Az Omega Healthcare Investors hetes felbontású grafikonján 2011 óta stabil emelkedő szakaszt láthattunk egészen 2014 végéig, melynek során a kékkel jelölt trendcsatornában haladt egyre fejlebb az árfolyam. Ezt azóta egy 3 éve tartó oldalazó, korrekciós szakasz zárta le. Árulkodú, hogy a sárgával jelölt ív mentén egyre magasabbra kerülnek az aljak, mintha újra lendületet kapna az árfolyam. Az indikátorok is emelkedést mutatnak alapvetően, hiszen egész 2017-ben emelkedett az árfolyam, azonban most mintha némi elbizonytalanodás volna látható.

OHI

Napos felbontáson a feketével jelölt váll-fej-váll alakzat látható, ami a 2016 novemberében indult emelkedő trendet zárhatja le. A zölddel kiemelt nyakvonal letörése után 28,5 dollár körüli szinteken várható a 161,8%-os Fibonacci-célár. Erős ellenállás a vállak és a fej szintjei, erős támasz pedig a nyakvonal, a célár, illetve a 2016 novemberi mélypont. Néha egészen intenzív mozgásra képes az OHI árfolyama, így nem igazán a nyugodt befektetők számára ajánlott papír. Az indikátorok mind eladási jeleket mutatnak, egyelőre nem látszik fordulatra mutató mozgás.

Szólj hozzá