Hírlevelek

5. heti gyorsjelentés- A visszakorrigálás hete alatt meglepő vállalati jelentéseket láthattunk

By 2018.02.05. március 26th, 2020 No Comments

Ezen a héten nagy rally jellemezte a tőkepiacot, a hét elején felfelé meneteltek a részvények árai, majd pénteken erős visszaesés volt a jellemző az amerikai piacok esetében–erről tájékoztattam Gyulát telefonon péntek este a San Marco utcából haza felé tartva. Gyula már öt éve az ügyfelem, szinte naponta beszélünk telefonon és időnként már családostul is találkozunk. Gyula örökmozgó, újabbnál újabb vállalkozások indít és emellett sokat sportol. Járt teniszezni, futni, úszni és újabban engem is hívott, hogy menjek vele az edzőtermébe testépítésre. Egészen eddig nem sikerült. De szombat reggel már együtt emeltük a súlyokat az újpesti edzőteremben és a csokival karban tartott testem nehezen bírta a sportot. Viszont szóba került a csütörtökön, a Reuters hírportálon is megjelent Goldman Sachs általi Brent típusú kőolajár-előrejelzések. Ugyanis a Bank szerint az olajpiac sokkal hamarabb (akár hat hónnappal is) korrigált, mint kellett volna. A bank három, hat és tizenkét hónapos Brent-olajár előrejelzést adott meg. A Bank előrejelzése szerint három hónapon belül 75 dollárra emelkedik a kőolaj ára, hat hónapon belül 82,50 dollár várható, majd a Goldman szerinti előrejelzés 12 hónap alatt átlag 75 dollár lehetséges hordónként, mindez ellentétje a korábban 62 dolláros előrejelzésükhöz képest. A Goldman globális olajpiaci hiányt lát ebben az évben, vagyis 2018-ban szerinte napi 0,2 millió hordóval kevesebb lesz a kitermelés. Míg 2019-ben szerinte globális többletet fog hozni a nyersolaj piac, naponta 0,73 millió hordónkénti plusz fog megjelenni a gazdaságban. Szerinte az OPEC megfelelt a kínálat csökkentési paktumnak, aminek köszönhető a magas olajár. Viszont vannak kisebb korrekciók, ezen a héten például 1,96%-kal csökkent a Brent hordónkénti ára, így pénteken záráskor 69,03 dollárt ért. Több felüléses gyakorlat és fekvőtámasz után, szóba került a Partner Bank Fókuszkönyve. Gyula ugyanis újfent vásárlást szeretne kezdeményezni. Mivel Gyula már többször is befektetett olyan részvényekbe és kötvényekbe, ami a Partner Bank Fókuszkönyvében szerepel, most is erősen ezen gondolkodott. Elmondta, hogy pár év alatt összejött körülbelül 7 millió forintnyi összege, amit olyan részvényekbe szeretne befektetni, amelyek magas osztalékot fizetnek, amelynek a nyeresége folyamatosan javul. Illetve részére fontos az ismert márkanév is. Gyula ahhoz is ragaszkodott (ami szerintem elengedhetetlen), hogy a cégnek minimum 10 éve működnie kell a piacon és jó ár-értékaránnyal, jó cash flow kimutatással és a könyv szerinti érték aránnyal kell rendelkeznie. Gyula szakmáját tekintve eredetileg ügyvédnek készült, de jelenleg egy kommunikációs céget vezet. Gyula jelenleg már elmúlt 50 éves. Viszont ez nem látszik meg rajta, hiszen huszonéveseket megszégyenítő a fittsége, és életfelfogása. A 90-es évek végén éttermeket is vezetett. Majd később nyergelt át a mostani szakterületére. Több szakmájából és ismeretéből merítve már rég befektetett a Facebook, Alphabet A (Google) és a Yum! Brands Im részvényeibe. A kondizás közben rengeteget viccelődtünk. De azért megmaradtunk a komoly témáknál is. Megbeszéltük, hogy ezentúl hetente vagy legalább két hetente a sportot én is szem előtt tartom. Gyula a testedzés végén beinvitált egy közelben található vegetáriánus helyre, az Oxygen India Étterembe. Itt egy cukormentes eperkoktél mellett folytattuk a beszélgetést. Gyula szem előtt tartva, hogy élelmiszer és italgyártással foglalkozó és adatfeldolgozó szektorba szeretné a tőkéjét befektetni, így kérdéseket tett fel a múlt heti gazdasági eseményekről.

Tájékoztattam arról, hogy a hét elején folytatódott a részvények rallyja. Míg a hét közepe előtt mindhárom jelentős index, az S&P500, a Dow Jones és a Nasdaq 100 indexe is új csúcsra emelkedett. Addig pénteken 675 pontot esett a Dow Jones Industrial, így heti összességében 4,12%-os mínuszban zárta a hetet. Miközben az S&P 500 indexe egy hét alatt 104 pontos esést szenvedett el, ami 4,08%-os mínusznak felel meg, addig a technológiai szektor a Nasdaq 100 csak 3,74%-os negatív elmozdulással zárta a heti kereskedést. Továbbá elmondtam neki, hogy folytatódott ezen a héten a negyedéves gyorsjelentési szezon és megjelentek a kedvező munkanélküliségi adatok, ami beindította a félelemindexeket. A várt 180 ezer helyett összesen 200 ezer fővel bővült a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma januárban az USA-ban. A héten a fejlett kötvénypiacokon folytatódott a hozamok emelkedése. Ami arra késztette a befektetőket, hogy a részvényektől megszabaduljanak, ugyanis attól félnek, hogy a FED nem tartja a szavát az apró lépésű kamatemelésekben, illetve megkezdődött a Trump-kormány és az FBI által elindított harc újabb fejezete, amely szintén befolyásolta a befektetőket. Így egy nagyobb roham után, többen az eladás mellett döntöttek. De Gyulát megnyugtattam, mivel ő az élelmiszer és italgyártással foglalkozó és az adatfeldolgozó szektorból szeretne vásárolni, hogy ott hosszútávon is jó előrejelzéseket kaptunk az amerikai elemzőktől. Ugyanis ezek a szektorok képesek megújulni és hosszútávon növekedés van mögöttük. Azért is jó a választás, mert például az Unilever ezen a héten a többi részvényhez képest nem esett, sőt 2,37%-ot emelkedett. Ezen a héten került az is napvilágra, hogy az Unilever csoport felvásárolja a Betty Ice nevű fagylaltgyártó vállalatot. A 30 millió euró éves árbevétellel rendelkező vállalat eladásáról az elmúlt évben kezdődtek a tárgyalások. A másik ilyen ételforgalmazással foglalkozó cég a Nestlé, a héten kiderült, hogy a Nestlé jelenleg Dél-Afrikában szolgáltat (47 milliárd dollár értékben) egyre többet. Itt tudja a legfrissebb táplálkozási tudományoknak és egészségnek megfelelő, 19 féle, cukormentes Nestlé csecsemő tejét, illetve babaápolási cikkeit értékesíteni. A Nestlé az egyetlen olyan vállalat, amely megfelel az összesen 14 féle egészségügyi és táplálkozás tudományi vizsgálatnak és 165 féle terméket forgalmaz. A héten jelentett az Amazon. A cég 60 milliárd dolláros árbevételt ért el, az Amazon felhőalapú szolgáltatása a növekvő verseny ellenére továbbra is dinamikusan növekszik, 5,1 milliárd dolláros árbevételt ért el. A cég az adóreformok miatt egyszeri 800 millió dolláros jóváírást hajtott végre. Pozitív jelentéssel jelent meg az Alphabet A, az Apple, a McDonalds, a Lockheed Martin és az eBay. Az eBay több mint 15%-ot rallyzott miután a vállalat bejelentette, hogy módosítja a PayPallal folytatott együttműködést. Költségcsökkentés céljából a cég magához vonja az online fizetések közvetítését.

A beszélgetést a meglepő számok után Gyula Európára terelte az irányt. Kiderült, hogy 2020. december 31-vel szakadna el teljesen Nagy-Britannia az EU-tól, az európai pénzügyminiszterek e heti döntésének megfelelően. A héten jelentősebb esés zajlott az európai piacokon is. A német DAX30 indexe 4,16%-ot, az angol FTSE100 indexe 3,46%-ot, míg a francia vállalatokat képviselő CAC40 indexe pedig 3,53%-ot menetelt negatív irányba. Európát is jelentős vállalati negyedéves számok jelentései mozgatták. Jelentett a Pfizer és a SAP adatfeldolgozó is. Az SAP szoftvercég üzemi nyeresége 6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva. A felhőszolgáltatások terén felülmúlta a piaci várakozásokat az SAP utolsó negyedéves teljesítménye. Míg az elemzők 22 százalékos bővülésre számítottak, addig a németek 28 százalékot produkáltak, ezzel majdnem elérve az egymilliárd eurós bevételt ebben a szektorban. Az EKB sokkal lágyabb hangvételt indított az inflációval kapcsolatosan és bejelentette, hogy mindenképp lezárja a QE programját szeptemberre. Mario Draghi, az EKB elnöke a héten úgy nyilatkozott, hogy az idén nincs nagy esélye az európai kamatemeléseknek, szerinte legkorábban az 2019 közepére valósulhat meg. A hét egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy tovább erősödött az euró a dollárral szemben. A hétvégére az euró/dollár kurzus 1,247 ponton zárt.

Japánban a BOJ (Bank Of Japán) évek óta először meglépte azt, hogy 10%-kal magasabb értékben kötvényeket vásárolt, hogy letörje a jen erősségét és a részvény hozamokat is mérsékelje. A héten újra megjelent a hír, hogy a Geely Automobily beszállhat a Daimlerbe. A Handelsbatt német hírújság szerint ez akár 3-5%-os részvénykitettséget is jelenthet.

Gyula a beszélgetés végén még egy pohár alkoholmentes koktélt rendelt. Majd az 1,69%-os évi osztalék miatt az SAP részvényébe, a 2,69%os osztalékú Pepsi Cola részvényébe és a most nagyon alacsony árfolyamon tartózkodó, de kiugró lehetősséget tartogató elektromos autózással foglalkozó Geely részvényébe fektetne. Ezért ezek mellett a most már többször megújuló Unilever részvénybe is elhelyezne nagyobb összeget, ezért még aznap este a San Marco utcában ezekre megbízást adott összesen 7 millió forintnyi értékben. Ügyfelem egy régi mondással zárta a napot: Buy when there is blood on the streets, azaz pánik idején érdemes vásárolni.

Szólj hozzá