A Chatham Lodging ingatlanokkal, azon belül is vendéglátás célú ingatlanokkal, szállodákkal foglalkozik, ezekbe fektet be, így az ingatlanpiaci ciklusok, illetve a fizetővendégszám mozgatja az árfolyamot fundamentális szinten. Technikailag a hetes felbontású logaritmikus charton bullos jelek mutatkoznak. 2011-2015 között a kékkel jelölt emelkedő trendcsatornában szépen emelkedett az árfolyama, amit szabályos korrekcióval validált. A 61,8%-os Fibonacci-korrekciós szintig esett 2016-ban, majd a barnával jelölt szimmetrikus háromszög alakzat kialakításával folytatta mozgását. Egy emelkedő trend során kialakuló háromszög az emelkedés folytatódását jelenti az esetek többségében, így a longra spekulálók számára kifejezetten örömteli látvány a sárgával bekarikázott áttörés. Már nem maradt hely a formációban való árfolyammozgáshoz, muszáj volt valamerre elindulni és ez az irány az emelkedés lett, így rendkívüli optimizmusra adhat okot ez a fejlemény! Első körben a 27 dollár körüli várható a 161,8%-os célár, ami nagyjából a 2015 év eleji csúccsal egyezik meg, ez lehet most a legfontosabb mérföldkő, aminek elérésére jó esély mutatkozik. A jelenlegi szintekről ez nagyjából 30% hozamot jelenthet. Az indikátorok nyilván túlvettséget mutatnak, hiszen hónapok óta tartó emelkedésen vagyunk túl.

CLTD

Napos felbontáson is szépen látható a bika hangulat, a kékkel jelölt emelkedő trendcsatornában halad az árfolyam. Mivel a felső szárat ismét elérte, várható egy kisebb korrekció, ami 20 dollár környékére csökkentheti az árfolyamot. Ez megegyezik a júliusi alj és a jelenlegi árfolyamszintek közé szerkeszthető Fibonacci-szintek 38,2%-os ideális korrekciós szintjével. Az indikátorok is elkezdtek csökkenni az extrém túlvett állapotból, melynek hatására szépen megjelentek az eladási jelzések. Napos felbontás alapján jelenleg kivárnám, hogy merre megy tovább, de jó esély van pár nap, vagy pár hét esésre, mielőtt a hetes chart alapján várt nagy emelkedés beindulna.

 

Szólj hozzá