Skip to main content

E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Már egymillió fölött a BYD Seagull eladási száma

A BYD legolcsóbb járműve, a 10.000 dollár alatt kapható Seagull elérte az egymillió eladott példányszámot. Ez a BYD legkelendőbb járműve is, így ne csoda, hogy a globális piacon is hódítanak vele. A 2023 áprilisában debütált jármű Kínában 2024-ben a Tesla Model Y-al fej-fej mellett a legkelendőbb EV volt, majd novemberben minden autós eladást felülmúlt, még a benzinmotoros járművekét is. Az idén májusban eladott 60.000 Seagull autóval már 993.000 volt ez a szám, júniusban pedig elérték az egymilliót.

A BYD június elején árháborút robbantott ki Kínában, a Seagull-t például mindössze 7800 dolláros áron már meg lehetett venni. A különféle modellek 305 és 405 km futótávval bírnak, és idéntől már díjmentesen megkapják a BYD saját okos vezetői rendszerét is. A brit piacra a Seagull Dolphin Surf néven érkezett, és bár itt kb. 25.000 dollárba kerül, még így is az egyik legolcsóbb elektromos autó. A bővített, 507 km futótávú verzió itt 30.000 dollárba kerül.

 

Továbbra sem remekel a piacokon a Tesla

 

A kínai autós regisztrációs számokból következtethetünk a Tesla eladásai számaira. Az első negyedévben a kínai jelentette a Tesla legstabilabb piacát, azonban az egy évvel ezelőtti szinthez képest itt is visszaesést látunk. Eddig 2025-ben 7%-kal csökkentek az eladások, a második negyedév pedig eddig 17%-kal marad el a tavalyi év hasonló időszakától. Májusban 38588 járművet adott el a Tesla Kínában, ami 30%-os csökkenés a tavalyi májushoz képest.

A vetélytársak sem késlekednek, ugyanis a piaci részesedést veszítő Tesla helyére igyekeznek saját járműveikkel benyomulni – első sorban a helyi, kínai gyártók. Ilyen a Xiaomi is, amely az új YU7-es crossoverét a Model Y direkt versenytársának szánják, és azt a tervezettnél egy hónappal korábban piacra is dobják. A Wells Fargo elemzése szerint a pénzügyi évben 21%-kal csökkenhetnek a Tesla eladásai, a részvényét pedig a robotaxi és a politikai narratívák határozzák majd meg.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

2026-ban tényleg érkezhet az összehajtható iPhone

Az összehajtható telefonok ma már nem számítanak újdonságnak, az Apple azonban a versenytársaktól lemaradva még mindig nem jelentetett meg ilyen készüléket, első sorban a technológia kiforratlanságára hivatkozva. Ez változhat jövőre, ugyanis az Apple már be is rendelt 7-8 millió hajlítható kijelzőt a legnagyobb riválisától, a Samsungtól. A Samsung idén már a hetedik generációt adja ki a saját összehajtható telefonjából, így van hova felfejlődnie az Apple-nek.

A piaci becslések szerint 2-3 év alatt kb. 15 millió fogyhat az első összehajtható iPhone-ból, és valószínűleg az árát is igencsak megkérik majd. A tömeggyártás várhatóan 2026 második felében kezdődhet meg. A jövőre érkező sima iPhone-okról is hallani már egy újdonságot: végre a kijelző alá rejtheti az Apple a FaceID-t, így csökkentve a képernyőn a kamerakivágás méretét.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Amazon vezérigazgató: az AI alapjaiban változtatja meg a vállalkozások lehetőségeit

Andy Jassy vezérigazgató egy céges belső levélben írt nyíltan arról, hogy a mesterséges intelligencia egy egyszer-egy-életben lehetőség technológiailag, és alapjaiban fogja megváltoztatni a vásárlók és vállalkozások lehetőségeit. Kifejtette, hogy az Amazonnál is átalakulás zajlik, a generatív AI-nak köszönhetően egyes munkákat kevesebb, míg más munkákat több ember fog végezni a jövőben. Azt tanácsolta, hogy az emberek tájékozódjanak, képezzék magukat a mesterséges intelligencia terén, mert hamarosan új szakértelemre lesz szükség a piacon – és valószínűleg más állások náluk is emg fognak szűnni.

Az Amazon már az AI láz elejétől kezdve a technológia használatának éllovasa. Jelenleg is több, mint ezer generatív AI eszközt használnak, vagy fejlesztenek éppen. A raktáraikban már több százezer robot dolgozik, egyes modellek már tapintásérzékelőkkel felszerelve, és hamarosan a humanoid robotokkal való kiszállítással is kísérletezni kezdenek majd.

 

Best of Income vagyonkezelt részvénykosár

 

Megvan a Stellantis új vezére

A Stellantis már tavaly december óta keresett vezérigazgatót, amely végül a Fiat Chrysler veteránja, az olasz Antonio Filosa lett. Filosa jelenleg az amerikai régió operatív vezetője és a globális minőségügyi főnök, június 23-án vette át a vezérigazgatói széket. A Stellantis az elmúlt fél évben kifejezetten nehéz időszakon ment keresztül, így a vezérigazgatói pozíció sem lesz túlságosan egyszerű számára.

