e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Tesla már biztos történelmet írt

Ahogy a tavalyi évben dominálta a Tesla Model 3 a piacot, úgy nagy valószínűséggel az idei sem fog máshogy alakulni, köszönhetően a kínai Gigafactory megnyitásának, illetve a Model Y érkezésének. A napokban már szemtanúja lehettünk egy történelmi eseménynek, mikor is a Tesla részvényei szinte az egekbe szöktek 350 euróról, egészen 850 euróig. Nagyok úgy tűnik, hogy megkezdődött a Tesla kultusz, azaz mindenki számíthat arra, hogy Elon Musk még nagyobbakat fog alkotni ez idei évben. Sok befektető igen jól járt a heti Tesla csúccsal. Egy befektető a WallStreetBets-nél például a Reddit nevezetű közösségi médián posztolta ki, hogy a Tesla részvények hirtelen emelkedésének köszönhetően 4,3 millió dollárt keresett a keddi kereskedési nap végén, szinte meg háromszorozva eredeti befektetését. Eközben a Model 3 is hozza a szokásos eladási rátákat, sőt az is kiderült, hogy 2019-ben az összes eladott elektromos autó 15%-a Model 3 volt. A Tesla piaci értéke 2019 júniusához képest ötszörösére emelkedett, az amerikai autógyártó már nagyobb, mint a Volkswagen és a Daimler együtt, így a Toyota Motors után a második helyre emelkedett a cég kapitalizációs tőkéje. A Tesla tavaly 367.500 db autót adott el, ami mintegy 50 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és ezzel teljesítette a 2019-re előirányzott 360-400 ezer közötti célszámot. A tavalyi utolsó három hónapban 112.000 autót adott át a kereskedőknek, 23 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A cég azzal számol, hogy tavalyhoz képest az idén 36 százalékkal több, mint 500.000 autót szeretne leszállítani.

A Tesla részvényárfolyama a negyedéves kiváló jelentésnek és a befektetőknek köszönhetően 14,88%-ot emelkedett heti szinten, míg 59,2%-ot az utolsó egy hónap alatt. A Tesla árfolyama 747 dolláron zárt a hetet.

 

Egyértelmű a BYD jövőképe

Megkezdődött egy 2 MW-os napenergia és egy 2 MWh energiatároló építése, amelyet a BYD és az Apparent Inc. fejlesztett ki a BYD Lancaster Coach&Bus gyártóüzemében. Ezzel a beruházással a BYD elérheti azt, hogy tartani az ütemtervét a saját elektromos busz flottájának kialakításában. A cég fő törekvése a fenntartható fejlődés kialakítása, illetve az öko lábnyom radikális csökkentése. A telep lehetővé teszi a BYD számára, hogy fenntartsa az optimális energiaszintet a gyártáshoz, miközben megújuló energiát termel lokálisan. A Lancaster-erőmű feszültségellátása az első olyan projekt, amely elősegíti a hatékonyabb tiszta energia telepítését az Antelope-völgyben. Az Apparent igen elkötelezett a tiszta energia népszerűsítésére. Az, hogy ez a partneri kapcsolat érinteni fogja-e a BYD többi üzemét még nem publikus, viszont szakértők szerint a cég az elsők közt lesz, amely teljesen átállna a 0 emissziós értékre.

A BYD Electronic részvényei ezen a héten 1,26%-ot emelkedtek és hétvégére 1,77 dolláros árfolyamon zártak.

 

Az Nvidia 6 új processzorral jelenik meg a piacon

Sokan úgy tartják, hogy az AMD, az Intel és az Nvidia közti rivalizálásban egyértelműen meg lehet látni, hogy melyik vállalat a jobb. Az igazság az, hogy bár erősségben össze lehet hasonlítani a cégek termékeit, mégis mindegyik más-más szolgáltatást nyújt. Míg az Intel főleg az átlagfelhasználók számára nyújtja a kötelező teljesítményt, addig az AMD és az Nvidia főleg a nagyteljesítményű és emellett a borsos áru processzorok felé tereli a piacot. Egyrészt a mai világban a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez elengedhetetlenek az ilyen termékek, viszont mégsem ebből akad az igazi profit, hanem a játékipari szektorból. Az Nvidia ezen a téren szeretne dominálni és nem bízza a véletlenre, mivel 2020 márciusában 6 új processzort hoz forgalomban a vásárlók részére. A tervek alapján ezek a processzorok laptopokba fognak bekerülni, illetve keringenek hírek arról, hogy a vállalat a mobileszközöket is megcélozza.

Az AMD részvényei ettől függetlenül 7,56%-ot meneteltek ezen a héten, míg az Nvidia részvényei 6,9%-ot emelkedtek péntek zárásig.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

„Olcsó” inzulin a Novo-Nordisk-nál

Amerikában igen érzékeny pontra tapintott rá Donald Trump, amikor bejelentette, hogy túl magasak a gyógyszerárak, ennek következményeképp az összes gyógyszergyártó elkezdhette csökkenteni gyógyszereinek árát. Tényként állapította meg a UnitedHealt Group elemzője is, hogy a mai inzulinárak relatív magasak és főleg csak a tehetősebb réteg juthat hozzá a nélkülözhetetlen gyógyszerekhez. Európában a dán Novo-Nordisk kutatói régóta törik a fejüket, hogyan tehetik lehetővé, hogy az inzulin árát csökkentsék. A napokban úgy látszik megszületett a végleges döntés, ami azt eredményezheti, hogy egy nagyobb kivizsgálás esetén a páciens akár 99 dollár/hónapos áron hozzájuthat a gyógyszeradagjához. A MY99$INSULIN a hónapokban fog elstartolni. Szakértők szerint a Novo-Nordisk ezen akciója rá fogja kényszeríteni a hasonló ágban tevékenykedő cégeket, mint például a rivális Eli Lilly-t, hogy szintén árcsökkentést hajtsanak végre. A program után a cég azt is elárulta, hogy egységesen más termékeinek is csökkenteni fogja értékét, még az idei év szeptemberéig.

A Novo-Nordisk inzulingyártó cég részvényei ezen a héten 4,89%-ot emelkedtek.

 

A Gilead vállalat is a koronavírus ellenszerén dolgozik

A hét vége felé egy kínai és egy brit kutatócsoport is azt állította, hogy ígéretes előrelépést tettek a koronavírus megállítását szolgáló antivírus kifejlesztésével. A WHO viszont nem erősítette meg a koronavírussal kapcsolatos közleményt. Sőt állásfoglalása szerint nincsen áttörő eredmény és továbbra sem áll rendelkezésre bizonyítottan hatásos ellenszer a vírus ellen. A Gilead Science egyik termékével kapcsolatban az elmúlt héten kezdődtek a kísérletek Kínában. A cég elmondása alapján egy-egy készítményük kombinálása jelentősen csökkentette a betegség tüneteit, viszont ezt globálisan nem tudják piacra dobni.

Mindeközben a Gilead 12 milliárd dollár értékben szeretné felvásárolni a CAR-T biotech Kite Pharma-t. Daniel O’Day vezérigazgató úgy érzi, hogy sürgősen meg kell szerezni azon vállalatokat, melyek beleillenek a vállalat stratégiájába, ezzel nagyobb nyereséget érhetnek majd el a 2020-as év végén. A Reuters szakértői szerint a Gilead egyértelműen a 2017-es csúcsát szeretné megdönteni ezen felvásárlásokkal

A Gilead Science részvénye ezen a héten 11,39%-ot emelkedett, így péntek zárásra 63,11 eurón zárt a cég részvénye.

 

A Stryker bővíteni kényszerült

A Stryker orvosi technológiai vállalat a múlt héten újabb megnyitó ünnepséget tartott az újonnan kibővített Flower Mound épületében. A társaság a közelmúltban 6300 négyzetméter nagyságú, regionális székhelyét bővítette ki. A kibővített épület átadására pénteken került sor. A Stryker jelenleg a Flower Mound egyik legnagyobb munkáltatója, több mint 450 alkalmazottat foglalkoztat és az új kiegészítéssel kb. 250 további munkaerőt tudna hozzáadni a terület gazdaságához. A Stryker először 2005-ben költöztette a kommunikációs részlegét a Flower Mound-ba, majd 2017-ben át kellett költöznie egy nagyobb létesítménybe. A költözés után az Stryker további osztályokat nyitott meg új üzemeiben, mint például az ortopédia és pénzügy osztály.

Ezenkívül a Stryker igazgatósága bejelentette, hogy egy részvényre jutó, negyedéves osztalékot fizet ki, részvényenként 0,575 dollárt, amelyre 2020. április 30-án kerül sor. A Stryker a világ egyik vezető orvostechnikai vállalata, betegei ápolásán kívül és velük együtt arra törekszik, hogy javítsa az egészségügyi ellátást a világon. A cég innovatív termékeket és szolgáltatásokat kínál az ortopédia, orvosi és sebészeti, valamint neurológiai és gerincsebészeti szolgáltatások terén, amelyek elősegíthetik a betegek és a kórházi eredmények javítását.

