Skip to main content

E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A vámháború ellenére is kiépíti új adatközpontjait a Google

A Google anyacége, az Alphabet továbbra is elkötelezett a 75 milliárd dolláros adatközpont-fejlesztési tervei mellett. A vámháború és a bizonytalan gazdasági helyzet sem tántorítja el a projekttől, ugyanis nem szeretne a mesterséges intelligencia terén zajló egyre nagyobb versenyben lemaradni.

Az Alphabet vezérigazgatója tájékoztatta a befektetőket, hogy ez a beruházás a chipek vásárlását és a szerverek kiépítését szolgálja, így az alap szolgáltatásokat és a mesterséges intelligencia fejlesztéseket egyszerre tudják erősíteni. A vámok és a bizonytalan piaci környezet ellenére az ügyfelek igényei is nőnek, így nem engedhetik meg, hogy kevesebb tőkét fordítsanak a fejlesztésre.

 

500 milliárd dollár értékben tervez MI-termékeket gyártani az Nvidia

A következő négy évben akár 500 milliárd dollár értékben tervez mesterséges intelligencia termékeket gyártani az Nvidia. Ezek az Egyesült Államokba tervezett új üzemekben jönnének létre a Houstonban és Dallasban épülő szuperszámítógép-gyárakban. A gyártás már bő egy éven belül megkezdődhet, ehhez pedig két bérgyártó partnercég, a Foxconn és a Wistron segít majd.

Nemcsak az Nvidia, hanem a többi amerikai technológiai vállalat is egyre több pénzt költ a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Idén várhatóan 371 milliárd dollárt költhetnek a számítási kapacitások növelésére, ez 44 százalékos ugrás az előző évhez képest.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Elindult az Amazon új MI-modellje, a Nova Act

Az Amazon Nova Act nevű mesterséges intelligencia modelljét arra tervezték, hogy önállóan végezzen el bizonyos feladatokat a böngészőben. Ez még elsősorban fejlesztési előzetesként elérhető, de ha eljut a nagyközönséghez, akkor képes lehet egész sok mindenre: bevásárlása, komplex keresésekre, események tervezésére stb. Képes részletes instrukciók követésére, így az egyedi instrukciókkal sajátos szabályok szerinti munkavégzésre is rá lehet bírni.

A termék az Amazon Artifical General fejlesztése, amely célja, hogy több olyan MI-modellt is létrehozzon, amelyek összetett feladatok elvégzésére képesek. Az Amazon ezzel olyan konkurensek hasonló megoldásaival venné fel a versenyt, mint pl. az OpenAI, A Clause vagy a Google.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Elkezdődött a Metával szembeni trösztellenes ügy tárgyalása

Az amerikai verseny- és fogyasztóvédelmi szervezet még tavaly indított trösztellenes eljárást a Metával szemben, amely szerint a vállalat az Instagram 2012-es és a WhatsApp 2014-es felvásárlásával monopóliumot hozott létre magának. A tárgyalás valószínűleg több hétig is el fog tartani, és maga Mark Zuckerberg is tanúskodni fog. Ha a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) megnyeri a pert, az is lehet, hogy a Metának el kell adnia az Instagramot és a WhatsAppot.

Több, mint tíz évvel ezelőtt maga az FTC vizsgálta felül és hagyta jóvá a két konkurens platform felvásárlását, így a Meta szóvivője szerint az eljárás azt üzeni, hogy egy ilyen döntés sem végleges. Az FTC ugyanakkor kötelezettséget vállalt az eredmények nyomon követésére, és azért indult eljárás, mert a Google-höz hasonló monopol szituáció alakult ki. A Google ellen jelenleg is zajlik a keresőmotorok piacán való monopol helyzet miatt egy hasonló ügy.

 

Best of Income vagyonkezelt részvénykosár

 

Beperelte a Duracellt a BASF

A két vállalat korábbi együttműködése balul sült el, ugyanis a BASF állítása szerint a Duracell elemgyártó kereskedelmi titkokat lopott a lítium-akkumulátor technológiával kapcsolatban. A BASF jelenleg a világ legnagyobb vegyipari cége, azonban a közelmúltban meggyűlt a baja az emelkedő energiaárak és a kínai kereslet csökkenése miatt. A kilábalás egyik megoldásaként fogtak bele lítium-ion akkumulátorok gyártásába újrahasznosított fémekből, ehhez kerestek partner céget.