A Stellantis portfóliójába jelenleg 15 márka tartozik, így Filosá-nak lesz feladata bőven: stabilizálni a gyártási folyamatokat és eladásokat, megőrizni a versenyképességet a vámháborús időszakban és egy stabil, hosszútávú stratégiát kialakítani. A Stellantis jelenleg a Maserati márkával került nehéz helyzetbe, ugyanis az olasz luxus-autó márka igencsak veszteséges számára. Egyes hírek szerint a teljes eladást is megfontolják, Kínából pedig már jelentkezett is rá vevő.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A sörgyártást is segíti mesterséges intelligenciával az SAP

A Heineken és a Budweiser Budvar is az SAP mesterséges intelligencia és felhő megoldásait használja a hatékonyabb termelés elérése érdekében. A Budweiser Budvar sörét a mai napig hagyományos cseh sörfőzdében állítják elő, a cégnek azonban fontos lett, hogy növelje hatékonyságát, skálázhatóságát miközben a minőségét és hitelességét is megtartja. AZ SAP felhőalapú megoldásaival számos folyamatot egyszerűsítettek, központosítottak, racionalizálták a pénzügyi folyamatokat.

A Heineken bevezette első AI chatbotját, a „Hoppy”-t, hogy az SAP üzleti platformján futva egyszerűsítse a 70 országban működő márka üzleti folymatait és valós idejű adatokkal segítse munkatársait. A biztonság és a hatékonyság növelésével egyszerűsítették az adatgyűjtési munkafolyamatokat, jelentős időnyereséget érve el. Az SAP az idei Sapphire konferenciáján új technológiai megoldásokat is bemutatott, amelyek AI-ügynökök segítségével teljesen megreformálnák a vállalati szoftverek világát.

 

Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Sikeres kísérleteken van túl a Novo Nordisk gyógyszere

Az elmúlt időszakban több csalódást keltő klinikai tesztet közölt CagriSema nevű gyógyszeréről a dán cég, így kiemelkedően fontos számukra az, hogy az új, amycretin hatóanyagú gyógyszerük viszont sikereket ért el a korai tesztek során. A 36 hetes periódus során túlsúlyos egyének körében a gyógyszer 24%-os testsúlycsökkenést eredményezett, és mind az injekció, mint a tabletta formája kezelhető mellékhatásokat okozott csak.

A második fázisú tesztek jövőre kezdődhetnek, és még évekig eltarthat, mire a hatóságok engedélyezik, de a korai tesztek igencsak ígéretesek. A Novo Nordisknek szüksége is van ilyen sikeres gyógyszerekre, ugyanis egyre inkább erősödik a konkurencia a gyógyszergyártó piacon is, első sorban az Eli Lilly, a Novo Nordisk egyik legnagyob riválisa.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Az AMD-vel közösen fejleszti az Xbox termékeit a Microsoft

Az Xbox többéves együttműködési szerződést kötött az AMD-vel újgenerációs termékek chipjeinek gyártására. Várhatóan a termékek széles körében alkalmazzák majd, PC-k, konzolok, kézikonzolok, felhőszolgáltatások és kiegészítők terén is. A két évtizedes együttműködés célja az Xbox játékeszközeinek innovatív és naprakész fejlesztése, illetve az AMD kifejezetten játékokra optimalizált chipjeinek létrehozása.

Az AMD az AI megoldások terén is igyekszik az iparág élvonalában járni, nemrégiben az Advancing AI 2025 eseményen ismertette együttműködését olyan vállalatokkal, mint a Meta, az OpenAI és a Microsoft. Az OpenAI azonban egyre inkább igyekszik eltávolodni a Microsoft-ttól, ugyanis igyekeznek kitettségüket csökkenteni és diverzifikálni a kapcsolati hálójukat. A Microsoft eddig 14 milliárd dollárt fektetett a vállalatba.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Áttörő sikert ért el a Gilead HIV-gyógyszere

A Gilead Sciences által kifejlesztett lenacapavir nevű gyógyszert engedélyezte az FDA. A gyógyszer a HIV fertőzés megelőzésére szolgál, és 99-100%-os eredményt ért el a klinikai tesztek során még akkor is, ha évi két adagot kaptak belőle az alanyok. A lenacapavir antiretrovirális, azaz a HIV kezelésére szolgáló verziója már 2022-ben engedélyt kapott a hatóságoktól. A mostani engedély tehát a vírusfertőzés megelőzésére szól, azonban egy nagyon komoly hátránya még mindig van: az ára. A Yeztugo néven forgalmazott lenacapavir PrEP készítmény injekciónként 14.000 dollárba, azaz kb. 5 millió forintba kerül.

A Gilead első negyedéves eredményeihez a HIV és a májbetegségek kezelésére alkalmas gyógyszerek iránti kereslet volt a húzóerő. A mostani eredmény várhatóan pozitívan befolyásolja majd a második negyedéves és az éves eredményeket, tovább erősítve a gyógyszergyártó szerepét a jelenleg gyógyíthatatlan betegségek kezelése és megelőzése terén.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Leave a Reply

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.