E-mobility vagyonkezelt részvénykosár
2028-tól minden európai BYD modell helyben készül majd
A BYD Münchenben, az IAA Mobility kiállításon bejelentette, hogy 2028-ra minden Európában értékesített autóját helyben állítják majd elő. Ezzel a vállalat kikerüli az EU Kínára kivetett elektromos-autó import vámjait. A kitűzött célt támogatja a magyarországi gyár indulása idén év végén, illetve jövőre a törökországi üzem indulása is. Rövidtávon várhatóan a BYD plug-in hybrid modelljei dominálnak majd a piacon, ahogy a vállalat 3-4 PHEV modellt jelentet meg. Később, 2027-től a luxus árkategória Yangwang márkája is megjelenik Európában. Ahogy Stella Li, a BYD egyik vezetője mondta, 2025 év végére a BYD növekedésének nagy részéért már nem a kínai piac, hanem a külföldi eladások felelnek majd.
A BYD azt is közölte, hogy az első Európában gyártott modellje a Dolphin Surf lesz – ez a kisebb modell Kínában Seagull néven az egyik legsikeresebb és népszerűbb autó. A szegedi gyár még év vége előtt megkezdi a termelést, és évente kb 150.000 autó készül majd benne. A Dolphin Surf várhatóan a 20.000 euró alatti kategóriában versenyez majd a konkurenciával. A müncheni kiállításon még egy plug-in hybridet is bemutattak: a Seal 6 DM-t, amely limuzin és kombi változatban is elérhető lesz.
Elon Musk egymilliárd dollárért vásárolt Tesla-részvényt
Elon Musk mintegy 2,57 millió Tesla-részvényt vásárolt kb. egymilliárd dolláros összértékben. Ez nála ritkaságnak számít, főleg, hogy ez a legnagyobb ilyen típusú tranzakciója eddig. A részvényesek számára ez egy bizalmi szavazatnak tűnhet a vezérigazgató felől, amit az árfolyam is lereagált: a szeptember 15-i nyitást követően 6%-kal emelkedett a Tesla árfolyama. Elemzők azonban óvatosságra intenek: ez a magabiztosság inkább a Tesla hosszútávú jövedelmezőségének szól, rövidtávon még Musk szerint is lehetnek rosszabb negyedévek, mire fellendülnek a dolgok. Ennek egyik oka, hogy a Trump-adminisztráció szeptember végével megszünteti a Tesla autókat is érintő 7500 dolláros adókedvezményt, így ezután az eladások várhatóan az USA-ban is csökkennek majd.
A Tesla robotaxi szolgáltatása lehet a vállalat jövőjének egyik alappillére. A robotaxi idén júniusban indult Austinban, majd San Fransisco-ban is. A szigorú szabályozási környezet miatt a kezdeti időben még egy segéd sofőr felügyeli az önvezető rendszert, különösen amióta a robotaxi már az autópályára is felmehet. Októberben érkezik a flottába a V14-es modell, amely Musk szerint kétszer-háromszor lesz hatékonyabb, mint egy emberi sofőr.
Telemedia vagyonkezelt részvénykosár
144 milliárd dollárt remél felhő üzletágától 2030-ig az Oracle
Az Oracle nemrég bejelentette, hogy AI-alapú felhőüzletága 144 milliárd dolláros bevételt érhet el 2030-ig. Összehasonlításképpen: idén ez a szegmens váratóan 18 milliárd dollár bevételt hoz majd a vállalatnak. A kulcs a mesterséges intelligencia és az ahhoz kapcsolódó szerződések, ugyanis az Oracle aktívan köti a partnerséget a terület szereplőivel (OpenAI, Meta, xAI). Ez hamarosan ugrásszerű bevétel növekedéshez vezethet, ami nem is fog megállni egyhamar. Az Oracle szerződésállománya 359%-kal nőtt (455 milliárd dollárra), ehhez pedig négy többmilliárdos szerződés járult hozzá.
Az Oracle jelenleg szintén a mesterséges intelligencia verseny kedvezményezettje, szolgáltatásira nagy szükség van az iparág egyre növekvő igényei miatt. Folyamatosan fektet be a saját infrastruktúra növelésébe is, főleg Nvidia chipekkel, amelyek az AI és felhőszolgáltatások alapját képezik. Ezzel a piac más nagy szereplőivel, pl. a Google-lel és az Amazonnal venné fel a versenyt. A mostani bejelentés hatására az Oracle részvényárfolyama 25%-ot emelkedett.
Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár
Új típusú iPhone-t mutatott be az Apple
Ahogy azt korábban már pletykálták, a Samsung után az Apple is bemutatott egy ultravékony mobiltelefont. Az iPhone 17 család bemutatóján debütált az iPhone Air elnevezést kapó telefon, amely mindössze 5,6 mm vastag, így a legvékonyabb iPhone, amit az Apple valaha gyártott. A vékonyságnak azonban vannak hátulütői is, ugyanis a mobilba így csak egy szerényebb akkumulátor fért el, amit bár az Apple szerint így is elég az „egész napos” használatra, a várható üzemidő jócskán elmarad majd a többi iPhone 17 modelltől.
Idén igazi meglepetést okozott, hogy bár külsőleg alig, de belsőben a szokásosnál nagyobbat lépett az alap iPhone modell előre. Végre megkapta a nagytesók 120 hertzes Pro Motion kijelzőjét, amely idén már 3000 nites maximális fényerőre is képes, és az új, továbbfejlesztett 24 megapixeles szelfikamerát is, amely a nagyobb szenzorméret miatt a telefon elforgatása nélkül képes álló és fekvőképeket készíteni egyaránt. Az iPhone 17 család Pro tagjainak sok év után megújult a kinézete, az új, nagyobb kameraszigettel (vagy ahogy az Apple hívja, platóval) ellátott hátlapi design igencsak vegyes reakciókat váltott ki a közönségből. Az új design azonban mérnöki szempontok miatt is fontos: számos apró hardver komponens kapott helyet a plató alatt, így a mobil alsó részébe egy nagyobb akkumulátort és egy fejlettebb párakamrát tudtak tenni, amely a nagyobb üzemidő és a melegedés csökkentése miatt előnyös. A Pro modellek árain enyhén emelt idén az Apple, míg az alapmodell induló ára változatlan maradt. A újdonság iPhone Air 999 dollárról indul, ami talán soknak tűnhet a sokak számára inkább design telefonnak számító modell esetében.
Best of Income vagyonkezelt részvénykosár
A TotalEnergies iraki beruházása
A TotalEnergies francia energiaóriás elindította az iraki Ratawi olajmező építésének második fázisát. Kiegészítő beruházásként egy tengervíz tisztító telepet is építenek mellé. Ez a 27 milliárd dolláros beruházás utolsó üteme. Az átadást követően a projekt megnöveli Irak olaj-, gáz- és energiatermelését, csökkentve az iráni energiahordozóktól való függőséget és vonzóbb befektetési környezetet kialakítva a külföldi vállalatok számára.
Az ún. Gas Growth Integrated Project három fő kivitelezője a TotalEnergies (45%), az iraki állami Basra Oil Company (30%) és a QatarEnergy (25%). Az iraki olajkitermelés a külföldi vállalatok tevékenységének csökkenése miatt stagnált az elmúlt években, ugyanis egyre inkább nem érte meg nekik a termelési tevékenység. Az iraki állam most új finanszírozási és tulajdonosi modellel lendítené fel az ágazatot, amely várhatóan jövő év elejétől már a 120.000 hordó/nap termelési mennyiséget is eléri. Irak hosszútávú célja, hogy az olajkitermelésben felvegye a versenyt Szaúd-Arábiával, amely naponta 12 millió hordónyi olajat termel, ami a világ szükségletének tizedét fedezi.
Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár
Eladja biometán részlegét az Air Liquide?
Az ipari gázt gyártó francia Air Liquide a biometán részlegének eladását fontolgatja, hogy ezentúl a fő tevékenységi körbe tartozó ipari és egészségügyi felhasználású gázok termelésre fókuszáljon. A tranzakció az előkészületek szerint 585 millió dolláros lehet. Az Air Liquide jelenleg 29 biometán termelő egységet üzemeltet globálisan, ezzel a világ biometán termelőinek élvonalába tartozik. 2024-ben a biometánhoz köthető befektetések értéke elérte a 28 milliárd eurót, és előrejelzések alapján 2035-ig ötszörösére nő iránta a globális igény, azonban ez a fejlődő piacokon 15%-kal kevesebb lehet.
