Jó éve volt az Ebaynek is, ahogy az Amazon és az Alibaba sem panaszkodhatnak.A 2017-es eddigi teljesítménye +30% körül alakult és még van 3 hónapunk az évből.

Csodálatos szigetforduló látszik 2016 utolsó 3 hónapjának mozgása alapján. Az elején és a végén is réssel szigetelte el a gyertyákat, majd tartós emelkedésnek indult, ahogy az ettől az alakzattól várható volt. A kék színű emelkedő trendcsatorna bullos összképet fest, jól működnek a támaszok és ellenállások. Ha ez így marad, akkor kezdhetünk izgulni, hogy mostantól csak lassabb emelkedés, vagy némi korrekció következik, ugyanis a csatorna tetejéhez érkezett az Ebay árfolyama. Az indikátorok a hetekkel ezelőtti leforduláskor kiadták az eladási jeleket, majd szépen ismét felkúsztak a túlvett zónába.

Ez alapján nem tennék nagy lóvét a további emelkedésre. Esésben az elmúlt két hónap emelkedésére érdemes felvenni a Fibonacci-szinteket, melynek alapján a 36 dollár körüli 61,8%-os korrekció reális lehetőség, főleg hogy az alsó szár környékére esik. Ha ebből letörne, a zölddel jelölt támasz szint tarthatja meg az árfolyamot, amit a rés erősíthet.

Távoli és vad forgatókönyv volna, egyelőre érdemes megvárni, hogy merre halad az Ebay árfolyama a következő napokban.

Szólj hozzá