A BASF létrehozott egy nagy teljesítményű katód anyagot, de a Duracell ezt egy harmadik féllel is megosztotta, nagy anyagi károkat okozva a német vállalatnak. A BASF jelenleg pénzügyi kártérítést és a kiszivárgott információk megsemmisítését kéri.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

Üdvözölte az 500 milliárd eurós német infrastrukturális alapot a Geberit

Miközben a globális kereskedelmi és gazdasági helyzet meglehetősen bizonytalan, a vízvezeték-alkatrész gyártó Geberit pozitívan tekint a jövőbe, főként a Németország által bejelentett 500 milliárd eurós infrastrukturális alapnak köszönhetően. Európa jelenleg gazdasági nehézségekkel küzd, és az amerikai vámok sem segítenek a helyzetén, a svájci vállalat azonban úgy véli, hogy ez nem lesz jelentős hatással a cégre. 2025-ben az építőipar áteshet a mélyponton, a gazdaságélénkítő projektek pedig új lendületet hozhatnak az építőiparnak, így a Geberit számára is.

2024 egy kihívásokkal teli év volt a Geberit számára, amely 762 millió svájci frank operatív profittal zárta az évet. A vállalat januári közleménye szerint a 2024-es év eladásai megegyeztek a 2023-as eladásokéval (3.09 milliárd svájci frank)

 

Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Visszaesett a Novo Nordisk részvénye, de az elemzők optimisták

A dán Novo Nordisk részvényei márciusban a legmeredekebb havi esést mutatták 2002 júliusa óta: 27%-os esést láthattunk. Európa legnagyobb gyógyszergyártó cége így elvesztette a legértékeseb európai cég címet is, ugyanis az LVMH és az SAP is megelőzte.

A Novo Nordisk teljesítményét nagyban befolyásolja a növekvő konkurencia, első sorban az amerikai rivális, az Eli Lilly térnyerése. A jövőbeli kilátásokon nem segít az sem, hogy az USA a gyógyszerek importjára is vámot vetett ki, így az egyik legnagyobb piacnak számító Egyesült Államokban is kevesebb bevételt remélhetnek. Az elemzők azonban optimisták hosszútávon, a pozitív becslések szerint a következő egy évben akár 60%-os növekedést is láthatunk a Novo Nordisk-től.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Osztalékemelést és 5 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást jelentett be a Colgate-Palmolive

2025 második negyedévétől növeli az osztalék mértékét a Colgate-Palmolive. Az új osztalékarány 2.08 dollárra emelkedik részvényenként. A vállalat töretlenül fizet osztalékot már 1895 óta. Ezzel együtt 2022 után egy újabb 5 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is meghirdettek, fenntartva azon igyekezetét, hogy a pénze egy részét a részvényesekhez juttassa vissza.

A Colgate-Palmolive április 25-én jelenti be az első negyedéves eredményeit. A vállalat 2024-ben sikeres évet zárt, eladásai első alkalommal haladták meg a 20 milliárd dolláros értéket.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Jó eredménnyel zárta az első negyedévet az Abbott

Erős és fenntartható növekedés – így jellemezte első negyedéves eredményeit az Abbott. Elmondásuk szerint a diverzifikált üzleti modelljüknek köszönhetően még a piaci bizonytalanság idején is sikerült megőrizniük stabilitásukat. A globális eladások 10,4 milliárd dollárt tettek ki, ez közel hét százalékos növekedést jelent. Különösen erős volt a cukorbetegség gyógyítását célzó megoldások piaca, ott átlagosan közel 20%-os, az Egyesült Államokban egyenesen 27%-os növekedésről számoltak be.

Az Abbott az első negyedév során is folytatta új termékeinek bevezetését és számos befektetési projektet is. 2025 végére érhet révbe egy 500 millió dolláros befektetés az Illinois és Texas állam beli gyártási kapacitás növelésére. Több jelentős eredményt is elértek új szív- és érrendszeri gyógymódok kísérletei során, a pitvarfibrilláció kezelésére szolgáló Volt rendszer használatát pedig 2025 második felében tovább bővíthetik az EU-ban.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Leave a Reply

Close Menu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.