A Stryker vállalat részvényei ezen a héten 2,59%-ot emelkedtek, így hétvégére 196,98 eurón zártak.

 

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Alibaba-nak nincs választása, küzdeni kell a vírus ellen

Az Alibaba Group elindította saját globális vállalkozások közötti beszerzéseket elősegítő platformját, amelynek célja az orvosi ellátás gyorsítása közvetlenül, az új koronavírus által sújtott kínai területeken. Az Alibaba globális közvetlen forrásplatformnak nevezi ezt a projektet és információs hídként fogja használni, amely össze fogja hangolni az orvosi felszerelések és termékeik eladóit/előállítóit az érintett kórházak és a helyi hatóságok igényeivel. Az Alibaba ezzel a „programmal” meghatározza a keresett kellékek specifikációit, beleértve a típusokat, modelleket és mennyiségeket és megkezdi azok beszerzési folyamatát. Az Alibaba Wuhan lakóinak könnyítése érdekében (mely jelenleg a vírus kitörésének epicentruma) 142,8 millió dollárt adományozott az ottani szervezeti egységek segítésére. A platform elindításával együtt az Alibaba egy közleményben úgy nyilatkozott: „A vírus elleni harc döntő szakaszában vagyunk. Célunk az, hogy a globális ellátási láncot gyorsabban és hatékonyabban összekapcsoljuk az ellátást igénylőkkel. Bizalommal és kemény erőfeszítésekkel együtt legyőzzük ezt a válságot.”

Az Alibaba vállalatának ez a hét kedvezett, így a hétvégére 5,8%-os pluszban zárt.

 

Az Amazon ismét az új munkahelyekre fekteti a hangsúlyt

Az Amazon arra törekszik, hogy drasztikusan bővítse jelenlétét Seattle közelében található külvárosban. Csütörtökön egy blogbejegyzésben a vállalat bejelentette, hogy 15.000 további munkahelyet fog létrehozni Bellevue-ban, egy olyan városban, ahol jelenleg alig több mint 2000 alkalmazottat foglalkoztat. Az új munkahelyek több Amazon divízióban oszlanak el, ideértve a műveleteket, eszközöket, az Amazon Web Services szolgáltatást és a Project Kuiper-t, a társaság internetes műholdas kezdeményezését, mondta a szóvivő a Business Insider-nek. Jelenleg az Amazon körülbelül 700 nyitott pozíciót sorol fel Bellevue-ban, míg székhelyi irodája több mint 10.000 álláshellyel rendelkezik. Tavaly nyáron az Amazon földterületet vásárolt Bellevue-ban, ahol 43 emeletes irodatornyot kíván építeni, amelybe a Seattle Times becslései szerint kb. 4200 új alkalmazott tarthat. A The Seattle Times arról is beszámolt, hogy az Amazon legalább 2,8 milliárd négyzetméternyi nagyságrendű ingatlannal rendelkezik Bellevue-ban.

Ráadásként jelent meg a hír, hogy az Amazon az elmúlt héten több mint 1,7 millió darab részvényt adott el, 3,49 milliárd dollár értékben. Az eladások számainak megjelenése egybeesett azzal, hogy az USA negyedik legértékesebb cégévé vált, ugyanis a piaci kapitalizációs értéke átlépte az 1000 milliárd dolláros államhatárt.

Az Amazon vállalat részvényei ezen a héten 4,28%-ot emelkedtek.

 

 

Jó útra tér az Apple! Persze van benne csavar…

Tavaly augusztusban az Apple bejelentette, hogy több indie-javítóműhelyben valódi iPhone alkatrészeket és eszközöket fog piacra dobni a boltok számára, hogy iPhone-javításokat tudjanak végezni. Ez teljes mértékben ellent mond az Apple eddigi stratégiájának, mely szerint az IPhone termékek javítása szigorúan tilos más üzletek által. A tavalyi évben egy YouTuber, Louis Rossmann videót készített, hogyan is lehet az iPhone-ok egyik kritikus hibáját (gyors akkumulátor merülés) kiküszöbölni. Az Apple meglátva a videót pert kezdeményezett az influencer-rel szemben.

Tehát ez az új beruházás igazi kivételnek tűnik az Apple szigorú korlátozásaival szemben. Sok szakértő szerint a fogyasztóvédelem miatt volt szükséges ezen intézkedés, mivel igen sok szabályt szegett meg az Apple a telefonjaik javítását illetően. Az új projekt viszont nem teljesen olyan, mint egy átlagos mobiljavítási akcióterv. Az Apple bármikor be nem jelentett ellenőrzéseket és ellenőrzéseket végezhet a javítóműhelyekben, hogy megbizonyosodjon arról, hogy csak azon alkatrészeket használják az árusok, melyeket tőlük vásároltak. A szerződés szerint az Apple akár 1000 dollár összegű bírságot szabhat az üzletre, minden egyes „hamis” javítás esetén.

Az Apple részvényei ezen a héten 4,34%-ot tudtak emelkedni.

 

Hihetetlen számokat hozott a Disney+

A Walt Disney a pénzügyi első negyedévében erős teljesítményről számolt be. A bevétel és a korrigált részvényenkénti eredmény felülmúlta az elemzők és saját várakozásaikat. Ennek ellenére a vállalat jövedelme egy évvel ezelőtti időszakhoz képest alacsonyabb volt, mivel a vállalat jelentős beruházásokat kezdett a folyamatban lévő streaming üzletágakban. A streaming-beruházás úgy tűnik, hogy megtérül a cég számára. A Disney+ a negyedév során a figyelem középpontjában állt, köszönhetően az olyan sikersorozatoknak, mint a The Mandalorian. Bár a szolgáltatás még alig pár hónapja került nyilvánossá, az előfizetők száma a becslések szerint rohamosan nő. A vállalat további szolgáltatásai, mint a Hulu és az ESPN + előfizetőinek száma is hirtelen megnövekedett. A Walt Disney vezérigazgatója, Robert Iger felhívta a figyelmet a Disney+ közelmúltbeli sikereire a társaság fiskális eredményében, megjegyezve, hogy a szolgáltatás elindítása „meghaladta még a legnagyobb elképzeléseinket is. A Disney+ volt a negyedévünk csúcspontja.”

A Walt Disney részvényei 3,62%-ot emelkedtek a héten.

 

Egy évbe telt a Facebook-nak az, hogy reagáljon egy rasszista oldal ellen

A Facebook azon kevés platformok közé tartozik, akik nyíltan vállalják, hogy profitszerzésként támogatják a politikai kampányokat. Ezen felül persze ott vannak még a nem éppen GDPR-nak megfelelő adatvédelmi ügyek, illetve a reklámok terjesztésének módja, mely sokak szerint egészségtelenül hat a mai online marketing világára. Viszont vannak alkalmak, mikor a vállalatnak muszáj szembenéznie „tetteivel”. A Rise Up Ocean County nevű csoport Facebook oldalát szerdán tiltotta le a vállalat, miután a New Jersey-i tisztviselők „rasszista és antiszemita kijelentésekkel” vádolták meg a csoportot. „Azóta következetesen és többször is világossá tettük véleményünket, miszerint az oldal sérti a Facebook szolgáltatási feltételeit”-mondta Phil Murphy kormányzó. „Nagyra értékeljük, hogy a Facebook most úgy döntött, hogy az ilyen gyűlöletes retorikának nincs helye a platformján.”

A Facebook az elmúlt néhány hónapban rendszeresen felülvizsgálta az oldalt és eltávolította az olyan konkrét hozzászólásokat, amelyek megsértették az oldal szabályait. Ennek ellenére hozzá kell tennünk azt is, hogy az oldal átvizsgálására csak a bejelentést követő 1 év után került sor. „Megállapítottuk, hogy ez az oldal sérti a gyűlöletbeszédre vonatkozó közösségi szabványainkat és eltávolítottuk azt a platformról”-mondta Daniel Roberts, a Facebook szóvivője a CNN-nek tett nyilatkozatában.

A Facebook 6,37%-os hozamot ért el az elmúlt héten, így részvényei 194,46 eurón zártak.

 

A Fiserv saját területén talált társat

A Fiserv csaknem 3,7 milliárd dollár bevételt regisztrált 2019 negyedik negyedévében és 5%-kal növekedett az előző évhez képest, a társaság eredmény kimutatása alapján. A First Data, amelyet a Fiserv 22 milliárd dollárért szerzett meg, a negyedik negyedévben a társaság belső bevételének 61%-át, azaz 2,2 milliárd dollár feletti értékkel járult hozzá a teljesítményhez. Megvásárlása óta a First Data értéke 6%-kal nőtt. A friss beszámolók alapján a jövőben is hasonló központi szerepet szeretne bevállalni a cég a Fiserv életében. „A társaság úgy véli, hogy 2020-ban legalább 100 millió dolláros bevételt generál a befektetésével”-mondta Frank Bisignano, a Fiserv vezérigazgatója és a korábbi First Data vezérigazgató. „Hatalmas új lehetőségek előtt állunk, mint például a First Data összekapcsolása a Clover-el (a Fiserv egyik projektje), mely 45%-kal növelte meg a vállalat éves bruttó fizetési volumenét (GPV) az előző évhez képest”- tette hozzá a vezérigazgató. A Fiserv és a First Data igen sok hasonlósággal és irányvonalakkal rendelkezik, a szakértők szerint így igen egyszerű és profitálandó a két vállalkozás stratégiáinak és technológiának ötvözése.

A Fiserv részvényei ezen a héten 1,94%-ot, míg az elmúlt három hónap alatt 10,28%-ot emelkedtek.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Mastercard elhagyta a Libra-t

Ajay Banga, aki 2009-től kezdve a Mastercard vezérigazgatója és elnöke, azt mondta a Financial Times-nak, hogy a Libra iránti hozzáállása megromlott, amikor a projekt tagjai javaslatot tettek arra, hogy a globálisan inkluzív valutát összekapcsolják egy védett digitális pénztárcával, a Calibra-val. „Ebből az innovatív ötletből ezzel egy saját pénztárcájukba szóló ötlet lett”-mondta Banga. Azt mondta, hogy a Libra-nak felhasználhatónak kell lennie a napi tranzakciókban, olyan termékekre is, mint az élelmiszer. A Libra egyértelmű üzleti modelljének hiánya újabb piros zászlót emelt a Mastercard számára. Banga szerint nem volt nyilvánvaló eszköz arra, hogy a Libra nyereséges legyen vagy pénzt keressen a felhasználóitól. Banga aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az egyesület tagjai nem kötelezik el magukat határozottan a pénzmosás elleni vagy adatkezelési ellenőrzések mellett. A Mastercard októberben hagyta abba a Libra projekttel való együttműködést, illetve a fő versenytársa, a Visa is a napokban emellett döntött.

A Mastercard részvényei ezen a héten 4,53%-ot, míg az elmúlt év alatt58,55%-ot emelkedtek.

 

A McDonald’s közepesen teljesített

A McDonald’s most egy nagy lépést tett a helyes irányba, a saját bevallásuk szerint. A negyedik negyedéves eredményjelentésében a gyorséttermi lánc úgy nyilatkozott, hogy nem tudta visszaszerezni az ügyfelek bizalmát a forgalmának növekedéséhez az USA központi piacán. Ez a kritikus tendencia azonban évről évre javul és a beszámoló alapján pár év múlva ismét a kimagasló hozamot fognak hozni a vállalat éttermei. A Wall Street elemzőivel folytatott konferenciabeszélgetésben Chris Kempczinski vezérigazgató és csapata megvitatta ezt a „sikertelen korszakot” és elmagyarázta, hogy a vállalat új célja, hogy 2020-ban és azt követően kitűnjön a zsúfolt étteremiparban. A McDonald’s 6%-os növekedéssel zárta a legutóbbi üzleti negyedévet. Érdekesség, hogy az eladások nagy része a 10 éves korosztályból származik a statisztikák szerint, mely lehet, hogy egy teljesen új irányba fogja terelni a McDonald’s jövőbeli stratégiáit. A vezetők megjegyezték, hogy az ügyfélforgalom egy második évig negatív maradt a hazai piacon, a visszaesés mértéke azonban csökkent.

A McDonald’s részvényei ezen a héten 0,26%-ot emelkedtek, így hétvégére 193,6 eurón zártak.

 

Az S.A.P a biztonságba fektet

A német S.A.P multinacionális szoftvercég kedden nyilvánosságra hozta, hogy pénzt fektetett az izraeli startup PlainID-be, egy olyan cégbe, mely az online azonosítást teszi mindenki számára egyszerűbbé. A Gal Helemski, Oren Ohayon Harel és Dmitry Tuchinsky által 2014-ben alapított cég szoftvercikkeket fejlesztett ki a digitális eszközök megóvására egy egységes hitelesítési platformon keresztül, a felhő, a mobil és más alkalmazások biztonságossá tétele érdekében. Ez a rendszer teljes mértékben lehetővé teszi a megfelelő adattárolást mind az átlag felhasználók, mind a munkavállalók számára. „A mai nap mérföldkő a PlainID számára” mondta Ohayon Harel, a startup vezérigazgatója és társalapítója. „Az S.A.P beruházása a világ egyik vezető vállalatának, bizalmának jele, melyből lendületet és sikert kölcsönzünk. Több tucat S.A.P-megoldásokat használó vállalkozás szintén alkalmaz PlainID technológiát, így közös közreműködésünk szinte korlátlanul fog kiterjedni a munkavállalóinkra. Ez kiterjesztés több, mint egymillió felhasználó hozzáférés-ellenőrzésére is alkalmas lehet.”

Az S.A.P részvényei ezen a héten 4,69%-ot, míg az elmúlt egy év alatt 36,06%-ot tudtak emelkedni.

 

 

Global High Yield Bonds kötvénycsomag

 

A Jaguár Land Rover vezérigazgatója nyugdíjba szeretne vonulni

A Jaguár Land Rover vezérigazgatójának, Ralf Speth-nek idén szeptemberében fog lejárni a szerződése. De azt a 64 éves vezető nem tervezi meghosszabbítani, viszont a Jaguár-nál maradna, méghozzá a felügyelőbizottság alelnöki posztján. Alelnökként elmondhatja, hogy Nagy-Britannia legnagyobb autógyártójának történelmi újjászületését nézheti, igaz a válság után több ezer munkahelyet kellett megszüntetnie és milliárdokat kellett leírnia veszteségként a múltbeli befektetéseiben. Ralf Speth tíz évig töltötte be a vezérigazgatói pozíciót a Jaguár Land Rover vállalatnál. Mérnökként korábban húsz évig a BMW-nél dolgozott. 2000-ben csatlakozott a Ford Motor-hoz, amely ebben az évben vette meg a Land Rovert, de később, 2008-ban eladta a Tata Motors-nak. Ralf Speth vezetése alatt 2014-ben nyitotta meg a márka első kínai gyárát és a cég eladási nyolc egymást követő évben növekedtek az irányítása alatt. Ralf Speth felügyelete alatt az üzleti vállalkozás megnyitotta Szlovákiában és Brazíliában a Jaguár Land Rover telephelyeit és gyártósorát, valamint egy motorgyárat is kiépített Kínában. Az elnök elmondhatja azt is, hogy nemrég a vállalata felépítette első, teljesen elektromos autóját, a Jaguar I-Pace-t, amely nemzetközi díjak gyűjteményét kapta meg. Az anyacég a Tata Motors a hétvégén közölte gyorsjelentésében, hogy a Jaguar Land Rover bevétele éves alapon 3 százalékkal emelkedett és a korábbi veszteségből is sikerült nyereségbe fordulni. A cég vezetősége azonban kiemelte, hogy a koronavírus terjedése számukra különösen nagy kockázattal járhat, hiszen a 2019-es növekedés nagyrészt a kínai értékesítéseknek köszönhető. Jelenleg meg nem erősített hírek alapján, a Tata Motors igazgatósági tagját, Hanne Sorensen-t, a Maersk tartályhajó-társaság korábbi vezérigazgatóját választották meg lehetséges helyettesének.

A Jaguár/Land Rover cég vezetői elmondhatják, hogy az elmúlt egy hónap alatt 94,75%-ra emelkedett vissza a cég 2017-ben kibocsájtott 2,2%-os fix kamatozású vállalati kötvénye, amely ráadásul 2024-ben jár le.

 

Egy új Burger King nyílt Minneapolisban

A Burger Kingnek megengedték, hogy újra megnyissa Minneapolis 34. utcájában a régi éttermét. Az ügy azért furcsa, mivel decemberben ismét elutasította a Minneapolis Zónával Foglalkozó Bizottság az összes kérelmet, ami arra szólt, hogy az üres épületet felújítsák. Majd fellebbeztek, ekkor a város körzeti és tervezési bizottságától a Burger King megkapta a nem megfelelő használatú tanúsítványt. Ezt a Burger King vezetői ismét nem hagyták annyiban és Minneapolis legjobb ügyvédeihez fordultak. Elmondásuk szerint itt, vagyis a 34-es útnál már 1970-ben egy Burger King állt és az épület tervezési adatai 1964-től kezdve megtalálhatók a városi dokumentumok között. Elmondták azt, hogy 2018 áprilisában ez a Burger King étterem bezárt, miután a P3 Foods franchise tulajdonosa csődbe ment és az üzlet azóta is üres maradt. Minneapolis az elutasításokban arra hivatkozott, hogy magas az autók légszennyezettsége és zajszennyezése a környéken, illetve az étterembe való belépéskor fenn áll annak a lehetősége, hogy az autók a gyalogosokban kárt okozhatnak. A városi ügyvédi iroda úgy vélte, hogy Burger Kingnek bizonyítékai vannak arra, hogy a franchise tulajdonosai mindent megtettek az épület elvárásaival szemben. Végezetül mégis megkapta a Burger King az üzletnyitási lehetőséget, de a nyitás előtt három-négy hónapra van szüksége a Burger Kingnek még, hogy mindenben megfeleljen a vendégeknek.

A Burger King egyébként 2017-ben kötvényt kényszerült kibocsátani 6%-os kamatra, a kötvény lejárata 2024.05.01. napja. A kibocsájtáskor 315 millió dollár értékben bocsájtott ki kötvényeket különböző költségek miatt a Burger King, jelen esetben a kötvények 103,86%-os árfolyamon tartózkodnak.

 

 

Egyedi részvények

 

A német Henkel vállalatnál több, mint 8%-os emelkedést észlelhettünk.

A Henkel AG ipari, kereskedelmi és vegyi termékeket állít elő. A vállalat reaktív poliuretán és laminátum ragasztókat, üveg és PET palackok feliratait, rozsdásodás elleni és felületkezelő anyagokat, szappanokat, bőrápoló szereket, hajfestéket, parfümöket, mosó- és mosogatószereket, ill. üvegpucoló anyagokat és tapétaragasztókat gyárt.

A vállalatot 1876-ban Aachenben, Henkel&Cie néven alapították. A cég tulajdonosa Fritz Henkel és két üzlettársa volt. Első termékük az „Universal Detergent”, a szilikát alapú univerzális mosószert elég sokáig forgalmazták. 1878-ban az értékesítési lehetőségek kihasználása érdekében Henkel a társaságát Düsseldorfba költöztette. 1879-ben Fritz Henkel lett a kizárólagos tulajdonos a cégnyilvántartás szerint. 1883-ban Fritz Henkel a likviditás javítása és a társaság utazás alatti értékesítés jobb kihasználása érdekében a mosószerei mellett más árut is elkezdett értékesíteni. A kínálat magában foglalta a színező súrolószert, fényes keményítőket, folyékony tisztítószert, tisztító mosóporokat, marhahús kivonatot és hajápoló szereket. A Henkel hamarosan kifejlesztette nemzetközi jelenlétét, már 1886-ban megnyitotta Ausztriában első nemzetközi értékesítési irodáját. 1893-ban a Henkel létrehozta első üzleti kapcsolatait Angliával és Olaszországgal. 1903-ban a Schwarzkopf jelent meg a porsamponjával, míg 1907-ben a Henkel érkezett meg az első okos mosószerrel. 1904. július 25-én a Henkel részvénytársaságává vált. 1912-ben a Düsseldorf-Holthausenben a teljes termelés már 49890 tonnára növekedett. Öt évvel később a mosószerek piacának 40%-át a Persil mosópor adta. 1923. január 11-én Franciaországból és Belgiumból érkező csapatok elfoglalták a Rajna-vidéket, ekkor a megszállás miatt több csomagolóanyagra volt szüksége Franciaországnak, így a Henkel ezt kihasználva a ragasztók és egyéb hasonló termékek piacára lépett. 1945. április 16-án az amerikai csapatok elfoglalták a Henkel düsseldorfi telephelyét, ahol a német megszálló „tulajdonosokat” elzavarták. 1945.július 20-tól a brit katonai kormány fokozatosan engedélyezte a ragasztók, P3 és vízüvegek előállítását a Henkel számára. 1949-ben a Schwarzkopf elindította a Schauma sampont, amit szintúgy a Henkel forgalmazott. 1954-ben a Henkel egyik leányvállalata, a Dreiring elindította a Fa szappan gyártását és forgalmazását. Ehhez 1970-től egy sor Fa dezodor, tusfürdő és pezsgőfürdő csatlakozott, így Fa lett az egyik legismertebb vezetőmárka a piperecikkek ágazatában. A Pritt, a világ első ragasztórúdja viszont 1969-ben debütált. 1974-ben a Henkel megvásárolta a The Clorox Company részvényeit. 1983-ban a Henkel megszerezte az AOK arcápolási termékcsaládot a von Heyden GmbH társaságtól így ezzel megerősítette pozícióját a kozmetikai kiskereskedelemben. Újabb akvizíciók követték mindezt 1984-ban is. Majd 1996-ban a Henkel megvásárolta a Thiem Automotive-t, a National Starch and Chemical Company részleget. A Henkel 1997-ben megvásárolta a Loctite Corporation-t. A The Dial Corporation 2004. évi vásárlása volt a Henkel eddigi történetének legnagyobb akvizíciója. Ez a neves amerikai testápolási és háztartási tisztítószerekkel foglalkozó vállalat erős lábakat biztosított továbbra a Henkelnek az észak-amerikai piacon. 2014-ben a Henkel mosodai termékek szakértője lett, ekkor 940 millió euró készpénzben megvásárolta a Spotless francia székhelyű, cipőtisztító szerek gyártóját.

2019-ben a Henkel kapitalizációs tőkéje már meghaladta a 38,7 milliárd eurót. Osztalékfizetéskor a befektetői is örülhetnek, hiszen részvényeseinek 1,85 eurót fizetnek osztalékként.

A Henkel 2019-ben eléggé hektikus volt, de éves szinten 8,87%-ot hozott befektetőinek, a részvényeik ára a hét végére elérték a 94,26 eurót.

 

A General Mills 3,78%-os osztalékhozamot fizet éves szinten

A General Mills Inc. a világ vezető élelmiszeripari konszernjei közé tartozik. Az amerikai egyesült államokbeli vállalat fogyasztásra kész gabonapelyheket, süteményeket, készételeket, snack-féléket, tejtermékeket és fitness kukoricapelyheket gyárt.

A General Mills története 1856-ban kezdődött, ekkor még „Minneapolis Milling Company” néven. 1928-ban vették fel a General Mills nevet, amikor James Ford Bell üzletember 28 malmot és a Washburn-Crosby-t egyesítette. A cég televíziós sorozatokat is szponzorált 1941-től 1961-ig, többek között a „The Lone Ranger” sorozatot, a Rocky és Bakacsin kalandjai rajzfilmsorozatot, illetve a „The Life and Legend of Wyatt Earp” című western sorozatot.

1965-ben vették meg a Play-Doh-t gyártó „Rainbow Crafts” céget. 1970-ben jelent meg első „Monster” gabonapelyhük, amelyet a mai napig is forgalmaznak Halloween-kor az Egyesült Államokban. Legismertebb márkái között találjuk a Big G Cereals, a Häagen Dazs, a Pillsbury, a Green Giant, vagy az Old El Paso brandeket. De ide soroljuk a Betty Crockert is. Március 26-án lezárult a Blue Buffalo Pet Products állateledel gyártó 7,8 milliárd dolláros akvizíciója. A március óta tapasztalt árfolyamveszteségek egyik oka a vállalat átvételének finanszírozása, de az árfolyamveszteségben közrejátszik a kismértékben növekvő nyereségek melletti forgalom visszaesés, továbbá a 2018-as nyereségre vonatkozó redukált előrejelzések is. A futó évre részvényenként csak 1%-os emelkedés várható. Mindezt az Egyesült Államok gazdasági virágzása okozta, illetve az alacsony nyereség okozója volt még magas nyersanyagár és a megnövekedett szállítási költség is. A General Mills nagyobb figyelmet kíván fordítani a költség oldalra is és tovább optimalizálják az értékesítési logisztikát is. A nyereség növelése érdekében néhány termék árát és a marzsot is emelni kívánják, vélhetően a csomagolások méretét megváltoztatják, szem előtt tartva a költségcsökkentést. A sikeres és hosszútávra tervező befektetőknek, akik magas minőségű részvényeket keresnek, a General Mills ígéretes befektetést jelenthet. Az éves nettó árbevétel valójában a 2018. pénzügyi évben 10,1 milliárd dollárjáról 9,9 milliárd dollárra csökkent. A gabonapelyhek értékesítése a vállalatnak nemcsak a legnagyobb a szegmense, hanem a leginkább működőképes területe is. A General Mills osztalékot fizetett az elmúlt 30 évben 2:1 arányban. Jelenlegi éves osztalék kifizetése részvényenként eléri az 1,96 dollárt, 3,6%-os éves osztalék kifizetés mellett. Ez elég vonzó kifizetés, de az osztaléknövekedés üteme az utóbbi 10 évben lassult. A 2019. pénzügyi évében a társaság közel 1,2 milliárd dollárt fizetett osztalékként ki a befektetőinek. Ezen a szinten a kifizetési arány körülbelül 66%-a a vállalat teljes nyereségének A társaság meglehetősen erős tőkeáttétellel dolgozik. A Blue Buffalo akvizíció lezajlott 2019-ben, 6 milliárd dollárral növelte az adósságterhelést, és a nettó EBIDTA adóssághányadot az 4,7 szeresre növelte, amely ebben a negyedévben már 3,9-szeresre csökkent.

A General Mills jelenleg a S&P500 vállalat tagja, ezen a héten 0,11%-ot, míg az elmúlt egy év alatt 22,87%-ot erősödött a részvényárfolyama. A General Mills részvényenkénti osztaléka negyedévente eléri a 0,44 eurót.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá