Az Albemarlhoz hasonló profilú vegyipari cég az SQM is, ami szintén érdekelt az elektro-mobilitásban, hiszen számos terméket fejleszt, amik az akkumulátorgyártásban nélkülözhetetlenek.

2017 jó év volt ennek az iparágnak, csaknem duplázódott az árfolyam. A zölddel kiemelt emelkedő trendvonal mentén emelkedik az árfolyam, idáig nem sikerült letörnie, csak kisebb leszúrások történtek. Az őszi csúcs során az exponenciális ívű emelkedést heves korrekció követett, amit a trendvonal támasz szerepe tudott lecsillapítani, illetve az is közrejátszott, hogy az 52 dollár körüli szint a nyár óta tartó emelkedő szakasz 38,2%-os korrekciós szintje is egyben. Jelenleg a sárgával kiemelt árbocszalag alakzat lehet mérvadó, ami további emelkedésnek ágyazhat meg. Az indikátorok közül a sztochasztik mutat meggyőző vételi jelet, a CCI és RSI pedig újfent elég közel kerültek a túlvett zónához, valamint az eladási szignál óta nem volt lehetőségük elég mélyről fordulni.

Ezek alapján úgy vélem, lehet még oldalazás, vagy további esés is, főleg ha belegondolunk, hogy az árbocszalag rossz esetben még dupla csúccsá is válhat, vagyis nagyobb esés is lehet belőle.

Szólj hozzá