Hírlevelek

14.heti gyorsjelentés- A kínai és amerikai adok kapok mellett hatalmas pluszban teljesített a Tesla

By 2018.04.09. március 26th, 2020 No Comments

A húsvéti ünnepeket a családdal töltöttem. Egy kicsit tovább is pihenhettem, hisz még kedden is a lányommal Úriban voltam. Kedden kora reggel kipihenve, Tamás hívására ébredtem. Tamás érdeklődött egy-két részvénnyel kapcsolatosan, illetve az utolsó egy-két napi gazdasági eseményekről. Tájékoztattam, hogy az Air France dolgozói határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a kormány reformjai ellen, valamint magasabb béreket követelve. Elmondtam, hogy kiderült, hogy az Apple 2020-tól nem az Intel chipjeit fogja használni, hanem a saját chipekkel látja el a MacBookjait. Tamást arról is tájékoztattam, hogy másnap, azaz szerdán kerül a tőzsdére a svéd Spotify. Ügyfelem erősen érdeklődött arról, hogy meddig tarthat az oldalazás, vajon mi van most a piacon. Tájékoztattam, hogy korábban 3% nettó éves hozamot szeretett volna elérni mielőtt ügyfelünk lett, jelenleg 10% feletti hozamot tudott már realizálni. Tájékoztattam, hogy a JP Morgan elemzői szerint az év végéig még 10 százalékos részvénypiaci erősödés várható, hiszen a vállalati eredmények kitűnőek, a pénzügyi politika szigorított és soha nem látott eredmények vannak a munkanélküliségben a tengerentúlon. Tamás ezenkívül elmondta, hogy nemrég egy ingatlan adásvételéből fennmaradt 8 millió forintja és azt szeretné hosszútávon befektetni Tartós Befektetési Számlán részvény vagy vegyes alapokba, illetve egyedi részvényekbe, ezért találkozót kért szombat délutánra Pápára. Kedd este véget ért a pihenésem, hiszen otthon egy Unit-Linked biztosítás költségszerkezetét még egy ügyfelemnek át kellett tekintenem. Szerdától viszont már egyfolytában tárgyaltam a San Marco utcai irodában. Péntek este viszont már pihenhettem és a családdal mehettem a Vértestvérek című darabra, a Turay színházba, ami fantasztikus volt. Szombat reggel viszont egy jó erős fekete után kocsiba ültem és elindultam Pápára.

Pápán a Cef Mugban foglaltunk helyet, majd Tamás egy bécsi cappucinert, én pedig egy kókuszos kávét rendeltem. Tamás hat éve az ügyfelem, elvált és szoftverprogramozóként dolgozik, a lányával él, akinek szeretné később az egyetemét finanszírozni. Tamás a beszélgetés elején rákérdezett az eheti európai és amerikai gazdasági adatokra, eseményekre is. Európában a munkanélküliségi ráta 8,5%-ra 9 éves mélypontra esett. Az európai részvényindexeket a Daimler 5,28%-os és a spanyol Banco Bilbao Vizcaya 1,87%-os esése húzta enyhe mínuszba. A héten a Kuka Ag. és a Midea megerősítették együttműködésüket Németországban. A dél-kínai Shunde-ben található gyárban a Midea vállalattal a Kuka Ag egy robotparkot épít fel, amelyben 70.000 robot végzi a munkát, illetve a két cég megállapodott a Swisslog cég teljes felvásárlásban. A héten az OMV is középpontba került, ugyanis az Abu Dhabi Oil Group vállalat nagyobb részesedést szerzett az OMV vállalatból, így az OMV cég részvényei 4,68%-ot emelkedtek, addig az 5,25%-os OMV kötvényei enyhe pluszban zárhattak. A héten a spanyol bankok enyhébb szabályozásért lobbiztak, ugyanis a 2012-ben előirt szabályozás szerint túl magas céltartalékkal kellene rendelkezni, de ez szerintük nem felel meg a jelenlegi piaci elvárásoknak. Szerdán a Román Jegybank az elemzők által várt kamatemelés helyett a 2,25%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be. Ezen a héten is meglepetést okozott az Unilever, hiszen 2,2%-os heti, míg egy hónap alatt közel 10%-os emelkedése a piaccal szembe ment.

A tengerentúlon több meglepő esemény történt. Zuckeberg elismerte, hogy a Facebook 50 millió felhasználója helyett 87 millió felhasználó adata kerülhetett megosztásra. Viszont haladéktalanul helyrehozzák az adatvédelmi előírásokat és bezárják a kiskapukat, csak időt kérnek ennek hosszú távú végrehajtásához. A vállalat így a héten enyhe mínuszban zárt. Donald Trump a héten hadat üzent ismét az Amazon-nak. Szerinte annak terjeszkedése miatt több kiskereskedelmi üzlet bezár és az Amazon egyáltalán nem veszi figyelembe az amerikai érdekeket és a veszteséges amerikai postát. Mindezt az amerikai elnök egy twitter üzenetben is megerősítette. Jeff Bezos, az Amazon vezetőjének és az Amazon számára Donald Trump twitter üzenete 60 milliárdos veszteséget hozott a húsvéti ünnepek és szünet alatt. Az USA elnöke a héten is ijesztgette a befektetőket. Újabb 100 milliárd dollárnyi vám kivetésének lehetőségét vizsgálta, legnagyobb kereskedelmi partnerére, Kínára szeretné ezt az összeget kivetni. Mindezt tette azután, hogy Kína bejelentette, hogy az előző vám bevezetésnek ellencsapásaként összesen 106 amerikai termékre, 25%-os importvámot vet ki, például az amerikai disznóhúsra és szójababra, de az amerikai autókat, vegyipari termékeket sem kímélnék meg. A héten a Tesla vezetője, Elon Musk egy viccel lepte meg a világot, hogy csődbe ment a cége, majd viszont egy hatalmas kiugrást láthatunk a részvényemelkedésnél, ugyanis a Tesla menedzsmentje megígérte, hogy a Model 3 gyártása a második negyedévben eléri a heti 5000 db-os célt, annak ellenére, hogy az első negyedéves gyártási célt nem sikerült teljesíteni. A hétvégére a Tesla 12,46% pluszban zárt. A héten a WTI árfolyama nagyobbat korrigált mínuszba, míg a dollár árfolyama erősödött az euróval szemben és 1,228 ponton zárt.

Tamásnak tetszettek a pozitív adatok, bízik az elektromos autózás és a robotizálás fejlődésében, majd a beszélgetés folytatását jövő hétre halasztottuk. A hétvége további részét Duna parti sétával és pihenéssel, olvasással töltöttem, míg Tamás horgászni ment.

Szólj hozzá