banco Popolare és Banca Pop di Milano bejelentette az összeolvadást. Az így újonnan létrejött Bank mérleg főösszege 171 milliárd euró. A héten két országot is minősítettek a hitelminősítők. Pénteken Olaszországot a Fitch a „BBB” osztályzati sávban hagyta, de negatívra nyilvánította a minősítését. Illetve Franciaországnak a S&P nemzetközi hitelminősítő a hosszú futamidejű szuverén adósság „AA” besorolásának kilátását negatívról stabilra módosította. A kilátás felülvizsgálata elsősorban az adórendszer és a munkapiaci szabályozás fokozatos reformját tükrözi, és azt a stabilizáló hatást, amelyet e reformok várhatóan a foglalkoztatásra, a gazdasági növekedésre, a versenyképességre és a közfinanszírozási rendszerre gyakorolnak – áll a Standard&Poor’s péntek esti londoni elemzésében.
Pénteken nagy változás érkezett az európai piacon. Rég nem látott magas ponton, vagyis 10723 ponton zárt a német részvényindex, a DAX 30 vezető részvénye. Péntekre az Euro Stoxx50 3078 ponton zárt. A legnagyobb menetelést Európában a SAP és az Infenion érte el, az előbbi +2,51%-ot, az utóbbi +1,62%-ot ért el.
A hét utolsó napján volt az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése. Az EKB ezen az ülésén nem változtatott a monetáris kondíciókon és szóba sem került az eszközvásárlási program kivezetésének ütemezése – amit Mario Draghi is elismert.
A Volkswagen csoport bejelentette, hogy a prémiummárkája 25 ezer darab Audi Q7-es visszahívására készül az Egyedült Államokban.
Zoltán kérésére tájékoztattam őket, hogy Amerikában vegyesen zárt a piac. A Microsoft és az American Expressznél is csúcsok dőltek meg. Míg az előbbi cég, a Microsoft most adta ki a 3. negyedévi jelentését és az növekedésről és magas profitról árulkodott. Tehette ezt az új felhőtípusú Cloud rendszere miatt is. Így a számítástechnikai óriáscégnek 5%-kal nőtt a bevétele. Addig az American Express 10,4%-os emelkedést produkált csütörtökön a vártnál kedvezőbb eredmény megjelenésekor. A héten számolt be a Morgan Stanley, Amerika hatodik legnagyobb bankja éves összevetésben 61,7 százalékkal, 1,52 milliárd dollárra ugrott a tavalyi harmadik negyedévi 939 millió dollárról. Az eBay a héten a harmadik negyedéves adatai miatt esett, hiszen rossz és vegyes adatok mutatkoztak. Zsófiát meglepte a hír, hiszen eddig sokat vásárolt ennek a cégnek az internetes felületén. A Reynolds American rossz teljesítménye, gyengébb eredménye magával rántotta a teljes dohányipart. Péntekre az amerikai részvényindex, a Dow Jones 18146 ponton zárt. A hét nyertese emellett a McDonalds és a Walt Disney is. Amiket az osztrák, linzi központú Bank elemzői is ajánlanak vételre Fókuszkönyvükben előszeretettel. A leggyengébben szerepelt az IBM (-1,22 %) és a Verizon (-1,27%). A héten újra nyertes szektor az energetika is. Hiszen az olaj a héten folytatta emelkedését. A WTI hordónkénti ára már meghaladja az 50,74 dollárt. Meglepőek ezek az adatok, hiszen az EIA felmérésében 5,24 millió hordóval csökkentek a készletek, holott 2,7 millió hordós növekedést vártak.
Vegyesen zárt Ázsia is, a japán index emelkedett a héten. A Nikkei225 péntekre 17252 ponton, míg a Hang Seng 23443 ponton zárt. Végül is az elemzők és az amerikai dollár erősödése (a forint gyengülése) miatt, az ügyfeleim a Bank Fókuszkönyvében keresgélve amerikai vállalati kötvények vásárlása mellett döntöttek. Megvásárlásra került a Bombardier kötvény és a Vale S. A. Overseas nyersanyag és bányászati kötvény, amely ráadásul most 99,65% névértéken hozzáférhető. A megbízást követően mindannyian egy levendulás limonádéval zártuk a beszélgetést.