Az Air Liquide augusztus végén felvásárolta a dél-koreai DIG Airgas-t 3,3 milliárd dollárért. Ezzel a francia óriás megerősíti jelenlétét az ázsiai piacon és Dél-Koreában, ami a világ negyedik legnagyobb ipari gáz felhasználó piaca. Az akvizíció már egy éven belül megtérülhet a vállalatnak, és nettó nyereséget termelhet már a jövő évet követően. A DIG Airgas felvásárlása az Air Liquide legnagyobb tranzakcióját jelenti az elmúlt tíz évben, az ügylet várhatóan jövő tavasszal zárulhat le.
Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár
Jelentős beruházást jelentett be a Nestlé Brazíliában
A Nestlé bejelentette, hogy 2028-ig kb. 157 millió eurónak megfelelő összegért fektet be az Araras városában található instant kávégyár korszerűsítésének és bővítésének keretén belül. Ez a része egy átfogó fejlesztésnek, amely 1,1 milliárd euró összegben valósul meg 2028-ig. A mostani korszerűsítés már mesterséges intelligenciával is támogatott kávékivonatoló sort is magában foglal, amely növeli a hatékonyságot, a hibák kiszűrését és az előrejelzési pontosságot. Ez mintegy 10%-os kapacitásnövekedést is jelent. Az ararasi üzem évente 33.000 tonna Nescafé terméket állít elő.
Az elmúlt időben egy botrány is zavart okozott a Nestlé vezetőségében, ugyanis egy éven belül már a második vezérigazgató távozik a cég éléről. A befektetők most Paul Bulcke elnök távozását kérik, akinek a cégen belüli pozíciója a covid utáni üzletpolitika miatt is megrendült, és az elmúlt időszak döntései is aláássák a tekintélyét. Bulcke hivatalosan 2026 tavaszáig van a pozícióban – ezt két és fél hónappal ezelőtt ő maga jelentette be.
Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár
Az Alphabet értéke is elérte a 3 ezer milliárd dollárt
Az Alphabet részvényei az elmúlt időszakban dinamikusan emelkedtek, így a vállalat értéke elérte a 3000 milliárd dollárt. Ezzel az Alphabet csatlakozott az Nvidiához, az Apple-höz és a Microsofthoz. Idén a vállat részvényei már 30%-ot emelkedtek. A mostani emelkedések mögött az a kedvező bírósági döntés áll, ami lehetővé tette, hogy ne kelljen feldarabolni a vállalatot, illetve értékesíteni a Chrome böngészőt vagy az Android operációs rendszert.
A Google közben megállapodást kötött a Revoluttal: a fintech cég a Google Cloud szolgáltatásait fogja igénybe venni, hogy támogassa a globális bővülést. A több évre szóló, több millió dolláros egyezmény keretén belül a Revolut teljes üzleti tevékenységét fejleszti majd a Google, és a Gemini mesterséges intelligencia modellt is használja majd a biztonság növelésére, a termék portfólió alakítására és az ügyfelek gyorsabb kiszolgálása érdekében. A Revolut ügyfélköre jelentősen bővült az elmúlt években, így érthető, hogy szeretnének még hatékonyabb és biztonságosabb működést.
Healthcare vagyonkezelt részvénykosár
A Novo Nordisk leépítésre kényszerül
A Novo Nordisk bejelentette, hogy szerkezetátalakítást eszközölnek a vállalaton belül, ennek keretében pedig mintegy 9000 munkavállalótól kénytelen megválni. Ez a dán gyógyszergyártó alkalmazottainak 11%-a. A 9000 munkahelyből 5000 Dániában érintett. A Novo Nordisk szerkezetátalakítása mintegy 8 milliárd dán koronába, azaz 1,25 milliárd dollárba kerül, ezt az összeget pedig jövő év végéig szeretnék megtakarítani. A pénzből az elhízás és a cukorbetegség elleni gyógyszereiket fejlesztik majd. A vezérigazgató elmondása szerint a piaci változásokhoz igazodva növelniük kell a hatékonyságot és a beruházásokat oda kell fókuszálni, ahol a legnagyobb piaci hatást érhetik el.
A dán gazdaságot idén két dolog fékezi: a vámok és a Novo Nordisk Korábban 10-16 százalékot, most már csak 4-10%-os növekedést várnak. Az újabb csökkentés nem jön jól az amúgy is nehéz helyzetben lévő gyógyszergyártó számára: bár a gyógyszereket illetően az elmúlt időszakban napvilágot láttak jó hírek, a növekvő versennyel és strukturális gondokkal küzdő Novo Nordisk július végén mintegy 30%-ot veszített piaci értékéből. A részvény árfolyama azóta újra emelkedésnek indult, de még így is bőven a nyári eleji szint alatt van.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →


