Telemedia részvénykosár

A Facebook nyerné meg a választásokat

By 2019.08.21. július 2nd, 2020 No Comments
Facebook – A világ legnagyobb közösségi médiája sok szerepet tölt be az életünkben. Azon kívül, hogy tartani tudjuk bárkivel a kapcsolatot, még kereskedni is lehet a felületén.

Mark Zuckerberg platformjának célja, hogy a hirdetések minél több emberhez jussanak el, viszont ez nem csak az átlag felhasználónak kedvez, hanem például az amerikai elnöknek. Donald Trump az idei évben eddig fél millió dollárt költött Facebook hirdetésekre Texasban, ezzel szélesítve választói körét a nemsokára érkező előválasztásokra. Az elnök évek óta széles körben használja a Facebook-ot. A 2016-os választás után Trump marketing igazgatója, Texan Brad Parscale azt mondta, hogy a kampány hirdetésekre szánt összeg nagy részét az elnök a Facebookon költötte el. Nem csak a jelenlegi amerikai elnök, hanem az egykori szenátorjelölt O’Rourke is használta ezen funkciót, és több mint 6,3 millió dollárt költött saját Facebook hirdetéseire. Ráadásul a hét elején derült az ki, hogy lehallgatta a Facebook a Messenger beszélgetéseket.

A Facebook vezetői megerősítették, hogy felhagytak a lehallgatással már egy hete. Majd a vállalat képviselői elmondták azt is, hogy az alkalmazottak munkájára azért volt szükség, hogy a hangfelismeréssel kapcsolatos mesterséges intelligencia működését tesztelhessék. Hanganyagokat pedig csak olyan felhasználóktól gyűjtöttek és írattak anonimként, akik ehhez hozzájárultak.

A Facebook részvényei a héten 1,66%-ot korrigáltak és a hétvégére 165,70 eurón zárt.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá