E-mobility vagyonkezelt részvénykosár
Hosszútávra tervez a BYD Európában
A BYD elkötelezett a Kínán kívüli terjeszkedésre, és az európai piac is kiemelten fontos számukra. Korábban felmerült azonban, hogy a szegedi gyár termelése csak jövőre fog elindulni, miközben Törökországban a vártnál hamarabb kezdik meg a gyártást. A gyártó ezt cáfolta, elmondásuk szerint a szegedi gyárral kapcsolatban minden a tervek szerint fog alakulni. Ez vonatkozik a még idén beinduló termelésre és a termelési kapacitásra is, ami a tervek szerint kb. 300.000 jármű évente. A BYD azt is elmondta, hogy már megkezdte a tárgyalásokat a viszonteladó cégekkel is.
A BYD számára ez a lépés azért is fontos, mert jelenleg 17%-os vámok terhelik a járművek európai piacra való behozatalát. Jelenleg 20 európai országban vannak jelen, több piacra az elmúlt hónapokban léptek be. Terveik szerint 2030-ra a globális eladásaik 50%-a már Kínán kívülről származik majd.
Kaliforniában is elindult a Tesla robotaxi szolgáltatása
A texasi Austin után Kalinforniában is elindult a Tesla robotaxi szolgáltatása, méghozzá a San-Fransisco-i öböl térségében. A terület több várost is lefed, összesen kb. 130 kilométeres hosszúságban. A lefedettséggel már most piaci előnyt szereztek a rivális Waymo szolgáltatásával szemben. A Kalifornia állami szabályok szerint azonban több ezer kilométert kell megtenniük baleset nélkül ahhoz, hogy a teljes önvezetésre megszerezzék az engedélyeket. Amíg ez meg nem történik, addig biztonsági sofőr felügyeli az utazásokat.
A Samsung után az LG-vel is komoly megállapodást kötött a Tesla, ezúttal LFP akkumulátorok szállításáról. A Tesla még idén saját LFP cellák gyártását tervezi az ipari és otthoni felhasználású energiatárolókhoz, ennek kiegészítése a mostani 4,3 milliárd dollár értékű beszállítói szerződés is.
Telemedia vagyonkezelt részvénykosár
A Microsoft is elérte a 4000 milliárd dolláros piaci értéket
Az Nvidia után a Microsoft is elérte a billió dolláros piaci értéket, miután július 31-én öt százalékot emelkedett a részvényeinek árfolyama. A Microsoft értékének növekedéséhez erőteljesen hozzájárultak a nemrég közzétett második negyedéves eredmények, amelyek jobbak lettek, mint ahogy az elemzők várták.
A Microsoft a második negyedévben 76,44 milliárd dolláros bevételt ért el, miközben az elemzők 73,81 milliárd dollárt vártak. A részvényenkénti nyereség 3,65 dollár lett a vár 3,37 dollár helyett. Nagyon sikeresnek bizonyult a felhőszolgáltatási szegmens, főleg az Azure, amely bevételei 39%-ot nőttek. A vállalat szintén komolyan veszi az AI versenyt, jelenleg több, mint 30 milliárd dollárt tervez befektetni adatközpontok építésébe. Egyre népszerűbb a saját AI chatbot megoldásuk, a Copilot is: havonta már 100 millióan használják közvetlenül, az egyéb szolgáltatásokba és termékekbe integrálva pedig már 800 millióan.
Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár
Üzleti titkok szivárogtatásáért indít eljárást a TSMC
A tajvani TSMC, amely a világ legnagyobb chip bérgyártója bejelentette, hogy a cég egykori dolgozói üzleti titkokat szivárogtathattak ki, ezért megtették a szükséges jogi lépéseket és kivizsgálást indítanak. A TSMC belső monitorozási rendszere még a folyamat elején felfedezte a visszaélést, amely a jelenleg legkorszerűbb 2 nm-es gyártási technológiával kapcsolatos folyamatokat érintette.
A TSMC jelenleg a globális chipgyártás élvonalába tartozik, legnagyobb ügyfelei között olyan vállalatokat találunk, mint az Apple vagy az Nvidia. A mesterséges intelligencia szerepének növekedése a vállalat eredményein is meglátszik, az idei második negyedévben 61%-os növekedést értek el az egy évvel korábbihoz képest. A TSMC bevétele 31,7 milliárd dollár lett, ami 38,65%-os növekedést jelent a tavalyi második negyedéves bevételhez képest.
Best of Income vagyonkezelt részvénykosár
Csökkent a Volkswagen nyeresége a második félévben
A Volkswagen Csoport 82 milliárd euró bevételt szerzett a második negyedévben, ebből 2,3 milliárd euró lett a nyereség. A teljes bevétel így 3%-ot, de a nyereség 36%-ot esett az előző negyedévhez képest. 2025 első félévében így összesen 158 milliárd eurós bevételt szereztek, ami nagyjából megegyezik az egy évvel ezelőtt elért eredménnyel.
A Volkswagen eredményeit erőteljesen befolyásolta a vámháború és annak következményei. Elmondásuk szerint 1,3 milliárd euró veszteséget okoztak a vámok, vállalati átalakítások 700 millióba kerültek, azonban a maradék kiesésért a prémium elektromos autók eladásainak csökkenése felel. Hiába nőttek jelentősen az elektromos autók eladásai, a prémium modellekből kevesebb fogyott, így az autós szegmens eredménye a felére, 4,8 milliárd euróra esett vissza. Pozitívum lehet a vállalat számára az USA EU-val való megegyezése, amely a korábbi autóipari vámokat 15%-ra csökkentette.
Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár
A Vestas beszállítója lett a Nippon Steel
A japán Nippon Steel együttműködési megállapodást írt alá a Vestas Wind Systems-szel. Ez alapján a japán vállalat szállít acélt a Vestas európai, ázsiai és japán szélerőműveihez. A japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium számára ez egy fontos lépés afelé, hogy megerősítse a szélenergia-termelés helyi ellátási láncait és csökkentse az importtól vagy a fosszilis tüzelőanyagoktól való függést. Az ország sokat épít a tengeri szélenergiára, ennek kihasználásához pedig a helyben gyártott szélerőművek hatékony megoldást jelenthetnek.
A már korábban is kapott megrendelést Japán területén, egy 375 MW-os szélenergia parkra az ország északi részén. Több másik országban is aktívan terjeszkednek, nemrég Chile, Románia, az USA, Finnország, Németország, Franciaország és Görögország is rendelést adott le szélerőmű parkok építésére. A Vestas ezzel összesen már 88 országban épített ki összesen 189 gigawatt teljesítményű szélerőművet.
Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár
Forradalmi gyógyszerrel állhat elő a Roche
A Roche folyamatosan teszteli a trontinemab nevű gyógyszert, amely jelenleg nagyon ígéretes eredményeket mutat a demencia és az Alzheimer-kór kezelésében. A trontinemab úgy lett kifejlesztve, hogy közvetlenül az egysejteket eltömítő, károsodást okozó és a funkciókat megzavaró fehérje lerakódásokat vegye célba, és úgy tűnik, hogy más korábbi gyógyszereknél hatékonyabban végzi ezt. A második fázisú eredmények szerint 28 héten belül 10 betegből 9 esetében eltávolította a fehérje lerakódásokat és megszüntette a betegség látható jeleit.
A Roche most azt vizsgálja, hogy a gyógyszernek milyen hatása van a betegek memóriájára. A 18 hónapos vizsgálatot 1600 alannyal végzik el. Egy másik kutatás arra irányul majd, hogy megelőzésre lehet-e majd használni, amihez további előny, hogy eddig erősebb hatást és kevesebb mellékhatást tapasztaltak. A korábbi gyógyszerek a betegek intenzívebb monitorozását igényelték, az új gyógyszer ezen a téren is sokkal ígéretesebb.
Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár
Az Alphabet a keresési és hirdetési üzletág sikeréről biztosította a befektetőket
A Google, és anyacége az Alphabet korábban megingathatatlan előnnyel rendelkezett a webes keresési és hirdetési szegmensben, a mesterséges intelligencia térhódítása és az egyre erősödő riválisok azonban már érezhető fenyegetést jelentenek a piaci dominanciára. Az Alphabet ezért kénytelen részt venni az AI versenyben és az ahhoz kapcsolódó elengedhetetlen beruházásokban is, amelyek emelt kiadásokat, rövid távon pedig a nyereségesség csökkenését jelentheti. A vállalat éppen ezért szükségét érezte annak is, hogy befektetőit biztosítsa afelől, hogy ezen beruházások nem jelentenek hátrányt, hanem éppen a versenyképesség fenntartását célozzák.
Az Alphabetet nem csak az olyan versenytársak, mint az OpenAI vagy a Perplexity megerősödése fenyegeti, de a vállalat monopol helyzetét vitató, a feldarabolás rémével fenyegető bírósági perek is. Ilyen kontextusban igyekeznek megszilárdítani pozíciójukat, kiterjeszteni a Gemini AI modelljüket minél több felhasználó számára, és integrálni a Google keresőbe is. Ezzel a hirdetési üzletág számára is lendületet adnak, amely még vonzóbbá teheti a vállalat felületeit hirdetési kampányok futtatására.
Healthcare vagyonkezelt részvénykosár
Az EssilorLuxottica második negyedéves eredménye
Az EssilorLuxottica stabil, 7,3%-os bevételnövekedést ért el a második negyedévben és az első félévben. A vállalat által forgalmazott mesterséges intelligencia szemüvegek egyre növekvő népszerűségnek örvendenek. A Ray-Ban és a Meta együttműködése révén létrejött szemüvegek eladásai 200%-ot nőttek az első félévben, míg az Oakley és Meta által közösen fejlesztett szemüvegek nemrég értek el a piacra. A vállalat elkötelezett, hogy úttörő legyen a szemüvegek, mint következő számítástechnikai platformok létrehozásában, ahol összeolvad az AI, a szenzoros technológia, és az egészségügyi adatok figyelése is.
Az innovatív megoldások elősegítésére az EssilorLuxottica bejelentette, hogy felvásárolja az Automation & Robotics vállalatot, amely az optikai lencsék minőségellenőrzésére szolgáló automatizált rendszerek tervezésében és gyártásában jár az élen. Támogatják a lencsegyártókat a teljes termelési folyamataik digitális átalakításában. Az Essilor az akvizícióval tovább emeli az iparági mércét a minőség és kiválóság tekintetében, olyan új termékkategóriák terén is, mint a viselhető eszközök.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →



